Taehyung POV:
Unottan kezdtem el törölgetni egy, a vendégek után maszatosan maradt asztalt. Egy-egy mozdulatom közben kitekintettem a kávézó egyik széles, esőcseppekkel borított ablakán. Mostanában egyre többet esett, ami engem is elszomorított. Vettem egy mély sóhajt, s befejeztem az asztalt.
Hétfő délelőtt lévén, még nem volt sok vendégünk. Volt már időm megfigyelni, hogy a legtöbb vendégünk mindig a délutáni órákban érkezett.
Igen, már szinte egy éve volt ez az én munkahelyem, ez a kis pici, mégis otthonos tea-és kávéház, amely Szöul egyik kisebb utcájában magaslott. Eleinte igen csak nehéz volt hozzászokni munkámhoz, hisz nem vagyok az a nagyon beszédes ember. Munkatársaim eleinte félórányi gyakorisággal dörgölték ezt a tényt orrom alá, amely őszintén zavart. Szerintük "aranyos" voltam, viszont szerintem nem. Csak is a munkámat végeztem, ami a vendégek kiszolgálásában és későbbi visszatérésük ösztönzésében merült ki. Ó, és a takarításért is én feleltem. Alighogy visszaérkeztem a pult mögé, egyik munkatársam máris megtalált.
- Taetae baba, a tízes asztal csak rád vár. - nyomott kezembe egy fémtálcát.
- Jó. - hangom halk, érzelemmentes volt. Tudtam, hogy ő is simán megtudta volna csinálni, de minek emelte volna fel a fenekét, mikor én is ott voltam a közelében. Csak úgy, mint a piszkálódásukat, azt is megszoktam, hogy kihasználnak. Így ment ez már szinte a kezdetektől fogva, de nem akartam érte szólni, inkább megcsináltam. Sosem szerettem megszólalni ezekért, mert az csak beszólásokat, majd vitákat, majd veszekedést, sőt még verekedést is kreálhattal volna. Egyszóval békepárti voltam.
Tálcával a kezemben, lassú léptekkel haladtam a tízes asztal vendégeihez.
- Meg is hoztam a rendelésüket. - arcomra erőltettem a már oly sokszor gyakorlott művigyorom, amely mindig is hatékony fegyverenek bizonyult. A vendégek, kik jelen esetben két idősebb diáklány volt, pironkodva köszönték meg, én pedig meghajoltam. Épp visszafele indultam, amikor a bejárat felől meghallottam a kis cuki csengőt, mi mindig jelzett, ha épp új vendég érkezett. Ahogy láttam, már valaki odasietett az ajtóhoz, így én a pult felé vettem az irányt. Kíváncsiságom felülkerekedett rajtam, így fejemet balra fordítva szemléltem meg új vendégeinket. Kissé meglepődtem, ugyanis két, azt hiszem velem egykorú fiút véltem felfedezni. Amint közelebb értek, azzal egyetemben fogott el egyre jobban valami furcsa, rossz érzés. A két fiú tetőtöl taplig fekete ruhákat viselt, és furcsamód, mindkettő helyes volt.
Mire feleszméltem, közeledni kezdtek a pult felé. "Ajjaj, most mit csináljak?" motyogtam orrom alatt.
Jimin POV:
- Nem érdekelnek a kifogásaid, ha nem akarod, hogy golyót repítsek a csinos fejedbe, akkor ma fogod magad, és elhozod a cuccot! - kiabáltam bele a telefonba. Gondolhattam volna, hogy el fogja sunnyogni a határidőt, de kinek hisz engem? A válaszát meg sem várva, lecsaptam a telefont, majd az egyik talpnyaló után kiabáltam.
- Te ott, kerítsd elő nekem Jint! - összehúzta magát, majd sietve távozott. Ezek a lábtörlők amúgy is csak arra jók, hogy beléjük töröld a vértől koszos kezed. Yoongi is csak azért vette fel őket, hogy ne nekem kelljen futkorászni az emberek után. Leültem a közeli fotelbe, és kissé türelmetlen vártam Jinre.
- Miért kerestél? - közeledett lassan felém Jin magas alakja. Feltoltam magam, és rávicsorogtam.
- Legközelebb örülnék, ha gyorsabban riszálnád ide a segged! - Jin egy szót sem szólt csak elindult a kijárat felé. - Na mi van, nem érdekel, hogy miért kellesz?
- Már rájöttem. Valószínűleg Kyunggal beszéltél. - zárta le ennyivel, majd a kilincset megragadva, gyors léptekkel elhagyta az épületet. Morogva utána mentem, majd a hátához érve, elkaptam a karját és hátracsavartam.
- Még nem tanultad meg, hogy velem senki nem beszélhet így? - szorítottam az öklét a lapockájához, mire fájdalmasan feljajdult.
- Kérlek,...eressz el... - nyögte, összeszorítva a szemét. - Megtanultam a leckét...
- Na, ezt már szeretem... - löktem el magamtól. A térde megroggyant egy kicsit, de még a talpán tudott maradni. Egy beteg vigyort eresztettem felé, mire egy jeges pillantással válaszolt. Az égen egyre nagyobb felhők gyülekeztek, nekem pedig semmi kedvem nem volt eláztatni a drága kabátom. Gyorsan előhozattam a kocsimat, majd beleülve Jinre pillantottam.
- Pattanj be, de ha bármihez hozzáérsz, kidoblak a kocsiból! - morogtam felé, mire kelletlenül beült. Mire az utca végére értünk, már szakadt az eső. Szegény autóm, vihetem megint mosatni!
- Menjünk be ide! - pillantottam meg egy hangulatos kávézót. Jin bólintott, és az autómat leparkolva, besiettünk az épületbe. Nem volt kedvem megvárni a pincért, ezért rögtön a pulthoz mentem. A pultos kis srác egész helyes volt, egy körre lehet elvittem volna, de most jobban érdekelt az egész terv, mint ez a fiú.
- Két kávét kérek! - daráltam le neki gyorsan, és már mentem is tovább egy asztalhoz.
