Captainswan - Marry Me //befejezett//

Christmas (oneshot)

(~nem a történethez kapcsolódik. Boldog karácsonyt nektek! Nem túl hosszú, de én próbálkoztam. Jó olvasást! ☺😄💗~)

- Anyu! Anyu! Nem láttad a sapkámat? - szólt fel Henry az emeletre.

- De igen. Az ágyad alatt volt - válaszoltam.

Ez a gyerek mindent képes olyan helyekre elrakni, ahol senki más nem talál rá. Bár kétlem, hogy direkt tette volna az ágy alá - nevettem magamban.

Regina és Robin meghívta őt korcsolyázni estére, meg gondolom azért is, hogy Rolandnak legyen játszótársa. Ravasz.

Én meg majd itthon ülök. Karácsonykor. Nem akartam velük menni, rám fért már az egyedüllét.

Főleg Killian miatt is. Most egyszerűen csak gondolkodnom kellett. Nem jó így ez a kapcsolat. Ha ez annak nevezhető. Nem tudom, miért nem bízik bennem. A régi ellenségére bezzeg hallgat. Chh... Mindegy.

Bekukkantottam Henry szobájának ajtaján. Henryből csak két kalimpálő láb látszódott az ágy alatt. Próbálta előkotorni a sapkáját. Elég vicces látványt nyújtott.

- Mehetünk, kölyök? Mindent bepakoltál?

- Igen! - állt fel és diadalmasan a fejébe húzta a sapkáját. Fogtam a hátizsákját, és elindultunk.

***

El sem hiszem, hogy hazaértem. Hosszú volt ez az egy óra. Henrynek félúton eszébe jutott, hogy még enm vettünk ajándékot Rolandnak. Én persze próbáltam elviccelni a dolgot, miszerint úgyis a sapkáját ikulás hozza az ajándékot. De henri nem hitt nekem, ígybhát berohantunk a legközelebbi boltba és megvettük a legjobbnak tűnő meglepetést. Aztán még teáztam egyet Reginával, amíg Henry Robinnal és Rolanddal elkészítette a szendvicseket; aztán már indultak is. Gyorsan elbúcsúztam tőlük és hazajöttem. Olyan jó végre elnyújtózni a kanapén, a kedvenc sorozatomat nézni, tudva, hogy nem zargathat senki...

Kopogtak. A fenébe is...

Nem nyitom ki. Nem érdekel. Nem nyitom ki.

Újra a tévének szenteltem a figyelmem. Épp John próbálta megkérni Mary kezét, de persze Sherlocknak most is közbe kellett szólnia, és...

Hangosabban kopogtak. Ó hogy az a...

Az ajtóhoz trappoltam és feltéptem. Hideg, téli esti levegő áramlott be, és... A meghökkent Hookkal találtam szemben magamat.

- Sz...szia - köszönt, mire én hátráltam egy lépést és pókerarcot öltöttem.

- Mit keresel itt?

- Kérlek bocsáss meg, én... - látszólag nehezen találta a szavakat. - Nem tudtam hogy ez lesz a vége. Hallgatnom kellett volna rád.

Tehát végre rászánta magát, hogy bocsánatot kérjen. Ezt nagyon aranyosnak tartottam tőle, és tudtam, éreztem, hogy őszintén megbánta a dolgot. De nem enyhülhetek meg annyitől. Bizonyítania is kell hogy már bízik bennem.

Nagyon elgondolkozhattam, mert Killian az arcom előtt kezdett integerni, hogy figyeljek már rá. Lehet hogy mondott még valamit, nem nagyon figyeltem.

- Hahó - nevetett bizonytalanul. - Bemehetek? Kicsit hideg van...

- Persze - léptem félre zavartan. Mi a fenéért hívom be? Mindegy. Valamikor el kell kezdeni neki megbocsájtani... Vagy lehet hogy már meg is tettem?

- Tényleg sajnálom.

Istenem, annyira... Ahj, tudom hogy megbánta. Így olyan nehez uralkodni magamon. Legszívesebben már a nyakába ugrottam volna...

- Oké.

- Szóval... Szeretnélek kiengesztelni. El...jönél velem sétálni?

- Persze - kicsúszott a számon, még mielőtt meggondolhattam volna, mit válaszolok.

Killian elmosolyodott. Annyira szerettem ezt a mosolyt...

***

A főtéren kötöttünk ki. Az úton csak egymás mellett lépdeltünk, Killian nem fogta meg a kezem, egy kicsit bizonytalan volt még. Pedig én nem bántam volna. Valamiért a maradék kétségem is elszállt a kapcsolatunkat illetően. Közben rájöttem, hogy a helyzet tehetett róla, és a helyében én sem magamra hallgattam volna. Én voltam a hülye, amiért ennyire megharagudtam rá.

Egy lélek sem volt kint rajtunk kívül. Mindenki otthon töltötte az ünnepet a családjával.

Megfogtam Killian kezét, de nem néztem rá. Lassan a part felé sétáltam, és tudtam hogy a kalóz közben engem tanulmányoz.

Ez az egyik kedvenc helye... Nomeg a hajója is itt van. És már fázni is kezdtem szóval...

Az út gyönyörűen ki volt világítva. Kellemes hangulatot adott, szinte már romantikusabb lett tőle a légkör.

- Swan - állított meg Killian a partnál és szembefordult velem. - Ezek szerint megbocsájtasz?

Nem bírtam tovább. Megcsókoltam. Átfontam a karjaimat a nyakán, és beletúrtam a hajába. Ő is átölelte a derekamat, amikor már kicsit feloldódott a hirtelen dermedtségből. Keze egyre feljebb vándorolt, míg végül az állam alatt kötött ki. Adtam neki még egy óvatos puszit az ajkaira, majd hozzábújtam és átöleltem.

- Én reagáltam túl. Sajnálom. A helyedben én is rá hallgattam volna - suttogtam a nyakába.

Nagyot szusszant, és még erősebben magához húzott.

- Annyira szeretlek...

- Boldog Karácsonyt, Killian - mormogtam még.

***

Másnap reggel a hajón ébredtem Killian mellett.