She a good girl

The secrets are apparent

Másnap, a suliban próbáltam kifaggatni Cameron-t, aki nem nagyon akarta megadni magát. Viszont békén is hagytam, mivel egyrészt kérte, másrészt pedig azt mondta, hogy így is-úgyis elmondja majd, csak még nem érzi, hogy itt lenne az ideje. Nem egészen volt tiszta számomra, de ha neki így jó..
Rachel-t nem láttam, sőt szerintem egyáltalán nem is jött iskolába. Semmi fura nincs ebben, nem? Hah, irónia, köszi, hogy vagy.
Azutáni nap, szerdán, viszont bejött a suliba, én meg kaja szünetben, Amanda-val láttam. Annyira éreztem.
– Cameron. -mentem oda eszeveszettül hozzá.
– Mi az? -az arca ijedtséget sugározott.
– Nem szeretnél nekem mesélni egy kicsit? -fontam keresztbe a kezeim magam előtt.
– Pontosan mire is vagy kíváncsi?
– Talán Rachel és az új barátaira? -vontam fel a szemöldököm, mire a karomnál fogva odébb húzott, hogy a többiek ne hallják, bár így sem nagyon foglalkoztak velem, csak vetettek rám egy gyors pillantást, majd beszélgettek tovább. Erick nem volt ott. Ha nem láttam volna Rachel-t azokkal a lányokkal, lehet gyanakodtam volna, hogy nem arra használja a mosdót amire fennáll, de így nem.
– Nem akartam elsietni a dolgot. -kezdte.
– Azt észrevettem. -vágtam közbe.
– Olyan nyugis lenne, ha a két dráma királynő nem döntött volna úgy, hogy együtt működnek.
– Dráma királynő. Találó.
– Az a helyzet -vakargatta a tarkóját zavartan - hogy Rachel teljesen begabalyodott a rózsaszín ködébe.
– Igen? -néztem rá várakozóan, hogy folytassa.
– Tudom gyerekes, de el akarta vetetni Amanda-val tőled Erick-et.
– Ne haragudj, de az nem kifejezés.
– Gyere ide. -nyitotta ki a kezeit ölelésre.
Furán néztem rá, de őt nem érdekelte. Magához vont, és megölelt.
– Gyanús vagy nekem. Gondolom nem zavar, hogy látnak?!
– Miért kéne? -vigyorgott, miközben elengedett.
– Szerinted Erick örökre ment el a mosdóba?
– De kis cuki, megválogatja a szavait. -cukkolt.
– Rejtett célzás volt te barom.
– Ó! -esett végre le neki.
– Ti mit csináltok?
Én a falnak dőltem karba tett kézzel, és várakozóan Cameron-ra pillantottam. Gondoltam szívesen megmagyarázza, ha már kedve támadt néhány perce rá, hogy megöleljen, de csak vigyorgott tovább.
– Komolyan az agyamra mész. -forgattam meg a szemeimet, majd ellöktem magam a faltól, és mentem vissza a többiekhez, Erick-kel a nyomomban, aki fél kézzel átkarolt.
– Minden oké?
– Aha. - – Azaz, nem éppen. Rachel kicsit sincs rendben.
El kezdtem az udvar felé menni.
– Ezt, hogy érted?
– Tudod milyen jó barátnőm volt. Egy csomó dolgot megosztottam vele, én őszintén bírtam, jó barátként tekintettem rá, szinte átvette a helyed, mivel összejöttünk, erre meg... -nem fejeztem be, mivel gondoltam érti mire gondolok. Egy könnycsepp kísérte a monológom.
– Min vesztetek össze, szívem? -nézett a szemembe.
– Mi az, hogy min vesztünk össze? -néztem rá hitetlenül. Tévedtem. Nem érti. Nagyon nem. – Elárult érted? Nem ért neki még annyit sem a barátságunk, hogy a szemembe mondja. Áh, dehogy. Én is inkább Cameron-nak mondtam volna el. Most már csak az érdekel, te, hogy jössz ide ehhez az egészhez.
– Igaza volt, Cam tényleg teljesen rád szállt.
– Ez volt az utolsó, amit hallani szerettem volna. -fújtattam, majd idegesen elmentem. Épp ahogy csak gondoltam. Nem követett.
Akaratom ellenére is elgondolkoztam, hogy mi van, ha tényleg én vagyok átverve? De az nem lehet, hiszen én is látom a saját szemeimmel amit Cameron. Plusz Rachel-el már rég nem beszéltem. Azaz legalábbis úgy, mint barátnő a barátnőjével.
Az utam a fiúkhoz vezetett.
– Sziasztok. -huppantam le kissé szomorkásan.
– Mizu csajszi? -lökött oldalba barátságosan Jack.
– Kicsit kivagyok. -vallottam be őszintén.
– Tudunk segíteni? -nézett rám sokat sejtően Nash.
– Nem tudom. Cameron merre van? -pillantottam körbe.
– Nem tudom, talán Rachel-el beszél. -vont vállat Nash, majd dőlt volna hátra, de mivel nem volt semmiféle háttámla, hátra esett, amit hatalmas nevetéssel kísértek az asztalnál - meg néhány szomszédosnál is.
– Hallod tesó, második éved itt, kajak elfelejtetted, vagy csak szimplán hülye vagy? -röhögött Adam, közben pedig felsegítette. Milyen kis udvarias.
– Gyerekek, kiszagoltam valamit. -szólalt meg Aron.
– Hát a te hangod is hallani? -szólt be neki rögtön Jack.
– Haha, igen.
– Na mit tudsz, bro? -sürgette Nash. Mindig kapós egy kis pletykára.
– Rachel mostanság beállt pláza cicának.
– Nem csoda, hisz közel van hozzá az. -szólaltam meg ösztönösen, mire felröhögtek.
– Mi van azzal? -értelmetlenkedett Adam.
– Rosszabb, mint Amanda. Bár nem ismerem, de ha nem is az, van olyan, mint ő.
– Amúgy én azt hittem az lesz a hír, hogy te meg Cam. -nézett rám, közben pedig az asztalnál ülő fiúk kíváncsi szempárjaival találtam szemben magam. Érdeklődve vizslattak, minta lenne bármi amit tudnék mesélni.
– Én meg Cameron? -vontam fel a szemöldököm. – Mondd, neked is teljesen elmentek otthonról? -kérdeztem egy fokkal hangosabban.
– Miért? -nézett ártatlanul.
– Még kérdezed, te balfasz? Erick-kel vagyok együtt.
– Hát, de... -kezdte volna, mire Nash közbe vágott.
– Oké, hogy shippelem őket, de Chloé nem kurva.
Hálásan pillantottam rá.
– Így van. A mi kis csajunk a legjobb arc. -karolt át Jack.
– Lehet, hogy az előbb is őt kerestem, de egyedül ő tud segíteni.
– Én ezt nem értem. -hajolt át az asztalon Aron, és szinte majdnem bele mászott az arcomba, magyarázatot követelve.
– Nyugi. -toltam el a fejét. – Rachel sok mindent elmondott neki, hiába tagadja most.
– Ó! -realizált valamit Adam.
– Mi van, haver? -nézett rá Nash.
– Szerintem lépek. Hátha elcsípem még Erick-et óra előtt.
– Tud valamit. -szólalt meg Jack, ahogy hallótávolságon kívülre ért Adam.
– Mit? -néztem rá értetlenül.
– Mondom tud valamit. Nem én, ő.
– Jól van, na. Bocs, főnök.
– Semmi baj, cica. -kacsintott, mire csak megforgattam a szemeimet. Mondtam már, hogy az utóbbi időben elég gyakran csinálom?
– Menjünk srácok, mindjárt becsöngetnek. -szólalt meg Nash.
– Találkozol Cameron-nal? -néztem rá.
– Aha. Szóljak neki, hogy akarsz vele beszélni?
– Jó lenne. Köszi.
– Ugyan. Még mindig shippelek. -vigyorgott.
– Na jó. -vágtam hátba röhögve.
– Amúgy mondtam már, hogy szexi vagy ebben az egyenruhában?
– Miért én vagyok az egyetlen lány közöttetek? -pillantottam fel a plafonra, feltéve a költői kérdésem.
Órák után Cameron a kocsijánál állva várt.
– Erick? -mentem oda.
– Rachel.
– Legjobb válasz.
– Vannak részleteim is.
– Egyre jobb. -sóhajtottam, majd mind a ketten beültünk a kocsijába.
– Szóval elmentek Rachel-el. Az a helyzet, hogy valamiért neki hisz.
– Összevesztem vele.
– Mi van, miért?
– Szokásos. -kezdtem el vizslatni a szoknyámat, mintha olyan érdekes lenne.
Felsóhajtott. – Lehet, hogy fura. Azaz nem lehet; biztos, de én itt vagyok, vagy mi. Legalábbis amíg meg nem oldjátok. Utána úgy sem lesz szükség rám.
– Tényleg fura. -értettem vele egyet. Talán az egészre is értettem egyben. Sosem láttam még ilyennek. A szemében szomorúságot véltem felfedezni ami egy kicsit keveredett valami magányérzet-szerűséggel. Nem akartam ezt megemlíteni neki, de túl kíváncsi vagyok ahhoz, hogy egyszer ne bukjon ki belőlem ez a kérdés.
Mikor nem állt meg a házuk előtt furcsán méregettem, de hamar megértettem, mikor a mi házunk előtt tette azt.
– Miért?
Vállat vont.
– Később van kedved... öhm.. beszélgetni? -kérdeztem feszengve. Felpillantott rám a mogyoró barna szemeivel. Olyan szépek. Kicsit irigylem, meg... inkább semmi.
– Átjöhetsz, ha szeretnél. -mosolyodott el, ami félig egy huncut vigyor is volt. Istenem Cameron. Komolyan mit művelsz? Nem lehet néha kiigazolódni rajtad.
– Oké, majd akkor írok, vagy mi. -csuktam be a kocsi ajtaját.
Még mielőtt beléptem a házba utánam szólt. – Várni fogom. -majd hátra pillantottam, ő meg kacsintott. Vagy Camcsintott. Oké, nem szabadott volna olyan sokat olvassak.
– Szia, anya! -nyitottam ki kicsit túl nagy lendülettel az ajtót.
– Szia, Chloé. Mi ez a nagy öröm? -mosolygott.
– A francba.. -szitkozódtam magamban. Hirtelen a világ minden létező problémája, mintha csak a nyakamba zúdult volna, úgy ért a kijelentése utáni „megvilágosodás".
– Nem értelek most akkor. -rázta meg a fejét.
– Én sem. -tártam szét a kezem.
Felmentem a szobámba, majd miután átöltöztem egy farmerbe és egy fekete pólóba, visszamentem anyuhoz. Azaz reméltem, hogy még ott találom.
Mint aki tudta volna, hogy ez lesz, várt engem.
Szótlanul leültem a nappaliba. Először csak a tekintetével kísért végig, majd leült mellém. Nem mondott egyikünk sem semmit. Én próbáltam összeszedni a gondolataim, ő pedig arra várt, hogy mikor járok azzal sikerrel.
– Cameron, Rachel, Erick.
– Hm. -gondolkozott el. – Szerelmi, öhm, négyszög?
– Mi? Anya. Ez mégis, hogy jött ki?
Vállat vont. – Vagy mi köze van hozzá Cameron-nak?
– Azt hiszik, hogy... -kezdtem volna bele, de anya közbeszólt. Már előre tudta, hogy végződne a mondatom.
– Attól még csak Rachel neve lenne megemlítendő, mivel ő hiszi. Ha csak nem hiszed te is, vagy érzed.
– Mi? Ez hülyeség. -ráztam meg a fejem.
– Fura vagy mostanában. Van valami amit tudnom kéne? Csináltál valamit?
– Nem. -vágtam rá. – Vagyis, de, de az nem most volt. -gondoltam itt a piálós incidensre. – Nem fontos.
Anya kíváncsian méregetett.
– Miért csinálod ezt velem? Olyan rossz bevallani, hogy... teljesen elzüllöttem mióta itt vagyunk. Jót tesz nekem, de egyben rosszat is. Anya, mindenre vehető vagyok, nem értek még ehhez a barátság dologhoz, de ha nem így jövünk ide, biztos nem ittam volna magam le.
Anya csak elkerekedett szemekkel bámult. Baszki. Tényleg sokat pofázok, főleg, ha kicsit is zavarban vagyok.
– Mit csináltál?
– Annyira sajnálom anyu. Nem akartam ezt, meg hazudni sem, és főleg eltitkolni, de nem mertem elmondani.
– Kislányom, nem öltél meg senkit, nyugodj le.
– Jó. -motyogtam.
– Később még beszélünk róla. -tette hozzá.
– Öhm -vakargattam meg a tarkóm.
– Menj Erick-hez.
Ez a kijelentése zavarba ejtőbb volt, mint gondoltam. – Ami azt illeti Cameron-hoz terveztem. -mondtam kicsit kivörösödve.
Anya arcán erre egy apró, kis huncut mosolyt láttam megvillanni. – Akkor hát menj oda. Mit csináltok?
– Nem tudom. -vontam meg a vállam, majd nyomtam egy puszit az arcára, és el is indultam.
Cameron már tart karokkal várt. De a szó szoros értelmében.