21.rész - Get drunk

482 20 0
                                    

Nem szeretnék nagy ügyet csinálni ebből az egész „szemes" dologból, nem hiszem, hogy bármi komoly lenne, idővel minden elmúlik, vagy nem? Patrick mára még nem készült el az eredménnyel, vagy az elméletével, ami szerint a szemem „világít", de őszintén szólva nem is hiszem, hogy lesz erre ésszerű magyarázat. Apa folyamatosan azzal nyaggat, hogy pihentessem a szememet és ne az átkozott telefonomat vagy a tévét bámuljam egész nap. De szerintem ennek semmi köze a szememhez, ismét. Szóval igen, most itt fekszek a kanapén a lábam a támlán, a fejem pedig lassan a földet súrolja. Egy hitelen puffanásra összerezzenek, és a földön kötök ki. A bejárati ajtó felé nézek, ahonnan apa szitkozódását hallom meg, mert Logan leejtette az asztal egyik felét és két darabban, egy hangos reccsenéssel a földre esik. Ezt meg kell, hogy köszönjem majd neki, még ha nem is direkt csinálta, mivel utáltam azt az asztalt.

- Rendben, akkor most elmegyünk a legközelebbi bútorboltba és veszünk pár bútort azok helyett, amit eltörtél. – apa meglepően nyugodtan beszél, bár tisztán hallható a hangjából, ahogy próbálja visszafogni magát. Tudom, hogy teljesen ki van akadva, de nem lenne jó pont Lillynél, ha már most felhajtást csinálna. Még a kapcsolat elején vannak, nem fognak veszekedni úgy egy hónapig, aztán majd megunják és mindegyikőjüknek elege lesz abból, hogy visszafogják magukat és akkor lesz egy oltári nagy balhé, nem fogok hazudni, kíváncsi vagyok rá. Valahogy annyira szürreálisnak tűnik a kapcsolatuk, és még mindig nem tudom Lilly milyen hátsó szándékkal érkezett ide. Nem hiszem, hogy csak a védelem hajtotta, és ha igen akkor miért pont hozzánk? Ahogy láttam volt pár nézeteltérésük Styles-ékkal, akkor miért jött újból a közelükbe? Miért tőlük kért segítséget, hogy megtaláljon minket? Nem tudom, hogy valaha megtudom e a választ ezekre a kérdésekre, de abban biztos vagyok hogy nem ok nélkül merültek fel bennem. Apámat pedig biztos csak beijesztette az, hogy egyedül fog megöregedni, mivel anya már nincs vele, és ezért elkezdett randizni az első nővel, akit meglátott.

- April készen vagy már? – zökkent ki a gondolatmenetemből, aminek hatására észreveszem, hogy még mindig a földön fekszek.

- Egy pillanat! – kiabálok vissza miközben a lépcsőn rohanok fel. Egész gyorsan el is készülnék, ha nem kéne 20 doboz közül kikeresnem, hogy melyikben vannak a ruháim, s még ki is választani, hogy mit vegyek fel. 10 perc alatt végül is sikerült végeznem, így már a bútorboltban a szebbnél szebb és persze drágábbnál drágább bútorok között járkálunk.

- Apuuu! – kezdek bele vékony hangon.

- Mit szeretnél? – néz rám egy fél mosoly kíséretében.

- Tudod, mit szólnál ahhoz, hogyha új bútorokat vennénk nekem me...-

- Szó sem lehet róla! Tökéletes állapotban vannak a bútoraid.

- Igen, 12 éves korom óta, szóval nagyon jó lenne, ha végre újakat kaphatnék.

- April, megmondtam, amit megmondtam és nem szeretnék erről vitát nyitni.

- Egyre rosszabb leszel, remélem tudod. – vágom le a hisztit. A boltban nem igazán érdekelt már mit csinálnak, így elővettem a telefonomat és olvasni kezdtem rajta inkább az egyik ágyon. Körülbelül 2 óra múlva újból megtaláltak, majd a sorok között kezdtünk bolyongani.

- Na, akkor minden megvan? – teszi fel a kérdést apa.

- Nem, igazából semmi nincs meg, ami miatt abba a házba költöznék. – húzom el a számat. A kijelentésemre Lilly és apa arca is elkomorodik, Logan arckifejezéséből csak azt szűröm le, hogy tudja, miben mesterkedek.

- 15 percet kapsz, hogy kiválaszd, amiket szeretnél. – igen, pontosan tudtam, hogy ezzel meg tudom győzni. Ez önzően hangzott, de végül is tényleg nem akartam oda költözni, legalább valami jó dolog legyen az egészben. Hazafelé úton végig beszéltem, pontosan kielemeztem, hogy melyik bútordarabot, miért kellett megvenni. De megérteni még mindig nem tudták, hogy az a galéria miért kell nekem, de végülis én fogok ott lakni nem ők, szóval az lesz ott amit én szeretnék. Mire hazaértünk apa már áthozatott jó sok bútort a régi lakásunkból, illetve valahonnan Lillyék cuccait is idehozatta, az új bútorok pedig holnap érkeznek meg. Éppen nagyban zenét hallgatok a szobámban, egy bögre forró tea mellett, egy könyvet olvasva, mikor Logan kopogás után belép.

Through Dark Secrets [H.S.] Where stories live. Discover now