Feel Like Making A Deal With The Devil (Díjazott)

Meeting the Devil himself

A mai este nagyon fontos Apa számára. Ma köt üzletet az egyik legnagyobb szállító cég fejével. Átjönnek vacsorázni a feleségével és a fiával. Egyszer találkoztam a sráccal. Furcsa egy teremtés. Irtó helyes, de furcsa. Asszem Malachai a neve. Malachai Parker. Apa azt mondta jól kell kinéznem, szóval a legcsinosabb ruhámat vegyem fel. Ez egy fekete-tűzpiros combközépig érő ruci. Elég dögös darab. Bár szerintem én nem vagyok méltó a viselésére. Miután főztem és megterítettem felmentem a szobámba átöltözni. Rendbe szedtem magam és le is mentem, abban a pillanatban szólt a csengő így hát mentem ajtót nyitni.

-Jó estét, Mrs. Parker. Üdvözlöm Mr. Parker. Szia Malachai.

-Csak Kai. Szia. - húzta száját félmosolyra.

Leült mindenki az asztalhoz és hoztam is a vacsorát. Nem kifejezetten ínyenc étellel álltam elő. Sajtos csirke krumplipürével, és ananász szósszal. Mindenkinek nagyon ízlett ki is fejezte tetszését Mr. és Mrs. Parker is. Kai csak evett. De élvezettel arcán. Miután végeztünk ezzel a fogással jött a desszert. Sajttorta Oreoval.

-Valaki segít behozni a desszertet?

-Jövök.- pattant fel Kai és rohant utánam.

-Köszönöm. Amúgy megkérdezhetem, miért vagy állandóan kesztyűben?

-Hosszú történet.

A konyhában érdekes dolog történt. Mikor vettem ki a hűtőből a tortát és letettem Kai mögém osont és hozzáért a hátamhoz. Minden erő kiment a lábamból, de nem a szokásos módon, mikor csak úgy heccből elájulok, hanem konkrétan mintha elszívná az energiám, hanyatt dőltem, de megtartott.

-Mi..a picsa. - néztem rá értetlenül.

-Ez az oka a kesztyűnek.

-De ez mi volt?

-Majd egyszer megérted. Hamarosan eljön az az idő.

-Úristen. Tudtam én mindig is, hogy fura vagy, de hogy ennyire.- mondtam, majd kapkodva kezdtem el tányérokat es villákat elővenni.

-Nyugodj le, Joyce.- simíotta meg kesztyűs kezével a vállamat.

-Ne! Ne érj hozzám!

A konyhaajtóban megállva feltettem a maszkot és mosolyogva léptem ki. Mindenki elé tettem egy tányért és megettük. Vacsora végeztével beültünk a nappaliba beszélgetni.

-Kicsim. Nem hagynátok kicsit hogy a felnőttek megbeszéljék a dolgaikat? -célozgatott apa.

-De persze.. - mondtam a szememet forgatva.- Kai. Gyere! - mondtam és elindultam fel a lépcsőn. A szobámba érve elkezdtem faggatni. - Akkor mesélj csak.. Mégis mi a fene volt ez az energiaelszívásos bigyó?

-Sétáljunk egyet a kertben. És elmondom.

-Rendben.

-De azt meg kell ígérned hogy senkinek nem beszélsz róla.

-Megígérem...Apa. Elmegyünk sétálni kicsit.- mondtam mikor leértünk.

-Rendben Kincsem. Vigyázzatok.

-Oké!

Éppen ahogy kiléptünk az ajtón megtörtént életem legrosszabb pillanata. A házunk berobbant. A szüleinkkel együtt. Mi is kaptunk belőle egy apró löketet, amitől az út kellős közepére estünk (ez kb. 15 métert jelent) Nem kell bemutatnom gondolom, hogy hogy visitottam amikor észhez tértem. De nem ahova estem. Kai lefektetett a fűre. Ott térdelt mellettem a ház lángoló romjait bámulta és... Sírt. Patakokban folytak a könnyei. Ugyanúgy mint az enyémek. Felkeltem és átöleltem hátulról. Megremegett. Első gondolatom az volt, hogy talán tudott a hamarosan bekövetkező robbanásról és engem keimentett, de mikor megláttam minden gyanúm elszállt. Néma csendben beültünk a Range Roverükbe és elmentünk hozzájuk. Szintén néma csendben mentünk be a házba. Követtem a szobájába.

-Te aludj itt. Énnekem jó a kanapé. Jó éjt!- mondta sokkal lágyabb hangon mint eddig bármikor hallottam. Már az ágyban feküdtem, mikor kimenni készült ezért kaptam egy jó éjt homlokrapuszit.

-Jó éjt Kai!