89.

389 27 0
                                    

Kimi

Valami elpattant bennem. Akartam őt és mindent ami vele járt. Nem gondolkodtam, egyszerűen csak belé fojtottam a szót egy csókkal. Nem érdekelt, hogy ki lát meg, vagy hogy hány kép készül rólunk, csak érezni akartam őt. Éreztem ahogy megmerevedik a karjaimban, majd a következő pillanatban az arcomon csattant a tenyere, de nem bántam. Csillogó szemekkel néztem a dühtől szikrázó, mélykék tavakra emlékeztető íriszeibe.

- Megőrültél? - próbált ellökni magától, de hiába, kezeit lefogtam és a testéhez szorítottam.

- Igen, érted, miattad - suttogtam szinte a szájába.

- Azonnal engedj el - sziszegte idegesen.

- Mert mit csinálsz, ha nem? Hívod a barátaidat? - húztam gúnyos fél mosolyra a számat.

- Sikítani fogok.

- Csak nyugodtan - vontam meg a vállamat, de nem engedtem a szorításból. - Bár jobban örülnék, ha alattam sikítoznál cicám - hajoltam egyre közelebb a csalogatóan mézédes ajkakhoz, amik elvették az eszemet.

- Anya, jöttök már? - csendült fel Lina türelmetlen hangja, mikor újra meg akartam csókolni Anát. Sóhajtva engedtem ki a karjaim közül a rémült, őzike szemekkel pislogó nőt. Atyavilág, már ennyitől is keményen feszültem a nadrágomnak. Mit tett velem ez a boszorkány?

- Rohadj meg! - csapott a mellkasomra gyilkos pillantást vetve rám, majd otthagyott és a gyerekekhez sietett.

Hogy még jobban hergeljem, hangosan nevetni kezdtem. Akartam ezt a vadmacskát. Kíváncsi fantáziámat nem hagyta nyugodni, hogy milyen lehet az ágyban.

- Haista vittu! - káromkodtam el magam finnül, mikor éreztem, hogy minden egyes lépésnél fájdalmasan dörzsölni kezd a nadrág ahogy igyekeztem utolérni a családomat.

Belépve utánuk a cukrászdába, a pultnál találtam őket. A kicsik lelkesen sorolták az anyjuknak, hogy mit szeretnének, míg Ana nevetve alkudozott velük.

- Sok lesz az neked Nico - szóltam bele én is a vitába. Fél szemmel láttam, hogy Anabell egy lépést hátrál, csak hogy ne kelljen a közelemben lennie. Nagy nehézségek árán mindenki kiválasztotta a neki tetsző süteményt, majd leültünk egy asztalhoz, hogy ott fogyasszuk el. Bosszantás képpen Ana mellé ültem és magamban jót vigyorogtam a reakcióján, ahogy próbált minél távolabb húzódni tőlem. Élveztem, hogy a viselkedésemmel kiakaszthatom és már nagyon vártam, hogy mikor fog felrobbanni, mint egy bomba. Mert, hogy robbanni fog, az tuti.

Ana

Megtudtam volna fojtani egy kanál vízben, ahogy az önelégült fejét néztem. Úgy feszített köztünk, mintha mindig is hozzánk tartozott volna. Magamnak sem akartam bevallani, de rosszul esett, hogy a gyerekek ilyen hamar elfogadták és apának kezdték hívni. Még Lina is.

- Anyuci, meddig leszünk itt? - kérdezte Nico miközben egy falat tejszínhabos finomságot tolt be a szájába.

- Először is, teli szájjal nem beszélünk - intettem rendre. - Másodszor minél hamarabb indulunk, annál jobb. Amint haza értünk, megnézem a neten, hogy mikor indul a legközelebbi gép Madridba...

- Miért? - fordult felém a finn dühös szemekkel. - Arról volt szó, hogy csak vasárnap mentek vissza.

- Másról is szó volt, mégse tartottad be - néztem a hideg, jégkék szemekbe.

- Most ne már, hogy egy csók miatt képes vagy kib...

- Kimi! - csattantam fel a szabadszájúságát hallva.

- Kibabrálni velem - nyelte vissza a káromkodását. - Nézd, végre úgy érzem kezdenek elfogadni - magyarázott idegesen és a hajába túrt. - Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne most elvinni őket.

- Erre gondolhattál volna előbb is, CICÁM - húztam el a számat gúnyosan.

- Ne csináld - mordult rám.

- Mondj egyetlen egy okot rá, hogy miért ne tegyem meg - szegtem fel az államat.

- Mert...- gondolkodott bőszen - mert anyám úgy tudja, hogy hétvégéig maradtok, és ha most leléptek, magát fogja hibáztatni érte - vigyorgott az arcomba szenvtelenül.

Pár perc néma szemezés után megadtam magam. Nem szerettem volna megbántani Paulát. Ő nem tehetett arról, hogy a kisfiából ekkora tapló lett.

- Nyertél - sóhajtottam fel lemondóan. - Maradunk vasárnapig.

- Juj, de jó! - kiáltottak fel a kicsik egyöntetűen.

- Nem fogod megbánni a döntésedet - csúsztatta Kimi kaján vigyorral a kezét a combomra.

- Már azt is bánom, hogy valaha közöm volt hozzád - suttogtam úgy, hogy csak ő hallja, miközben próbáltam lefejteni az ujjait magamról. Kisebb csata alakult ki köztünk az asztal alatt, amiből remélem a gyerekek semmit sem vettek észre.

- Imádom amikor ilyen kis heves vagy - hajolt a fülemhez. - Remélem máshol is kamatoztatni tudod ezt a tulajdonságodat - harapott bele a fülembe, amitől a testem áruló módon megborzongott.

- Ne feszítsd túl a húrt Raikkönen - vetettem rá gyilkos pillantásokat.

- Aki itt megfeszül, az te leszel Kulta és az is az élvezettől lesz - suttogta kéjesen rekedt hangon nekem. Döbbenten vettem észre, hogy szavaira a hasamban alvó, apró lepkék életre keltek.

Haista vittu - Baszd meg!

Kulta - Kincsem

Las Puertas de InfiernoWhere stories live. Discover now