I'm just a girl...

>7<

Csak meg akarom ismerni. Megtudni mi jár abban a gyönyörű elméjében. Mellette lenni, ha szomorú, és méginkább akkor, amikor boldog. Azt akarom, hogy miattam ragyogjanak a szemei. Azok a káprázó, elbűvölő kék szemei. Én akarok lenni az első, akinek elmondja bánatját. Akinek a vállán kisírja magát. Ölelni akarom, úgy, ahogy még soha senkit előtte. A karjaiban akarok lenni. Nevetni vele együtt. Fent akarok lenni vele hajnalig. Érezni bódító illatát. Simogatni a puha bőrét.

Kár, hogy ez soha nem fog bekövetkezni.

Hamar alábbhagyott a sírógörcsöm, mellettem Joyce és Margaret nyugtatóan simogatták a hátamat, Charles pedig aggódó tekintettel nézett rám.

- Minden rendben? - kérdezte alig hallhatóan.

- Csh-hak... - szipogtam. - Nehem ihs fihigyehel ráhám - előszedtem egy papírzsepit és belefújtam az orrom.

- De nagy fasz - mérgelődött Joyce, én meg beleröhögtem a taknyos zsebkendőbe.

- Naa, nyugi, bunkó, ha ennyire nem foglalkozik veled - simította meg a karomat Margaret.

Miután megnyugodtam, megbeszéltük a többiekkel hogy ideje haza menni.

Összepakoltuk a cuccunkat, és ameddig Joyce-ék szerencsétlenkedtek a sütis dobozokkal, én és Charles kimentünk a faház teraszára, ahol erőteljesen fújt a szél.

- Benne maradt a vízibomba töltő kacsás segge a medencében - pillantott a kert vége felé Charles. Kelletlenül elnevettem magam. Tudtam hogy csak el akarta kerülni a kellemetlen témát. - Majd kihalászom onnan - mosolyodott el, legalábbis a sötétben úgy tűnt.

- Neked nem mondta, hogy ki tetszik neki? - fordultam felé. Rémült tekintete engem is megijesztett. Sejtettem mit fog mondani.

- Hát de, mondta, de én... nem mondhatom el, ki az.

- Ja, oké... - hajtottam le szomorúan a fejemet, majd keserűséggel hozzátettem. - Tuti Gloria jön be neki.

- Nem mondhatom el - válaszolt hosszú pillanatok múlva, amikből levontam, hogy igazam volt. Egy könnycsepp gurult le az arcomon, és csak reménykedni tudtam, hogy nem látja meg a sötétben. - Nézd, szerintem ne foglalkozz vele. Nem éri meg.

Fájt minden szava. Összetört, pedig nem is az ő hibája az egész. Legbelül szidtam magamat, hogy én miért nem Gloria vagyok, vagy miért nem vagyok szebb, csinosabb és jobb, amit Will megérdemelne. Egy tőrt szúrtak a szívembe, és piszkosan fájt.

***

Úgy beszéltem meg anyával, hogy este Joyce-éknál alszom, így nem volt kérdéses a hazamenetelem.

Alig vártam, hogy végre Joyce szobájába érjek és nekiálljak zokogni. Kínkeservesen. Lányhoz nem illően. Hisz tudom; egy fiú sem érdemli meg, hogy sírjak utána. Csak hazudnak és nem is érdekli őket.

Margaret és Joyce óvatosan léptek be a szoba ajtaján. A földön feküdtem, és rázkódott a vállam az elfojtott sírastól. Nem tehettem meg velük hogy ismét kiakadok.

- Ruth... - simította meg a karom Margaret.

- Jól vagyok - hazudtam. Feltápászkodtam a földről majd levágtam magam a kanapéra. Bekapcsoltam a tv-t, majd megkerestem rajta a youtube-ot. Beírtam, hogy 5 Seconds of Summer, aztán keresgélni kezdtem a zenék között. Tekintetem megakadt a She looks so perfect-en, és azt a zenét választottam.

- Helyes, csajszi, nem depizünk a köcsög srácok miatt - ült le mellém Joyce is, és a kezét felemelve rugózott a kanapén. Megfogtam egy párnát és megdobtam vele.

- Hééé - nézett rám rosszalló tekintettel, és a következő párna már felém repült.

Margaret kívülállóként nézte a párnacsatánkat, de nagyon jól elszórakozott rajtunk. Pedig nem is ittunk.

Szerencsém volt. Nem tudom mi történt volna velem, ha nem Joyce-ékkal lettem volna. Nem akartam megint depibe esni. Elég volt tavasszal. Bár Will miatt teljesen elveszítem a fejem. Mi következhet még?