A Manron Birodalom Örököse /befejezett/

6.fejezet-Egy nap Coreyval

Még mindig nem tudtam elhinni, hogy Holden szánt szándékkal itthagyott minket kettesben.
Corey csendesen mért végig.
-Jól nézel ki, Meira! - suttogta elismerően.
-Jaj! Hagyjuk már! - forgattam meg a szemeimet, mire a fiú értetlenül nézett rám.
-Mi az? Őszinte voltam!
-Ez...ez most komoly? - kerekedett ki a szemem. - Te tényleg bókoltál nekem? Atyaúristen! - léptem egyet hátra - Ki vagy te és mit tettél Coreyval?
A dolgok mesebeli részét is nehéz volt felfognom, de hogy Corey kedveset mondott nekem? Nem! Kizárt! Most már tuti, hogy álmodom.
Az elf fiú elmosolyodott.
-Nem olyan vagyok, mint azt te hiszed.
-Mármint nem egy idióta balfék, aki mások kárára lesz egyre menőbb? - kérdeztem és irónikusan felnevettem - Jó! Akkor megnyugodtam. Mert egy pillanatra komolyan megfordult a fejemben, hogy olyan vagy. Nem is tudom miért...
-Jaj, Meira! Fogd már be! Miért olyan nehéz hagynod, hogy valaki kedveset mondjon neked? - fakadt ki, de a szemében nem láttam igazi dühöt, csak értetlenséget.
-Nem tudom...-feleltem őszintén - Talán azért, mert nem igazán szoktam még hozzá. - vontam meg a vállamat.
Néhány pillanatig teljes csend uralkodott körülöttünk, ami egy idő után kezdett kissé kínossá válni.
Corey hirtelen összecsapta a tenyerét, ami hatalmas csattanásnak hatott ebben az üres teremben.
-Induljunk! Minél előbb nekilátunk, annál hamarabb mehetünk a saját dolgunkra. - tárta nagyra az ajtót, aztán jobbra fordulva nekivágott a végeláthatatlan folyosónak.-A kastélyban sacperkábé 600 hálószoba van. Ebből 150 lakosztály. Abban lakik a királyi család, a bizalmasaik, barátaik. A többit az alkalmazottak használják. Minden szinten két női és két férfi mosdó található a folyosó két végén. A te lakosztályod itt lesz, a folyosó végén, az enyém a másik felén. Ha bármire szükséged van, akkor ott engem megtalálsz. - magyarázott folyamatosan előre nézve. Annyira furcsa érzés volt a mindig kötözködő és lázadó Coreyt ennyire felelősségtudatosnak látni. Mintha nem is ő lenne. - Mivel a népekről is keveset tudsz, meg a birodalomról is, ezért az alapokkal kezdjük. - ekkor megállt egy plafontól padlóig érő, ember szélességű ablak előtt és kipillantott rajta. - Itt ameddig csak a szem ellát, a füves területek, a dombok, a virágos rétek és a tavak...ez itt mind a Manron Birodalom. - mutatott ki az ablakon, aztán megvonta a vállát és tovább indult - Egészen a jeges területekig. Azok már nem hozzánk tartoznak. Ott a szüleidnek, és később majd neked sem lesz beleszólásod a dolgokba. A világ napos része a miénk. A hideg területek számunkra veszélyt hordoznak magukkal. - itt nagy levegőt vett, aztán, alig egy fél pillanatnyi szünet után folytatta - Manron Birodalmat összesen hat faj lakja. A négy fő elem fizikai megtestesülései: szalamanderek, szilfek, gnómok, undinék. Mind képesek uralmuk alá hajtani a hozzájuk legközelebb álló elemet. És a két légi-, avagy repülőnép: a tündék és az elfek, vagyis mi. A kinézetünk kevés dologban tér el, de a belsőnkben annál inkább különbözünk. És ilyenkor nem a belső szervekre gondolok - nevetett fel halkan, mire én is elmosolyodtam - A tündék és köztünk a legnagyobb, alapvető különbség, hogy nekünk nincs szárnyunk, míg nekik van, de velük ellentétben mi nem igazán szeretünk repülni, mert a szárny hiányában ez a képesség elég sok energiánkat emészti fel, míg ők repülnek, gyaloglás helyett. Viszont mi nagyobbat tudunk ugrani, mert a csontjaink vékonyabbak, hogy jobban menjen a repülés. Aztán a második, szintén fontos különbség, hogy ők nem tudnak hazudni, de megcsavarják az igazságot, hogy hazugságnak tűnjön. Mi ellenben azt mondunk, amit akarunk. Hazudhatsz, ha úgy tartja kedved és igazat is mondhatsz. Mi a vékonyabb csontjainknak köszönhetően gyorsabbak vagyunk, míg ők inkább az erejükre támaszkodnak.
Corey megállt a folyosó végén és a fejével intett az egyik ajtó felé.
-A szobád - magyarázta mosolyogva, aztán lenyomta a kilincset és belépett. Követtem és elképedve tapasztaltam, hogy a szobám már egymagában akkora, mint Claireék egész háza. Claire! Szegény mit gondolhat most, hogy így leléptem?
A szoba fala fehér volt és a földön végighúzódó fehér padlószőnyegtől egyből olyan érzésem támadt, hogy le kellene vennem a cipőmet, mielőtt összekoszolok vele valamit. Minden fehér volt. Minden, kivéve a szoba közebén húzódó kör alakú fábol készül emelvényt, amelyen egy két személyes ágy állt, tökéletesen bevetve. A kör szélén, éppen köztem és az ágy között egy lépcső vezetett fel a szoba magasságát kettészelő "második emelet"-re, ahol egy asztal volt, rajta egy vékony, nagyjából tenyér nagyságú, ovális alakú tárggyal. Corey észrevehette, hogy azt nézem, mert megszólalt.
-Az egy kommunikációs eszköz. Kicsit olyan, mint a mobiltelefon, de a Földi elektronikus készülékek itt teljesen használhatatlanok. A hálózat valamiért nem alkalmas arra, hogy a telefont használjuk itt. Ezért vannak ezek - mondta és közben előhúzta a zsebéből a sajátját, majd az ujját gyengéden végighúzta félgömb alakban a készülék peremén, mire az feléledt. A világítása jóval kellemesebb érzés volt a szememnek, mint egy mobil telefon. - Több funkciója is van. - mondta Corey és ezzel néhányszor végighúzta az ujját a képernyőn, majd megérintettt egy kicsi, bogárra emlékeztető ikont, mire a képernyő elsötétedett és mintha csak belülről törték volna el, szétvált több darabra, majd egy nyolc, hosszú lábú bogarat alkotva ismét egyesült. Valamiért arra a transzformersz kocsikra emlékeztetett, amikkel a gyerekek játszottak a földön. Csak ez magától mozgott is inkább pók, mint kocsi formája volt. Kis híján felsikítottam, mikor a bogár megmozdult. Kéken világító szemét rám emelte, aztán Coreyre nézett.
-A hangom, az ujjlenyomatom és az arcom be van táplálva a rendszerébe és ilyen állapotban csak az én szóbeli utasításaimnak engedelmeskedik - magyarázta és a transzformersz bogár valóban felkapta a fejét Corey hangjára és jobban figyelt arra, amit a fiú mond, mint arra, amit én. - A tiedbe Holden már betáplálta az adataidat. - mosolygott rám Corey, de én még mindig elképedve bámultam a kis robot bogarat, amely, fel-le járkált a fiú tenyerén.
-Hogy hívják? - suttogtam halkan, teljesen elbűvölve.
-Nincs saját neve. De a fajtáját, vagyis magát ezt a készüléket daemonnak nevezték el. - mosolyodott el, mire a bogár azonnal Corey felé kapta a fejét a fiú hangja hallatán. - Bogár funkció kikapcsolása.-szólalt meg Corey ezúttal kevésbé derűs hangon, mint egy monoton suttogva a szavakat. A bogár egy ideig járkált, aztán letelepedett Corey tenyerének a közepére és újra visszaalakult telefonná.
-Érintés nélkül is lehet aktiválni. Ha elég hangosan beszélsz ahhoz, hogy a daemon hallja a hangodat, akkor engedelmeskedik. Nézd! - ezzel ismét a tenyerében pihenő készülékre pillantott. - Bogár funkció bekapcsolása.
A daemon ismét megmozdult és darabjaira törve, bogárként pillantott fel a gazdájára.
-Próbáld ki! - mosolygott rám Corey és a fejével az én asztalomon pihenő daemon felé biccentett.
A kíváncsiságom nagyobb volt a félelmemnél, ezért előreléptem egyet.
-Bogár funkció bekapcsolása! - szólaltam félhangosan, mire az asztalom felöl zúgolódás hallatszott és az asztal széléről lemászva megindult felém a bogár. Riadtan pillantottam Coreyra, de ő csak mosolyogva bólintott, jelezve, hogy engedjem. Nem tudom mivel érdemelte ki, de bíztam benne és engedtem, hogy a bogár a lábamon felkapaszkodva felmásszon a magam előtt kinyújtott tenyeremre. Elképedve néztem a kis transzformersz bogárra, aki intelligens zöld szemeivel nézett fel rám. Elakadt a lélegzetem.
-Neki más a szeme, mint a tiednek. - jegyeztem meg halkan és egy pillanatig abban sem voltam biztos, hogy meghallotta.
-Hát persze! Nincs két egyforma daemon - mondta és a kezét közelebb tolva az enyémet megbillentette, mire a daemonja átlépett a tenyeremre az enyém mellé. Kíváncsian figyeltem, hogy mi fog történni.
A két daemon először csak nézett egymásra. Coreyé határozottan nagyobb és erőteljesebb volt, míg az enyém vékony és alacsony. Akárcsak mi magunk. Corey daemonja hirtelen megemelkedett, mire az enyém összébb húzta magát, jelezve, hogy a másik az erősebb. Azt vártam, hogy Corey daemonja meghátrál, hogy elég lesz neki ez, de nem így lett. A bogár behajlította a lábait és egy határozott mozdulattal ráugrott a másikre. Coreyból kitört a röhögés, én viszont elképedve bámultam és elkaptam a nagyobb daemont.
-Hé!-szóltam rá, mire értetlenül nézett rám. Nem értette, hogy mi a bajom. Egy gyilkos pillantást vetettem Coreyra, aki még mindig nevetett és felé nyújtottam a daemonját. Ez az elf Corey még kicsit új volt nekem. Nem szoktam még meg, hogy ennyit látom mosolyogni.
Aggódva mértem végig az én bogaramat, de látszólag semmi baja nem volt. Felállt, majd egy gyors fejrázás után ismét a régi volt.