A Manron Birodalom Örököse /befejezett/

1.fejezet-A szülinapi buli

Rachel amint visszatért a mosdóból elköszönt Clairetől és engem lökdösve sietett ki a házból. A felhajtónkon most egy szürke Audi állt. Rachel kocsija. Beugrott a volán mögé és nekem is intett, hogy szálljak be.
Valahányszor bulizni, vagy valamilyen programra mentünk, Rachel teljesen bepörgött. Nem lehetett leállítani, ígyhát nem is próbálkoztam vele.
-Hol lesz a buli?-fordultam a barátnőm felé.-Csak mert tudom, hogy Elena az egész évfolyamot meghívta, vagy legalábbis az osztályunkat. Márpedig ahhoz nem kevés hely kell.
Minden évben Elena születésnapja a legnagyobb durranás. A szülei mindig hatalmas banzájt csapnak az ünnepség köré. Ezúttal a lányuk születésnapja az év legmelegebb napjára esik, ezért kibéreltek neki egy szabadtéri strandot az ünnepségre. Elena újjongott örömében. Mindenkinek elmesélte, ezzel nem kis feneket kerítve a dolognak.
-Ne aggódj, nem lesz messze!-mosolygott rám, aztán beletaposott a gázba és szinte kisüvítettünk az utcából. Felsikítottam.
-Ilyen tempóban Mexikó sem lenne messze!
Rachel felnevetett.
Nagyjából öt perccel később, mikor már tényleg úgy éreztem, hogy kidobom a taccsot, Rachel lassított és megállt egy kültéri strand bejáratánál. Emlékszem erre. Claire gyakran hozott ide, amikor még kicsi voltam. Mivel a szüleim szinte azonnal, a születésem után elhagytak, Claire és Tom fogadott be és ők neveltek fel. Soha semmit nem tudtam a szüleimről, de az igazat megvalva, nem is akartam. Engem nem érdekel két embert, aki önszántából hagyott el engem.
Kiszálltunk a kocsiból és mind a ketten a kapuhoz indultunk, ahol egy biztonsági őr várakozott.
-Biztos jó helyen vagyunk?-suttogtam Rachelnek, mire ő mosolyogva bólintott.
-Neveket kérek!-vett elő egy mappát a biztonsági őr és miután bemutatkoztunk és ellenőrizte, rajta vagyunk e, aztán félreállt, hogy bemehettünk. Odabent már teljes őrűltek háza volt. Mindenki megkergült. A zene üvöltött, az emberek hol a medencénél, hol a kajás asztalnál tolongtak és szinte biztos voltam benne, hogy az egész iskola eljött. Rachel megragadta a kezemet, aztán átrángatott a tömegen, egészen a szülinaposig. Elena egy vékony, vörös koktélruhát viselt, ami alól kilógott a vadiúj bikinejének a pántja.
-Boldog Szülinapot, El!-ölelte át a barátnőm az ünnepeltet, mire ő vigyorogni kezdett.
-De örülök, hogy eljöttél!-nevetett fel.
-Elképesztő lett ez a buli!-mutatott körbe Rachel és a tekintete egy pillanatra megakadt a félig meztelen fiúk csoportján.
-Igen. Sokat gűrcöltem vele, de megérte - vigyorgott Elena önelégülten - Menjetek, öltözzetek át fürdőruhába és egyébként nem sokára megérkezik a dj és akkor majd lesz élő zene!-vihogott. Láthatóan ez a lány nem tudja, mit jelent az, hogy "élő zene". Rámosolyogtunk, aztán továbbálltunk, hogy mások vehessék át a helyünket. Rachel behúzott a mosdóba és miután mind a ketten átöltöztünk, a táskáinkat ledobva a fűbe, az egyik medence felé indultunk. Őszintén szólva, én egy kicsit zavarban éreztem magamat a bikiniben, de Rachel nagyon magabiztosan mozgott. Az új sportnak köszönhetően jó pár kilót leadott és a lába, meg a karjai is megedződtek. Egyértelműen jobban festett, mint én.
Belemártottam a lábujjamat a vízbe, de tovább nem tudtam menni, mert mögöttem nevetés hangzott fel és az egyik fiú háta az enyémnek ütődött és én egyenesen a vízbe csapódtam, arccal előre, úgy ahogy azt kell. Prüszkölve emelkedtem ki a vízből és haragosan emeltem fel a tekintetemet.
-Nem tudsz vigyázni?-vontam kérdőre a fiút, de mikor felismertem, hogy ki az, szinte azonnal felnevettem - Ki más is lehetett volna? - kérdeztem cinikusan.
Corey vigyorgott rám önelégülten. Szőkésbarna haja kócosan meredezett az ég felé, zöld szeme megegyezett a kedvenc színem árnyalatával, amitől csak még jobban utáltam a srácot. Piros fürdőnadrág volt rajta, ami lelógott egészen a térdéig. A felsőtestén nagyon látszott, hogy sokat edzett. A karja és a hasa is kidolgozott volt. Az anyatermészet egyértelműen kegyetlen. Ilyen jó külsőt adni egy ilyen szemét srácnak szó szerint lazarlás. Csípőre tett kézzel, gúnyosan méregetett.
-Mindig útban vagy. Gurulj arrébb!-nevetett fel. Ez fájt! Nem kedvelem a srácot, épp ellenkezőleg, de nem adhatom meg neki azt az örömöt, amit a legyőzésem jelentene neki, éppen ezért elmosolyodtam és nem törődve vele, kimásztam a medencéből, aztán csurom vizes hajjal megálltam Rachel mellett. Ekkor vettem csak észre, hogy Corey haverjai leesett állal mérnek végig, tetőtől talpig. Éppenhogy csak a nyáluk nem folyik ki. Ezzel ellentétben Corey gúnyosan mosolyogva nézett a szemembe. Tisztában volt vele, hogy mennyire jól néz ki és erre a sok lány, akik őt bámulták, csak rátettek egy lapáttal az amúgy is nagy egójára. Rachel kapott a lehetőségen és felém fordult.
-Ugrunk egyet?-mutatott a magas álvány tetején lévő léc felé, ami nagyjából négy méter magasan a víz felett lebegett. Tudta, hogy Corey előtt erre nem mondanék nemet, még a végén azt hiszi ez a nyomorult, hogy félek. Márpedig én nem!
-Persze!-mosolyodtam el és a fiúkat kikerülve az álvány felé vettük az irányt. Rachel önelégülten vigyorgott.
Szúrós pillantást vetettem rá.
-El sem hiszem, hogy képes voltál erre! - tettem szemrehányást.
Rachel megvonta a vállát.
-Másként nem jöttél volna fel velem ide.
Ez igaz. Semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy bábuként csapódjak a vízbe.
Rachel megállt a léc közepén, aztán határozottan lépett egyet előre, majd néhányat rugózva ugrott egyet előre, aztán a levegőben megfordult és végül tökéletesen érkezett vízbe, mindenféle csobbanás nélkül csúszott be a vízfelszín alá. Hatalmas tapsviharral ajándékozták meg a többiek, mire én hitetlenül ráztam meg a fejemt. Én ezt nem tudom utánozni. Rachel mosolyogva bukott fel és néhány nagyobb lökéssel már kint is volt a medence szélén. Lesimította vörös haját, ami most a víztől szögegyenes volt, de tudtam, hogy amint megszárad, visszatér eredeti göndör alakjához.
-Csak nem félsz?-szólalt meg egy gúnyos hang a hátam mögött, mire összerezzentem. Ez nem igaz! Még itt sincs nyugtom tőle?
-Nem.-vágtam rá.
-Akkor ugorj!-utasított, mire bizonytalanul pillantottam le a vízre. Négy méter innen fentről sokkal többnek tűnt. Elhúztam a számat. - Nem olyan nehéz! Nézd! - mosolygott rám, aztán mellettem elfutva, lendületből vetette magát a mélybe. Mintha a levegő megfagyott volna egy pillanatra. Csinált egy szaltót a levegőben, aztán mégegyet, utána olyan gyönyörűen ért a vízbe, hogy Rachel ugrása amatőrnek tűnt mellette, pedig a barátnőm négy évig tanulta ezt. Corey hatalmas füttykoncertet kapott. Hirtelen úgy éreztem, hogy egy híresség jött ide és neki örülnek ennyire, nem pedig annak a bunkónak, aki az előbb leugrott. Na most mi legyen? Ugrok! Ez nem is kérdés. Mivel legalább harminc ember figyelt engem, ebben a helyzetben a visszakozás meg sem fordult a fejemben. Leugrom. És utána? Szét fogok taccsanni a vízfelszínen. Ilyen magasból a medencében lévő víz felszíne márványnak tűnt. Hű de meg fogom ezt bánni!
Előreléptem, aztán egy nagy levegővétel kiséretében leugrottam. Azonnal zuhanni kezdtem. Azonnal megbántam és semmire se vágytam jobban, mint hogy vége legyen és a vízben lehessek már. Nem érdekelt a fájdalom, amit érezni fogok. Egyszer úgyis elmúlik, de a lelki fájdalom, mely az emberberben a teljes megszégyenítés nyomán marad...az nem. Ekkor inkább úgy döntöttem, hogy mindent latba vetek a megaláztatás elkerüléséért. Utánoztam azt a mozdultatot, amit Coreynál és Rachelnél láttam, mielőtt a vízbe érkeztek és legnagyobb meglepetésemre sikerült. Mindenféle fájdalom nélkül csusszantam be a vízfelszín alá, de nem akartam feljönni. Most bárhol szívesebben lettem volna, mint itt. A víz menedéket nyújtott, de meddig? Amíg el nem fogy a levegőm. Már csupán maximum egy percig, utána vagy megfulladok, vagy lenyelem a kételyeimet és elviselek mindent. Bárcsak valahol máshol lehetnék most. Nem kellett volna eljönnöm otthonról...
Ebben a pillanatban óriási fehér villanás történt, és a víz eltűnt a testem körül.