Nagypályások

▶34.rész◀

Skott:
-Hogy érted azt, hogy már megoldottad? Basszus Sam, ha megölted akkor nem sokára érted jönnek! Miért nem szóltál hamarabb? El ment az eszed?- keltem ki magamból, teljesen elment ennek a lánynak az esze.
Sam teljesen meglepődött.
-Jézus Skott, dehogy öltem meg!- csattant fel, majd a teát le téve járkálni kezdett és magyarázta a helyzetet.
-Figyelj! Már egy hete elmentem a rendőrségre. Shannon, a barátnőm apja rendőr, és tudta, hogy mi történt velem, így szívesen segített. Egy hét kellett ahhoz, hogy mindenkihez eljusson a hír a haza jövetelemről, így a munkám is részben elterelés volt. Volt rajtam adó vevő, és minden egyéb, amin keresztül a rendőrök mindent hallanak. Követték Nicket, és tudták, hogy a mai nap meg fog keresni. Aztán mire oda értek, már egy pofonnal gazdagodtam.
-De azt nem értem, hogy miért a te családod az, akit ki fogott magának.- vágtam közbe, mert ez a rész még nem világos.
-Hát ezzel nekem is most kellett szembesülnöm. Mert Nick elmondta, hogy Sam a fia volt. Anya ezelőtti házasságának gyümölcse, ezáltal ő a féltestvérem. És így akart bosszút állni anyámékon, amiért nem engedték, hogy tarsa Sammel a kapcsolatot.-fejezte be, majd leült a kanapéra és engem nézett. Olyan mázsás súlyt cipelt magán az elmúlt jó pár hónapban, amit még a saját ellenségemnek sem kívánnék. Látszott rajta, hogy az ideg összeomlás szélén áll. Kellek neki. Tudom. Érzem.
-Ez egy beteg állat. Megölte a saját gyerekét. A saját vérét.-annyira hihetetlennek tűnt ez az egész. Felfoghatatlan. Egyszerűen nem tudtam mit hozzá fűzni, mert egyáltalán nem találtam a megfelelő szavakat. Próbáltam egy kicsit terelni a témát.
-Sam?
-Hmm?- felelte röviden, miközben teljesen bambán bámult maga elé, rám sem nézett.
-És akkor ami a táborban volt közöttünk? Annak volt jelentősége?- kérdeztem meg végre azt, amiért tulajdonképpen ide jöttem.
Ezek után vigyázni akarok rá. Tudni akarom, hogy minden rendben van vele nap mint nap. Hogy épségben haza ér esténként a munkából, hogy teljesen rendben van. Végtére is..szerelmes vagyok belé. Akármi is történt, vagy ami történt, okkal történt. A mi történetünk nem ennyivel ér véget.
-Mit gondolsz?- kérdezett vissza. Meglepő volt a kérdése.

-Hát.-hebegtem, nem tudtam mit reagálni.-most így hirtelen, hogy őszinte legyek, nem tudom.-tényleg nem tudtam, hogy az érzései valódiak-e. Viszont azt tudom, hogy tényleg szeretem. Teljes szívemből. És akármit is mond, ezek az érzések nem fognak eltűnni.
-Skott.-nézett rám, majd mosolyogni kezdett.-mindig is szerettelek. Az elejétől fogva. Próbáltam elnyomni ezeket az érzéseket, de nem tudtam. Hiába erőltettem a dolgot, nem ment. Aztán amikor észrevettem rajtad, hogy teljesen össze vagy zavarodva a nemi identitásomat illetően, még rosszabbul éreztem magamat.
-De el kellett volna mondanod!- vágtam közbe, miközben mellé ültem és kezeit kezeim közé fogtam.
-Hogyan Skott? Megerőszakoltak. Megölték az édesanyámat. A testvéremet. Nem lehetett számomra a szerelem az első. Nem borulhattam a nyakadba minden bajommal.
-Miért ne tehetted volna?- teljesen meglepődtem azon, hogy ennyire tiltakozik a segítség ellen.
Erre Sam nem válaszolt csak a cipőjét kezdte el pásztázni.
-Makacs vagy.-jelentettem ki nemes egyszerűséggel.
-Tessék?- fordult felém, a szemöldöke az egekben.
-Jól hallottad.-vigyorogtam.
-Nem vagyok makacs.-hitetlenkedett, majd a kezeit elrántva elfordult tőlem.
Annyira édes volt, amikor bevágta a durcit. Így nem tehettem mást, hátulról meg öleltem.
-Skott..-szólt rám Sam, elkezdett reszketni.
-Shh, ígérem soha nem foglak bántani! Esküszöm!-és nem foglalkozva azzal, hogy tetszik-e neki vagy sem, belepusziltam a nyakhajlatába. Erre kicsit megugrott, de végre viszonozta az ölelésemet.
-Szeretlek Sam!
-Skott én..
-Semmi baj. Tudom min mentél keresztül. Majd ha eljön az ideje.-számomra már ez is egy csoda volt, hogy itt tarthatom a karjaimban.

Egy kis idő után Sam szembe fordult velem, és engem pásztázott azokkal a gyönyörű szemeivel.
Bár az egyik szeme be volt dagadva, az orra meg volt duzzadva, mégis számomra ő a leggyönyörűbb nő a világon.
-Gyere!- húztam magam mellé a kanapéra, és betakartam azzal a kis pléddel ami mellettem volt.-most már pihenned kell.-kicsit megszeppent, de rá szánta magát és befeküdt mellém.
A haját simogattam, amíg lassan álomba szenderült. Egész este őt néztem, semmit nem aludtam. Fontos volt nekem ez a lány, mióta csak megismertem.

***

Reggel már úton voltunk a húgomhoz. Nagyon izgultam, kíváncsi voltam Lucy reakciójára.
Láttam, hogy Sam is nagyon izgatott, egyfolytában izzadt a tenyere.
-Skott ne fogd a kezem, látod mennyire izzad!- hisztizett mint egy kislány.
-Engem ez egyáltalán nem érdekel.-vigyorogtam, és magamhoz rántottam a kezét és a kórházig el sem engedtem. Nem is nagyon tiltakozott ellene.

"Mindennél jobban megakarom ismerni őt. Azon leszek, hogy minden kis apró dolgot megtudjak róla. Ha kell évekig is harcolok azért, hogy együtt legyünk. Kell nekem ez a lány."

Miután be értünk a kórházba, beszaladtam a büfébe és vettem egy csokit Lucynak. Sam addig meg várt a korterem előtt.
Miután vissza siettem, már buzgó kíváncsisággal állt az ajtó előtt.
-Skott? Biztos jó ötlet, ha bemegyek hozzá?-kérdezte idegesen.
Ezen csak mosolyogni tudtam, hiszen tudom, hogy nagyon jól kifognak jönni.
-Menjünk.-biccentettem az ajtó felé, és betessékeltem azon. Apa éppen tévézett, Lucy kirakózott.
Ahogy megpillantott, egy mosoly térült szét az arcán.
-Szkotiii! Azt hittem máj nem fogsz jönni!- csápolt felém a kezeivel, és gyorsan oda szaladtam hogy magamhoz öleljem.
Apával is kezet fogtam, majd Sam felé fordultam.
-Apa, ő Samantha! Samantha ő George, az édesapám!- mutattam be őket egymásnak, majd az apám egy puszival üdvözölte Samet. Nagyon jól elbeszélgettek, úgy hogy addig oda mentem Lucyhoz, akit teljesen lefoglalt a kirakós játék.
-Csöppség? Meg szeretnéd ismerni az egyik jó barátomat? Azért jött, hogy meglátogasson téged.-simogattam meg a karját, majd rám emelte gyönyörű tekintetét.
-Pejsze Szkotii! A te bajátaid az én bajátaim is.- mosolygott.
Samet elloptam apámtól, és bemutattam Lucynak.
-Lucy ő itt Samantha.-mutattam rá.
Lucy csak nézte Samet, viszont nem mondott semmit. Kezdtem kicsit aggódni, de amikor egy hatalmas nagy mosoly terült el az arcán, megnyugodtam.
-Szép lány, csak valami töjtént az ajcával.
-Tudod amikor bementem a boltba, hogy hozzak neked valamit, neki mentem az ajtónak.-magyarázott Sam, amin Lucy mosolyogni kezdett.
-Hoztál valamit nekem?- dűltek ki a szemei a húgomnak.
-Igen, hoztam.- mosolygott Sam, és a táskájából elő szedve egy babát, oda nyújtotta Lucynak.
-Remélem tetszik.-apával tátott szájjal néztük, ahogy ez a két csodálatos lélek egymásra talál. Nem gondoltam volna, hogy ekkora harmónia lesz közöttük. Lucy egyből a nyakába ugrott, és invitálta egy kis rajzolásra.
Örültem, hogy boldog a húgom. Úgy gondolom, itt volt már az ideje annak, hogy valaki egy ilyen kis aprósággal ekkora örömöt szerezhessen neki.
-Szkotiii!
-Igen szépségem?
-Ugye feleségül veszed Szemit?- Sam egyből felém fordította a fejét, le esett az álla.
-Igen hercegnőm, feleségül veszem.