Lay - Piano

404 29 2
                                    

*Úristen *-* 1000 megtekintés. >.< köszönöm szépen♥ Ez a sztori is kicsiiiit szomi lett, de majd a következő ígérem nem lesz ennyire depis ☻Jó olvasást és még  egyszer köszönöm!!! ☺♥*

Mindig ugyanabban a szobában volt. Mindig tudtam hol keressem először. Csak mentem a hang után, ahol Lay vékony ujjai csak úgy simogatták a zongora billentyűit. A hangszer a szoba közepén volt. A ház viszhangzott az üresség miatt, csak a zongora hangja töltötte be. Hasonlított ahhoz, amit én éreztem belül.

Miután elvesztettem a szüleim, depressziós lettem. Nem akartam orvosokhoz járni, így inkább mindig otthon voltam és nem mentem sehova. Míg egy nap nem találkoztam Lay-el. Épp a szomszédba költözött és átjött bemutatkozni. Nem voltam nyitott felé, igazából még most sem vagyok. Félek, hogyha annyira megszeretem, akkor őt is elveszíthetem akármelyik pillanatban. Ezért távolságtartó vagyok vele.

Egyik nap felhívott, hogy menjek át egy kicsit beszélgetni. A tükör előtt álltam és csak bámultam magamat. Hova lett az az életvidám, jókedvű lány aki voltam? Én mért nem mehettem a szüleim után? Nincs senkim. Már csak Lay maradt nekem. Nélküle már nem élnék. Ő az egyetlen aki törődik velem és vigyáz rám. Miatta élek.

Már harmadszorra csöngetek, de Lay nem enged be. Hallom, ahogy játszik a zongorán. Biztos attól nem hallja. Már volt ilyen azelőtt. Benyitok és megyek a rég megszokott útvonalon a bejárati ajtótól a hang irányába. Lay ott ül háttal nekem. Nem vette észre, hogy ott vagyok ezért odasétáltam és megsimítottam a hátát. Nyugodtan játszik tovább, hisz tudja, hogy csak én vagyok. Leülök mellé és csak nézem. Gyönyörű kezei csak úgy siklanak billentyűről billentyűre. Miután végzett felém fordult.

"Na, hogy tetszett?"  Kérdezte vidáman majd teljes testével felém furdult.

"Nem rossz."  Bologattam elismerően miközben durcás fejet vágott.

"Ennyi?! Hát jó. Akkor még kevesebbet fogunk majd találkozni, mert többet kell gyakorolnom." Sóhajtott egyet és visszafordult a zongora felé.

"Ne!! Már így is elég jó vagy."  Pirultam el de Lay csak elkezdett nevetni. "Mért nevetsz?"

"Tudom, hogy jó vagyok. És... amúgy sincs már akitől tanulhatnék."  Mondta szomorúan.

Lay zongoratanára meghalt édesapám személyében. Apu nagyszerű zongoraművész volt. Nem véletlen volt, hogy találkoztam Lay-el. Amikor apu tanította akkor nagyon sokat mesélt rólam. Egyke gyerek vagyok szóval csak rólam tudott sztorizgatni.

Miután meghaltak a szüleim autóbalesetben, és Lay megtudta, rögtön felkeresett és a mellettünk lévő üres térre építetett egy házat, hogy közel legyen hozzám és vigyázzon rám. A szülei támogatták, hisz tudták, hogy a fiuk csak jót akar tenni. Így ismerkedtem meg vele. Azóta olyan nekem mint egy báty. Mindig ott van mellettem és törődik velem.

Ha Lay zongorázik, teljesen máshogy érzem magam. Boldogabb vagyok és egy pillanatig elszállnak a problémáim. Mintha nem is a valóság lenne, hanem egy álomvilág. Néha eltöprengek mi lett volna ha... Mi lett volna, ha apa nem találkozik Lay-el és nem mesél neki rólam. Akkor teljesen egyedül lennék. Nem lenne senkim.

*Pár évvel később*

Lay aggódik értem. Keveset eszek, keveset alszok. Teljesen legyengültem a depresszió miatt. Már a gyógyszer sem hat, amit az orvos írt fel.

A zeneszoba kanapéján fekszem, amíg Lay egy dallamot játszik. Néha elcsodálkozom, hogy hogyan tud ilyen szenvedéllyel zongorázni és mennyire élvezi amit csinál.

"Fáradt vagy?"  Zökkentett ki a gondolataimból.

"Igen."  Mondtam erőtlenül. Még sosem éreztem magam ennyire gyengének és tehetetlennek.

"Játszok neked valami altatót, hogy könnyen elaludj."  Mosolygott rám Lay és elkezdte az igazán álmosító dallamot.

"Lay.."  Kezdtem bele mondandomba de már ahhoz is gyengének éreztem magam, hogy befejezzem. Már csak egy szót akartam neki mondani. Azt az egy szót, amit soha senkinek nem mondtam mióta elmentek a szüleim. Azt az egy szót, amit úgy érzem Lay megérdemel. "Szeretlek."

"Én is szeretlek."

Lehunytam a szemeim és hosszú idő után mosolyogva aludtam el. És ezután örökre boldog leszek, hisz egy olyan világba kerültem, ahonnan nem lehet felkelni. Ahol találkozhatok a szüleimmel, és a vidám énem is visszatér. Örökké emlékezni fogok Lay-re és ha egyszer majd utánam jön, akkor örökké szeretni fogjuk egymást ebben a végtelen világban.

♡EXO One Shots♡ |MAGYAR FORDÍTÁSOK|Where stories live. Discover now