I'm just a girl...

> 1 <

A kedvenc zenémet hallgatva ringattam csípőmet annak ritmusára. Öreg palettám után nyúltam, majd kivettem egy ecsetet a fülem mögül. Már csak pár részlet, amit ki kell dolgoznom, és készen is van.

Órák óta festettem. A nap halovány fénye mellett nehéz volt dolgoznom, de ez a különleges megvilágítás ihletet adott. Enyhe mosollyal a szám szélén hátráltam a festővászontól, így teljes egészében láthattam munkámat. Egy hegyet festettem naplementében, fákkal tarkítva az egészet, s a tó vizén visszatükröződött az egész táj. Büszke voltam magamra. A melegtől gyöngyöző homlokomat megtöröltem festékes kezemmel. Nem érdekelt már ez a kis kosz, eleve úgy néztem ki, mintha egy festékgyárból jöttem volna. Mire elpakoltam és ráillesztettem a keretet a vászonra, már korgott a hasam az éhségtől.

- Ruth! Segíts nekem! Eiden nem hagy békén - hallottam a konyhából anyám hangját.

Azonnal segítségére siettem, hiszen anyára hárul a nemes feladat, hogy kaját készítsen, és ha az öcsém ebben feltartóztatja, előbb utóbb éhen halok. Én meg lusta vagyok főzni.

Lerohantam a konyhába, ahol anyu a szószt kavargatta hogy az le ne süljön, közben folyamatosan szidta Eident aki az asztalnál próbált labirintust építeni spagetti tésztából. Odalopóztam mögé, majd a derekánál fogva a magasba emeltem 5 éves kisöcsémet.

- Megvagy te gazfickó! Hát micsoda dolog, hogy nem hagyjuk dolgozni anyut, hm??

Meglóbáltam a levegőben, kacagása bezengte a helységet. Még párszor fejjel lefelé tartottam, aztán kifáradva lerogytam a konyhapult előtt elhelyezkedő székre. Kisöcsém pedig nevetgélve szédelgett, s körbe körbe forgott.

Nagyon ritkán nevet. Fél éve, hogy apu meghalt alkohol mérgezésben. Őt ez nagyon megviselte, minket anyával viszont kevésbé. Mi ismertük igazán, ki is volt. Amíg minden este seggrészegre itta magát, Eiden ritkán találkozhatott vele. A szüleink már régóta elváltak, nem sokkal azután, hogy megszületett az öcsém, ugyanakkor ha szüksége volt pénzre az újabb italokhoz, apám előszeretettel nézett be hozzánk. Gyakran a nagyiékhoz mentünk napokra, hogy ne zavarhasson minket. 17 éves fejjel legfőbb feladatomnak érzem, hogy támogassam anyát és Eident, mert már csak mi maradtunk egymásnak, és a nagyi. De már ő sem bírja erővel.

Megszólalt a csengő, s én felpattanva a székből a nyakamba kaptam öcsikémet. Odavánszorogtam az ajtóhoz, majd kinyitottam.

- Eiden! Milyen nagy vagy már, hogy egyelek meg! - rontott be az előszobába drága Joyce-om. Persze, mindig az öcsémet veszi észre előbb. Ő a legjobb barátnőm. Fényes barna haja be volt fonva, virágmintában kötött fehér vállpántos felső volt rajta, alatta egy fehér top, nadrágja pedig épphogy takarta bugyiját. Dögös volt. Rosszat sejtettem. - Ruth te mióta hordasz bandanát? - fordult hozzám döbbenten. Ja igen, a bandana már a védjegyem lett itthon festés közben.

- Na majd meglátod mit alkottam, és akkor megtudod - kacsintottam rá.

Eidennek odaadtam a kedvenc plüssét, hogy játsszon azzal, míg mi Joyce-szal a nappaliban leültünk a nappaliba, ami félig egybe van nyitva a konyhával és az étkezővel.

- Ne nagyon helyezkedjetek kényelembe, nemsokára eszünk - szólt nekünk anyu.

- Oké oké. Na. Mesélj mi a helyzet? - tudakoltam barátnőmtől. Nagyon ki volt virulva. Komolyan beparáztam tőle. Le se lehetett vakarni a mosolyt az arcáról.

- Jó hírem van. Megyünk pasizni! - visította. Hál' Istennek anyám hozzá volt szokva az ilyesfajta lányos kitörésekhez, így szó nélkül tűrte az egészet.

- Nem teljesen értem.

- Ahj ne csináld már! Te, én, és Gloria találkozunk pár sráccal. Lucy is akart jönni, de nem engedték el, vagy más dolga van. Margaret is fog majd csatlakozni hozzánk de neki meg el kell intéznie előtte valamit - hadarta Joyce nagy lelkesedéssel.

- Mégis hogy szervezted le ezt?

- Egyszerű. Unokatesómmal most jó kapcsolatot ápolok, akar nyáron rendezni egy bulit, ahová a haverjait is meghívta,és mi is hivatalosak vagyunk rá, és úgy gondoltuk, hogy szervezni kéne egy találkozót, hogy ne legyünk majd teljesen idegenek ott egymásnak - magyarázta. - Ééés ez a találkozó mára esik.

Óvatosan megráztam a fejemet, jelezve, hogy ez nem jó ötlet, és hogy nem az egyetlen szülőm előtt kéne ezt megbeszélni, majd anyára pillantottam, aki aprót bólintott. Ledöbbentem.

- Elmehetek? - kérdeztem megerősítésre várva.

- Hát... elmehetsz. Fiatal vagy, szórakoznod kéne, nem beposhadva gubbasztani a szobádban. Ma is alig láttalak. Ha ez kimozdít egy kicsit a szentélyed mélyéből, akkor felőlem mehetsz.

Wow. Ilyet azért nem vártam el anyámtól. Megint Joyce-ra néztem, majd szélesen elvigyorodtam. Soha nem találkoztam még sulin kívül fiúkkal, így kíváncsi, és egyben ideges is voltam, hogy mire számíthatok. Az osztályban is elég félénk és zárkózott szoktam lenni, nem igazán alakítok ki kapcsolatokat másokkal, a lányok is azon kivételes emberek közé tartoznak, akikben megbízok.

Izgatottan rontottunk be a fürdőszobába, ugyanis nekem még készülődnöm kellett. Felvettem egy barack színű pólót amin virág minta volt, hozzá egy farmer shortot. A hajamat kontyba fogtam, majd fekete szemceruzával kihúztam szemeimet. A fényképek elmaradhatatlanok voltak közben. Össze vissza baromkodtunk Joyce-szal; hol egymást rúzsoztuk ki csukott szemmel, hol pufi arccal bámultunk egymásra, miközben bekancsítottunk. Hiába, nélküle semmi lennék.

Még gyors belapátoltuk a spagettit, azaz inkább csak annak a felét, mert elméletileg pizzázni megyünk a srácokkal, de nem akartuk megbántani anyut, hogy feleslegesen főzött. Puszit nyomtam Eiden fejére, felvettem a szandálomat, és már mehettünk is.

Forróság. Ez jutott először eszembe, amint kiléptünk az ajtón. Szerencsére nem kell sokat gyalogolni, elméletben a fiúk a régi színház előtt várnak, az pedig csak három saroknyira van tőlünk. Útközben kifaggattam Joyce-t amiről csak tudtam.

- És... beszéltél már egyikőjükkel is?

- Csináltam egy csoportot, ott beszélgetünk, majd téged is beveszlek. Igazából csak annyit kell tudnod róluk, hogy gamerek, és az egyik zseni - adta meg tömör válaszát. Többet nem is mondott.

Ahogy közeledtünk a színház felé, lelassítottunk. Észrevettük Gloriat, aki pár lánnyal beszélgetett egy szökőkút mellett. Odamentünk hozzájuk, majd Gloria elköszönt barátnőitől, és a leggyönyörűbb mosolyával üdvözölt minket.

- Mizu csajok? - kérdezte szokásához híven, de erre ő is tudta a választ. Hasonlóképp öltözött fel, mint én, csak ő leengedve hagyta a haját. Gonoszság, úgy nézett ki, mint egy manöken. Ő csapatunk legszebb tagja.

Nagy nehezen rávettük magunkat, hogy ne álljunk úgy, mint a hülyék a nagy tér közepén, így elindultunk a fiúkhoz.

Végignéztem magamon. Bizonytalanság lett úrrá rajtam. A földet pásztáztam idegességemben. Mikor fél szemmel láttam, hogy a többiek megálltak, én is úgy tettem. Lassan fölfelé emeltem fejemet, de bár ne tettem volna.

Istenem...

Ez az egyetlen szó jutott eszembe, ahogy megláttam a tőlem pár méterre álló, szőke, kék szemű, magas srácot. Egy herceg....A tenyerem izzadni kezdett, pedig eddig is melegem volt. Lélegezni is alig tudtam...