Never enough•Harry Styles ff.• MAGYAR

Egy

-Tara! Hé! - hallottam, ahogyan valaki a nevemet kiáltja. A folyosó tele volt emberekkel, így nem tudtam, hogy ki lehet az.

Hirtelen egy kéz ért a vállamhoz, fel is ugrottam ijedtemben. Hátra fordultam, hogy megnézzem ki az illető.

-Lana. Szia. - hallottam a hangomat. Lana csak mosolygott rám, és valamit mutatni próbált a telefonján.

-Ezt nézd, Tara. Muszáj lesz ezt megnézned.- ugrándozott, s közben a hullámos, vörös haja az arcába hullott. Gyorsan eltűzte és folytatta tovább az ugrándozást.

-Hé. Nyugi, így nem látom, amit mutatni akarsz. - próbáltam nyugtatni. Erre egy kicsit lenyugodott, de a lábai izgatottan dobogtak a márvány kövön. Körülöttünk a diákok zajongtak, és páran nekünk is jöttek a nagy sietségben. 3 perc múlva kezdődnek az órák, és mindenki rohangál, mint a veszett egér. Nem szerettem a sok embert. Feszengve éreztem magam a tömegben.

-De ezt muszáj látnod, és nagyon izgatott vagyok. Ezt tényleg nem fogod elhinni. - próbálta elmondani egy szuszra, de itt megállt és egy hatalmas lélegzetet vett, s folytatta.- Nagyon-nagyon boldog vagyok, Tara. Tényleg nem fogod elhinni. - kiáltott, közben a telefonja képernyőjét nyomta az arcomba. A képen egy fiú állt, hegedűvel a kezében. A fiú maga magas volt, hosszú lábakkal és rövid, barna hajjal. Az állával a hegedűt tartotta, miközben, gondolom én, valamit játszott rajta. A szemei csukva voltak, így nem láttam őket, de elképzelésem szerint barnák lehettek. Gyönyörű volt. Sosem mondtam ilyet, még senkire sem, de ő tényleg az volt. Életembe nem láttam még, ilyen szép fiút.

-Ki ez?- kérdeztem Lanát, aki nyál csorgatva nézte a képet, és a lába izgatottan járt. Nem hallotta, az előbbi kérdésemet, ezért újra feltettem neki. Ezt sem hallotta. Elvonta a figyelmét a képen szereplő fiú. Gondolom, hogy éppen a gondolataiba merülve ábrándozik róla, vagy már teljesen máson jár az esze. ADHD-vel küzd, azaz figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarral. Ezért nehézkes neki az odafigyelés, általában minden elvonja a figyelmét. Nem tud nyugton megülni, ezért többször ki is küldték az órákról, hogy járjon egyet. A tanárok tudják, hogy ilyen problémával küzd, így nem szokták bent tartani elzárásban, az órák után.

-Hé, föld hívja Lanát.- ráztam meg a vállát, mire a tekintete kitisztult és rám mosolygott.

-Mit is mondtál? Bocsika, elvonta a figyelmemet, ez a tökéletesség előttem. - itt megállt egy percre, majd folytatta. -Mármint nem előttem, hanem előttem a képernyőn. A telefonom képernyőjén, mivel hogy lehet itt? De tényleg, milyen jó lenne! - kiáltott fel izgalmában. -Tényleg! Pont ezt akartam elújságolni neked! Képzeld, képzeld! Elképzelted? -kérdezte, mire én csak bólintottam egyet, hogy folytassa. - Tényleg elképzelted?

-Igen, Lana. Elképzeltem. Mondjad.- mondtam neki, mert kíváncsi voltam már.

-Na szóval, éppen az ebédlőben ültem, és Facebookon nézelődtem, aztán láttam egy kutyás videót, amin a kutyus egy medencébe próbál beugrani, de túl nagy neki a medence, és vissza esik a széléről, és annyira vicces! Látnod kéne azt a videót, várj meg is keresem neked. Valahol itt lesz. -kezdett kutakodni a telefonjában, mire leállítottam.

-Lana, a lényeget mondjad. A videót már láttam. - szóltam neki.

-Ja, jól van akkor. Szóval, épp a Facebookon nézegettem a dolgokat, mikor feltűnt egy bejegyzés, mi szerint Harry Styles a városba költözik! El tudod te ezt hinni? El? És a legjobb nem is ez, hanem hogy ebbe az iskolába fog járni velünk! Hát nem fantasztikus??! - kezdett el ugrándozni.

Fogalmam sem volt arról, hogy ki a francról beszél.

-Ki az a Harry Styles? - kérdeztem. Itt Lana megállt az ugrándozásban, és leforrázva nézett rám. Az orrlyukai kitágultak és a tekintete vészjóslóvá vált.

-Hogy ki az a Harry Styles?????- kiáltotta. - Hol élsz te, egy barlangban? - folytatta. - Ezt komolyan nem hiszem el! - csapott a karomra egyet, mire meglepetten felkiáltottam, és a karomhoz nyúltam.

-Hé, ez fájt! - szidtam le, de szavaim süket fülekre találtak.

-Még, hogy nem tudni ezt! Felháborító.- szitkozódott magában. -Tara! Van egy napunk felkészíteni téged! Muszáj lesz tudnod valamit róla, mielőtt ide jön.- szólt hirtelen. Én csak a fejemet ráztam, hogy nem érdekel. Láttam rajta, hogy bántotta a dolog, de tényleg nem érdekelt. Ha érdekel, akkor majd utána fogok nézni.

-Nézd, Lana. Nekem sietnem kell órára, és ha jól tudom, akkor neked is. -ráztam fenyegetően az ujjaimat felé, mire elnevette magát.

-Jól van, megyek.- bólintott, de folytatta. - De veled még számolok. - adott egy cuppanós puszit az arcomra és elfutott. Én csak a fejemet ráztam és elindultam a teremhez, ahol órám lesz. Észre sem vettem, hogy eltűntek körülöttünk az emberek, és az egész folyosón csend honolt. Ránéztem gyorsan az órámra, és lesápadtam. 15 perc késésben voltam, és tudtam, hogy ezért suli után elzárásba kell mennem.

Amilyen gyorsan csak tudtam, futottam a teremig, mikor hirtelen egy kemény dologba ütköztem. Éreztem, hogy hamarosan a földdel lesz egy randevúm, de mielőtt ez megtörténhetett volna, valaki megfogta a derekamat és visszarántott.

-Vigyázz, mert a végen megsérülsz.- hallottam a hangot, és felnéztem. Egy zöld szempárral találtam szemben magamat. Gyönyörű, smaragdzöld színű szempárral. Elvesztem bennük, és nem tudtam, hogy hogyan találok vissza. A mélyen ülő, zöld szempárban iszonyatos fájdalmat véltem felfedezni, ami vissza is rántott a valóságba. A tekintetem tovább vándorolt lefelé. Egy arc körvonalazódott ki előttem, és hátra hőköltem. Ugyanaz az arc nézett vissza rám, mint amit láttam Lana telefonján.

-Ennyire nem üthetted meg a fejedet a mellkasomban. -halottam egy mély hangot, ami a fiúhoz társult. Hirtelen kitisztult a tekintetem, és elléptem a fiútól.

-B-bocsánat. - most, hogy mondja, egy kicsit tényleg kótyagosnak éreztem magam az ütközéstől. Bár tudtam, hogy nagy részben nem az ütközés játszott szerepet.

-Na gyere, üljünk le arra a padra. - a fiú elkezdett egy pad felé vezetni, de én megálltam. Kérdőn nézett rám, és én keresztbe fontam a mellem előtt a karjaimat.

-Semmi bajom sincsen. - ellenkeztem. - Órára kell mennem, így is késésben vagyok. - kerültem ki volna a fiút, de a hirtelen jött szédülés, majdnem levett a lábamról. A fiú gyorsan elkapott, mielőtt a földre estem volna, és aggódon nézett rám. Hirtelen hányinger tört rám, de tudtam, hogy semmi sem jönne ki a gyomromból.

Megint kihagytam a reggelit. Tegnap este a vacsorát is. Azelőtt az ebédet is. Utoljára tegnap reggelire ettem egy müzli szeletet. Azt is alig tudtam letuszkolni a torkomon. Majdnem kihánytam, de erős voltam, és magamban tartottam.

-Hé! Minden oké van? - hallottam újból a hangját, amihez már aggódó hangnem is társult. Én csak bólintottam egyet, és helyet foglaltam a padon. A fiú lesegített és helyet foglalt mellettem. - Tudok valamiben segíteni? -kérdezte, mire nemet intettem a fejemmel. Rossz mozdulatnak minősült, mert a szédülés újból rám tört. A szemeim előtt fekete foltok ugrándoztak, és nagyon rosszul éreztem magam. Minden egyes másodpercben, egyre rosszabb lett.

-Mi a f..- hallottam, ahogyan a fiú felkiált, mielőtt a karjaiba dőlve elsötétült előttem a világ.

---

Sziasztok! 

Ez lett volna ez első rész, ami remélem tetszett nektek. Szeretném, ha tudnátok, hogy a továbbiakban, vagyis az egész történetben, komolyabb problémákkal szeretnék foglalkozni. Lesznek néhol megrázó jelenetek, de minden fejezet elején ki fogok írni egy figyelmeztetést. 

Köszönöm, annak, aki elolvasta az első fejezetet. Ha tetszett, nyomjatok egy vote-ot, és ne felejtsetek el kommentelni.

xx.