A Manron Birodalom Örököse /befejezett/

10.fejezet-Végjáték/I.

Teljesen elképedtem, de a pillanatnyi zavartságot követően hamar észbe kaptam.
-Bogár funkció kikapcsolás - suttogtam, mire a daemon visszaváltozott az eredeti alakjába. Gyorsan zsebrevágtam, mikor megjelent a tanár, de a mellettem ülő lányok pillantását nem tudtam levakarni magamról.
Felsóhajtottam.
Hosszú nap vár rám.
Coreyt aznap már nem láttam sehol. Az órákra sem ült be. Talán hazament. Ekkor beugrott az arca, amint felismerés csillan a szemében. Manronban van.
Hát sok sikert neki, hogy igazolást szerezzen az ellógott napért. Gondolom apám nem osztogat olyat.
Amint vége lett az utolsó órámnak, összeraktam a tankönyveimet és elindultam kifelé az épületből. A parkolóban kisebb hangzavar kezdődött, amit először tompa morajlásként fogtam fel, de a zaj egyre hangosabb lett, míg már nagyon zavaróvá vált.
Körbepillantottam a hang forrását keresve és csak akkor fogtam fel, hogy valójában mindenhonnan hallom. A körülöttem álló diákok mind motyogtak valamit. Néhány szót el tudtam csípni, de ahhoz nem volt elég, hogy megértsem a történteket. Lassan feltűnt, hogy mind egy bizonyos embert néznek. A srác bőrdzsekiben és farmerben állt az iskola parkolójában, kezében sisakkal és egy hatalmas motornak támaszkodott. Amikor megpillantottam az arcát, furcsa, deja vú érzés fogott el, de nem tudtam volna megmondani, honnan ismerős. Barna, tüsi haja volt és mélybarna szeme. Nem volt éppen a legizmosabb srác, akit valaha láttam, de vékony volt és látszólag elég fürge. Az agyam hátuljában motoszkálni kezdett valami, mikor egyenesen a szemébe néztem. Ezért kizártam minden mást és a szemére koncentráltam. Annyira más volt így. Mégis felismertem.
Elképedve léptem közelebb hozzá és szinte láttam magamat, ahogy tátott szájjal bámulom a bőrdzsekis srácot. Érdekes látvány lehetett.
-Ez meg mit csinál? - hangzott az egyik lány hangja nem messze tőlem és csak akkor fogtam fel, hogy ott állok, közvetlen a srác és a motorja előtt.
Zavartan fordultam körbe.
Mindenki gúnyos pillantásokkal méregetett. Az egyik lány úgy nézett rám, mintha azt akarná mondani "Még hogy te és ő? Még álmaidban sem!". Ettől belül legszívesebben nevetni lett volna kedvem. De annál sokkal jobb ötletem támadt.
Visszafordultam a srác felé és mélyen a szemébe néztem. Igen. Határozottan ő az.
-Mit keresel itt, Holden? - kérdeztem mosolyogva.
A srác elmosolyodott.
-Azt hittem már sosem kérdezed meg - húzta ki magát és vigyorogva nézett végig a mögöttem kialakult tömegre és szinte biztosra vettem, hogy mind elképedt arcot vágnak, aztán ismét rám öszpontosított - Corey nap közben visszatért hozzánk és kijelentette, hogy meg fogja ölni Simont.
-Megőrült? - kerekedett ki a szemem. - Miért tenne ilyet?
-Mert Simon lett volna a birodalom örököse, ha te nem vagy. - mondta ki Holden, amit én tudat alatt már felfogtam, de képtelen voltam elfogadni.
-Simon próbált megölni! - bukott ki belőlem a felismerés.
Holden bólintott.
-Meg fogja ölni. Nem hagyhatjuk, hogy Corey odamenjen. Meg kell állítanunk! - fakadtam ki és túrkálni kezdtem a táskámban a medál után.
-Mei. - suttogta Holden nyugtatóan, de nem foglalkoztam vele.
-Bogár üzemmód bekapcsolása! - szólaltam meg fennhangon, mire mozgolódás kezdődött a zsebemben és a kis daemon felkapaszkodott a vállamra. Többen felsikítottak körülöttünk. - Találd meg a medált! - szóltam rá, mire a bogár végigmászott a karomon, egyenesen be a táskámba.
-Mei. - próbálkozott megint Holden, de ezúttal sem reagáltam rá, mire megunta és kicsit durvábban szólalt meg. - Meira!
-Mi van? - mordultam rá.
-Corey már elment. Nem tudtuk megállítani. Nagyjából két órája nyoma veszett a daemonjának és ő sem tért vissza. - mondta ki kíméletlenül.
-Mi? - telt meg könnyel a szemem és most már minden figyelmemmel Holdenre öszpontosítottam.
-A daemonon keresztül képesek vagyunk megtalálni titeket itt és Manronban is. De Coreyé már két teljes órája nem ad jelet. - magyarázta meg, mire én teljesen összezavarodtam.
-És az mit jelent?
-Azt, hogy megsemmisült. - suttogta szomorúan.
-Nem! - ráztam meg a fejemet. Tagadtam még magam előtt is, pedig tudtam, hogy ez mit takar. Tagadtam, mert az igazság összeroppantott volna és tagadtam, mert könnyebb volt reménykedni.
Valami megmozdult a kezemnél, mire észbekaptam. Megragadtam a daemont és a medált is, a táskát pedig lehajítottam a földre. Lehunytam a szememet és minden erőmmel Manronra öszpontosítottam.
-Mei, mit csinálsz? - fakadt ki Holden. -Ne! Ezzel csak téged akar Manronba csalni. Mei, ne tedd! - kiabált, teljesen feleslegesen. Én is tudtam, hogy mire készül Simon. Pontosan ezért mentem át. Ha Simon vár most rám, akkor ott köthetek ki, ahol most ő van.
Hatalmas fényesség vett körül és az utolsó, amit hallottam, Holden kiáltása volt. A forgás ezúttal teljesen elmaradt. Nem éreztem semmit, mégis tudtam, hogy mikor léptem át a birodalomba.
Ezúttal viszont zuhanás helyett lebegni kezdtem. Meglepetten pillantottam körbe. Egy barlangrendszerben voltam, bizonyára a föld alatt. Nem volt sok fény, ezért időbe telt, mire rendesen ki tudtam venni mindent. Simon nem messze tőlem, a falnak dőlve, karba tett kézzel állt és engem figyelt. Mellette a földön, körbe a barlang fala előtt átlátszó ketrecek pihentek. Nagyjából másfél szer egy méteresek lehettek. Tele emberekkel. Az egyikben egy vörös hajú lány pihent, míg a másikban egy kék bőrű fiú. Elképedve bámultam őket. És az egyikben észrevettem Coreyt.