Las Puertas de Infierno

61.

Ana

Itt ül velem szemben a konyhában és nézi, ahogy vacsorát csinálok a gyerekeknek. Meglepődtem, mikor megláttam az ajtóban. Edzésről jöhetett, mert friss tusfürdő illata volt és a haja is még nedvesen csillogott. Percek óta néztük egymást szótlanul, mire végre megtörte a csendet.

- Mi jót főzöl?

- Gazpachot és csinálok egy kis topaszt is - válaszolok, de nem nézek rá.

- Az finom lesz - nyel nagyokat majd néhány percig újra csend borul a konyhára.

- Ana - szólal meg halkan - ne haragudj. Nem akartalak semmiféle módon bántani - hadarja el.

- Hé - emelem fel a kezemet, hogy leállítsam - már nem haragszom. Akkor mikor rájöttem, hogy mit csináltál, nagyon-nagyon mérges voltam rád, de Iker elmagyarázta nekem, hogy miért tetted. Így utólag köszönöm, de azt tudd, hogy a különbözetet vissza fogom fizetni.

- De...

- Nincs de - szóltam rá erélyesen. - Nem szeretném, ha a piszkos anyagiak közénk állnának. Igaz, hogy előbb meg kell valósítanom egy ötletet, de ha összejön akkor nagyon hamar kifizetlek - mosolyogtam rá.

- Ráér - sóhajtott fel. - Már ha tényleg vissza akarod...

-Cris! - szóltam rá újfent.

- Oké, oké - emelte fel a kezeit. - Megértettem, de azért elmondhatnád, hogy milyen ötletről beszéltél.

- Neymáréról.

- Te éttermet akarsz nyitni? - nézett rám nagy szemekkel. - Ez tök jó!

- Csssh. Még ne kiabáld el. Egy csomó dolognak kell utána járnom, arról nem is beszélve, hogy most nagyon meg kell nyomnom a munkát, hogy összetudjam rakni a kezdő tőkét.

- Segítek! - vágta rá rögtön mire csúnyán néztem rá. - Nem anyagira gondoltam, bár ha kell abban is, de most a papírok intézésére, helyet keresni meg ilyenek. Tudod, hogy a nevem elég jól cseng ilyen téren - vigyorgott rám. - Sok mindent hamarabb le tudnál zavarni, ha én is segítek.

Elgondolkodtató volt az ajánlata. Végül is nem a pénzét ajánlotta fel, hanem a tényleges segítségét.

- Köszönöm, majd szólok ha eljutok odáig - nevettem rá. Láttam ahogy megnyugodva kifújta a levegőt. Ennyire tartott volna a válaszomtól?

- Vacsorázhatok nálatok? - nézett rám boci szemekkel.

- Mikor mentél el tőlem éhesen? - vigyorogtam.

- Hm...lássuk csak. Soha? - nevetett fel ő is.

Úgy éreztem, hogy minden kezd olyan lenni, mint régen. Kiszedtem a vacsorát, míg Cris szólt a többieknek. Ismét egy nagyon jó hangulatú estét töltöttünk el együtt.