II. fejezet

821 43 10
                                    

A nagy dìszes társaság természetesen zajongva trappolta végig az utcákat. Mindenki beszélgetett és az utat már nem is figyelték. A srácoknak elég új volt ez a környezet. Bár néha néha átjártak bulizni attól függetlenül még nem ismerték jól a Földi világot és annak szabályait. (Nem mintha be is akarták volna tartani.😂)
Natsu, Gray és Gajeel önfeledten rohangáltak mint az öt évesek. A lányok csak nevettek a 3 fiún. Éppen egy zebrán akartak átszaladni amikor Gerard elkiáltotta magát.
- Ti idióta barmok szines hajjal!!! Azonnal megállni!!! - ám a fiú a végén a szája elé kapott.
A srácok azzonal megtorpantak és szomorúan visszakullogtak a lányokhoz.
- Bocsánat nem illik így beszélni hölgyek körében.- mondta és Erzára nézett akinek halvány pír jelent meg az arcán.
A kékhajú fiú lassan ballagott a többiek már jóval előtte jártak míg ő szomorúan kullogott utánnuk. Erza ezt meglátta és lemeradt ő is hogy megváthassa.
- Szép volt.- kuncogott a vöröshajú lány és a fiú vállára tette a kezét. Erre Gerard felkapta a fejét és meglepett arcot vágott. Csendesen ballagtak tovább. Egy kis idő után Juvia aki legelől ment Grayyel megállt és a többiek felé fordult.
-Mi lenne ha lejönnétek hozzánk??- ajánlotta fel mosolyogva.
-Hozzánk??- lepődött meg Levy
-Nem is olyan rosszötlet.-jegyezte meg Erza.- Mindenki utánnam.- vezényelt. Mindenki követte és amikor megérkeztek Lucy észbe kapott.
-Héjjj!!! Az én házamba ugyan nem!!!Juviáékról volt szó emberek....- de mire a monológját befejezhette volna és rendesen kiakadhatott volna valamint leüthette volna a kis csapat tagjait....azok már addigra rég berontottak a házba.
-Ezt nem hiszem el!!! Hajjj- sóhajtott.
Bent mindenki nagyon jól elvolt. Erza éppen a hűtő felé sétált hogy megnézhesse kis barátját akit magával hozott. Vagyis az epertortáját. Gerard felderítette a ház minden zegzugát. Natsu észre vette az asztalon heverő papírrengeteget és olvasni kezdte. (Ami valljuk be hogy egy csoda.) Gray heves vetkőzésbe kezdett és már csak egy alsónadrág volt rajta. Juvia alig mert odanézni. Aztán végül elkezdte a fiú ruhát összeszedni majd üldözőbe vette az alsógatyást hogy ráadhassa a ruháit. Levy a könyvespolcnál matatott épp a megfelelő regényt kereste hogy olvashasson. Gajeel a konyhába kötött ki és elég nagy késztetést érzett arra hogy megegye a mosogatót. Tudni illik hogy a sárkánydémonok szivesen fogyasztják a saját elemüket és hát a mosogató tálca vasból volt. ,,Enni.....vagy nem enni ?"-Vívódott magában.
Ekkor Gerard léppet akonyhába és meglátta a nyálát csorgató Gajeelt. Azonnal lekevert neki egy nyaklevest majd a fülénél fogva berángatta a szobába. Erza az ágyon ült és az epertortáját ette.


Mellete Levy foglalt helyet és belemerült egy regénybe

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Mellete Levy foglalt helyet és belemerült egy regénybe. Juvia még mindig Grayt üldözte Natsu pedig még mindig olvasott. Eközben pedig mosolygott. Nagyon tetszhetett neki Lucy regénye ugyanis sokszor kuncogott mosolygott az irományon. A szőke lány a szobájába lépve meglátta a felfordulást. Elkerekedett szemekkel nézte a bandát.
- Héj ti!!!! Mégis mi a fenét csináltok a szobámba??!!- akadt ki a szőke hajú lány.
-Erza húzzál kifele a kajával de most rögtön!!!- kiabálta Lucy. Erza megilyed a szőke lány ezen oldalától. Nem is hitte hogy a lány ilyet is tud. Már csak merő tiszteletből kislattyogott a konyhába.
-Gray fél percet kapsz hogy felöltözz!!- kiabált tovább.
-Juvia azonnal add neki oda a ruháit és segíts neki!
-Levi tedd le azt a könyvet de nagyon gyorsan és foglalkozz a vendégekkel.
- Gajeel ne szemezz a fém szobraimmal ülj le!!!
-Gerard ne kutass a cuccaim között!!
-És Natsu!!- kapta ki a fiú kezéből a papírtömböt. - Ha mégegyszer bele mersz olvasni én esküszöm hogy kiheréllek!!- kiabálta a lány dühösen. Mire Erza visszajött addigra mindenki vigyázba ült a szoba közepén. A lány csak elismerően mosolygott. Sose hitte volna hogy az a kedves aranyos mosolygós szőke lány ilyen határozott is tud lenni. Bár azzal valamelyest tisztába volt hogy a szoba a lány kis szentéje jó sok szabállyal.Erza is helyet foglalt a kis körbe. Mikor már mindenki ott volt Lucy elkezdte mondandóját.
-

Na szóval ez az én házam így be kell tartanotok a szabályaimat is. Az első: nem nyúltok semmihez. A második: nem eszünk a szobámba. A harmadik : nem kutakodtok.- itt mérgesen Natsura nézett. Ezután már mindenki feloldódott betartották Lucy szabájait így bem volt semmi gond. Viszont egy kis idő múlva mikor Erza a konyhában falatozott persze az epertortáját ette Natsu és Gray veszekedni kezdtek.

- Mit mondtál alsógatyahuszár??!- kérdezte kiabálva Natsu???
- Jól hallottad hígagyú!!- kiabálta vissza Gray.
- Kókadszemű!!- vágott vissza Natsu.
- Kancsal ! - ordította Gray.
- Téliszezonos csippendélfiú.- monta Natsu erre Gray nekiugrott és verekedni kezdtek. Nos ennek az lett a vége hogy lelökték a vöröshajú lány tortáját.

 Nos ennek az lett a vége hogy lelökték a vöröshajú lány tortáját

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

De még nincs vége mert rá is tapostak. Erza égtelen haragra gerjedt és leütötte a két fiút. Szegények fején egy jó nagy púp nőtt. Volt még hogy összekaptak de Erzának elég volt csak odanézni és máris úgy viselkedtek mint a jó barátok. Végül a fiúk egy egy öleléssel búcsúztak. ( a kép legfelül)
Gerard szorosan magához ölelte Erzát aki hirtelen azt se tudta hogy mi a franc történt. Gajeel Levyt ölelte át hátulról a kis kékhajú lány igen csak meglepődött de jól esett neki. Gray Juviát ölelte magához aki majdnem szó szerint elolvadt. Natsu Lucyt ölelte át. A lány szeme tányér nagyságú lett a fiú tettére. Ekkor Natsu a fülébe suttogott.
- Várom a regényed folytatását...- a lány szemei mégjobban elkerekedett és szegény le is dermedt. Ezután a fiúk hazamentek. Lucynak csak ezután esett le hogy mi is történt.
- MI VAN???- kiáltotta  a lány vörös fejjel. Levy és Erza vörös fejjel állt a szoba közepén. Juvia pedig a padlón feküdt. Miután magukhoz tértek elmentek zuhaanyozni és lefeküdtek aludni.

Eközben a fiúknál:

A srácok elpirulva rótták az utcákat. Aztán tökéleteswlen egyszerre megszólaltak.
-Erről senkinek egy szót se.- mondták zavartan majd többet nem is szóltak egymáshoz.
Otthon pedig mindenki ment a maga dolgára így csak másnap reggel találkozhattak újra. Persze senkinek se volt az eltelt idő hiszen mindegyiknek a lányokon járt az esze.

  Hello bello.😸
Tudom kicsit rövid lett és sok a helyesírási hiba de igyekszem.
Kommenteljetek és voteoljatok és jön a folytatás.

Fairy tail démonok közöttWhere stories live. Discover now