Nagypályások

▶32.rész+DÍJAK◀

1. Romantikus, horror, krimi. Általában ezt a három műfajt kedvelem.
2. Fuuu nagyon.
3. Angol, de nagyon meg utáltam az elmúlt pár évben.
4. Mindenféleképpen divatos, de egyben kicsit az antik stílus felé is hajlana.
5. Mindenkettő.
6. Sajnos mindig! Túl sokat néha.
7. Olyannyira, hogy képes vagyok rosszul lenni.
8.

Ez a tetoválás az írást jelképezi! Még nincs kész, de annyira fontos nekem az, hogy alkossak, magamra tetováltattam! ❤
9. 8-10 óra.
10. Mindkettő!

Nekem csak egy jelöltem van, aki Nikataa -Tökéletlenül tökéletesek
Imádom a könyvedet!❤

Nagyon szépen köszönöm a díjakat, imádlak titeket! Az új rész lent található! Remélem tetszeni fog nektek, sok puszi!!

Sam
Először azt hittem, hogy valami sikátorba vagy esetleg egy raktárba fog bevinni. Vagy esetleg egy furgonba tuszkol. Minden lehetséges erőszakos mód megfordult a fejemben, erre bevezetett egy kávézóba, és rendelt nekem egy dupla habos expresso kávét, ahogyan szeretem. Mi az Isten ez az egész?

Ahogy ott ültem vele szemben emberekkel körülvéve magunkat, teljesen össze zavarodtam. Nem értettem, hogy mire akar kilyukadni a családom gyilkosa. Engem nézett, vigyorgott. A gyomrom teljesen felfordult tőle. Egyáltalán nem nézett most úgy ki, mint egy hajléktalan, teljesen ápolt volt, amit egyáltalán nem értettem. Itt ült velem az az ember, aki megerőszakolt, aki megölte a testvéremet és az anyámat, és én nem teszek semmit. De miért nem?

Amíg nem hozták ki a kávémat és az ő vizét, nem szólt egy szót sem.
-Itt egy dupla habos expresso és egy mentes ásványvíz. Hozhatok még esetleg valamit?- tette le elénk az italokat a pincér.
-Nem, köszönjük!- felelte ő, és a pincér egy mosoly kíséretében távozott.
Belekortyolt a vizébe, és nyugodtan hátra dőlve engem kémlelt.
- Mi ez az egész?- mondtam rekedtes hangon, kapart a torkom, a rosszullét környékezett.
-Meg hívtalak egy italra.- vigyorgott.
-Velem ne szórakozz!- csaptam ingerülten az asztalra. Egyre jobban ment fel bennem a pumpa. A sírás is kerülgetett, nehezen tudtam vissza fogni az indulataimat.
-Szórakozni? Én? Dehogyis. Csak gondoltam itt jobb lesz, ha elmondom az igazságot!
-Milyen igazságot?- vágtam a szavába. Teljesen lesokkolt.
-Hogy ami történt az nem véletlen volt.
-Tessék?- kerekedett ki a szemem. Mi az hogy nem véletlen?
-Jól hallottad. Nem tudom hogy mennyit tudsz a szüleidről..
-Ezt meg hogy érted?- nem értettem semmit. Mi köze a szüleimhez? Mi az istenért szórakozik itt velem?
-Úgy, hogy a fiam nem véletlenül halt meg!- vigyorgott.
-Mit mondtál? Milyen fiad?
-Hát nem tudtad? Sam a fiam volt!- nevetett.
Ez nem lehet igaz! Hazudik! Biztos hogy hazudik!
-Jó vicc. Ennél nagyobb hazugságot nem találhattál volna ki..
-Hazugság? Ugyan. Nem tudtál arról, hogy anyádnak volt egy korábbi házassága? Még mielőtt megszülettél.
-Az nem lehet..-kezdtem el reszketni.
-De igen. Sam az én fiam volt. Csak bezavart az apád. Boldog házasságban éltünk volna, ha nincs az apád. Így hát bosszút kellett állnom. Megtagadta, hogy lássam a fiamat, ezért ha én nem láthatom, akkor ő se lássa többé.
-Te egy beteg állat vagy..-patakban folytak a könnyeim. Mindenki engem nézett.
-Oh drágám, dehogyis. Csak nem érdemelte meg azt, hogy boldog legyen. Aztán megpróbáltam vele beszélni, miután ti elmentetek a táborba..-itt megint kortyolt a vízből, egyáltalán nem látszódott rajta, hogy ideges lenne. Egy kis idő múlva folytatta- elmondtam neki, hogy ő tehet mindenről, aztán nekem esett. Először nem akartam bántani, de amikor már a rendőrökkel fenyegetőzött, kezdett kicsit elegem lenni belőle. És bumm.-vigyorgott, de én már nem bírtam ezt tovább hallgatni. Sírva rohantam ki a kávézóból, ám amikor már a park felénél jártam elkapta a vállamat és maga felé fordított.
-Még nem fejeztem be!- üvöltött rám. Most egyáltalán nem féltem. Kitéptem magamat a szorításából és egy lépéssel hátrébb léptem.
-Egy undorító féreg vagy!- jelentettem ki nyugodt határozottsággal.
-Lehet. Viszont azt nem tudod, hogy veled miért tettem azt, amit.- simogatta meg a hajam, de lecsaptam magamról a kezét.-tudod először nem akartam semmit tenni, de annyira beindított a sírásod, hogy úgy döntöttem ez lesz a bosszúm másik fele. Sőt, lehet most meg is teszem, amit a múltkor a tábornál akartam.
-Egyáltalán honnan tudtad, hogy ott vagyok?- kezdtem kicsit terelni a szót, és kezdtem a zsebemből elő szedni a késemet, amit önvédelem céljából hordok magammal.
-Az anyád telefonjában sok üzenet szerepelt, amiben az apád azt írta, hogy minden rendben van veled. És úgy voltam vele, ha az elsőnél is annyira jó voltál, akkor a másodiknál még jobb leszel.-vigyorgott.
-Hányok tőled!- köptem arcon. A férfi az arcát kezdte el törölgetni, és közben engem bámult üveges tekintettel.
-Ezt nem kellett volna! Majd most Nick megtanítja neked, hogy hogyan viselkedj a nevelő apáddal!- és már lendült is az ökle, ami az arcomon landolt.

*EKÖZBEN*

Skott
Éppen most szálltam le a gépről. A húgomat ott hagytam, és majd csak holnap este kell vissza mennem a táborba. Nem akartam megszállni semmilyen szállodában, így Samantha címét a kezemben tartva indultam meg a megadott ház felé. Egy félóra gyaloglás után, nagy nehezen megtaláltam a házat, ahol állítólag Sam él. Kopogtam az ajtón, de 5 perc várakozás után sem történt semmi. Nem voltam az a szívbajos fajta, így egy laza mozdulattal át ugrottam a zárt kaput és az udvar felé vettem az irányt. Mindenhol korom sötét volt, nem láttam semmit.

Miután körbe jártam mindent, és rá jöttem, hogy nincs itthon senki, elindultam kifelé, ám a kapuban egy olyan látvány várt, ami nem kellett volna. Ott feküdt Sam a fűben össze verve, véresen, ájultan, a SZERELMEM.