I'm just a girl...

>13<

Rettenetesen szégyelltem magam. Arcom olyan színre váltott, hogy azt egy paradicsom is megirigyelné.

- Ne! Miért tetted ezt Joyce??! Baszki! - leroskadtam a földre, és kétségbeesetten kaptam telefonom után, hogy megnézzem, valóban elküldte-e a képet a csoportba.

- Véletlen volt, na! - mentegetőzött feltartott kézzel barátnőm, de közben visszafojtotta nevetését. Persze, könnyen mondja, nem róla készült a kép és lett elküldve abba a csoportba, ahol a szőke hercegem is egy tag.

Remegő kézzel vártam, hogy betöltsön az alkalmazás, és imádkoztam, hogy csak kamu legyen ez az egész. Szivárogni kezdtek a könnyeim, és egyre nehezebben vettem a levegőt, végül egyáltalán nem jutott tüdőmbe oxigén. Lesokkoltan meredtem telefonom kijelzőjére, ahol teljes egészében megjelent a kép rólam. Istenem...

Alig telt el pár perc, és máris érkezett egy üzenet alá.

William: Ez kinek a... khm... hátsó fele? :D

Ruth: Az enyém...

William: És miért lett ez elküldve a csoportba? :D

Ruth: Mert Joyce szórakozik velem...

Joyce: Mondom, hogy véletlen volt! :DD

Ruth: Na persze...

El akartam volna dobni a telefont, amikor ismét képek töltődtek fel a csoportba. Én, ahogy oldalról, vörös szemekkel a földön ülök, telefonnal a kezemben. Én, ahogy grimasszal az arcomon reagálok az üzenetekre. Én, ahogy idegesen feltápászkodok, és elindulok a kanapén fetrengő Joyce felé, hogy megfojtsam.

- Fejezd... már... be - püföltem egy párnával, és mindvégig igyekeztem kikapni kezéből az iPhone-ját, de csak röhögött és kalimpált, hogy ne érjem el a kezét.

Három telefon is jelzett, hogy üzenet érkezett a csoportba. Oldalra vetődöm, hogy megnézzem, most mit írtak, de nem találtam sehol a mobilomat. Átmásztam Margaret lábán, aki szintén nevetett azon, hogy mennyire kiakadtam a kép miatt, és a kanapéról lehajoltam a földre, hátha ott megtalálom. Ott se volt. Fölkaptam fejemet, és Gloria állt szemben velem, vigyorral az arcán.

- Neee... Meg ne próbáld - sziszegtem vészjóslóan.

- Oppá - kuncogott. - Hát már mindegy.

Lemásztam a kanapéról, megfogtam Glory kezét és egy ügyes mozdulattal kikaptam a telefonomat belőle. Mivel jóval magasabb vagyok a többieknél, így adott a dolog, hogy kicsit erősebb is vagyok náluk, így ez a mozdulat a nálam jóval alacsonyabb és vékonyabb Glory-nál sima ügy volt. Kócos hajjal kerestem vissza, mit küldhetett el, a többiek meg alig tudták visszatartani nevetésüket.

Egy kép, amin rátámadok Joyce-ra, mellette Margaret csapkodja a térdét. Alatta üzenet.

William: Jézusom, hova kerültem...

Egy kép amin kitekeredett végtagokkal keresem a telefonomat. Majd egy videó, ahol feladva a keresést belenézek a kamerába full olyan fejjel, mintha megkergettek volna a zombik, és elindulok Gloria felé. Alá komment.

William: Ruth azért neked se könnyű :D

Lezártam a képernyőt, és felmentem Gloria szobájába. Nagyon jó vicc, köszönöm szépen, megérdemlem biztosan, hahaha. Biztosan csak nekem nincs humorérzékem. Nemcsak hogy kínos ez az egész, de az zavar a legjobban, hogy Will is látta őket. Nem hittem volna, hogy a lányok ilyen szintre süllyednek majd, és ennyire meg akarnak alázni. És Will mostmár tuti röhögni fog rajtam.