Through Dark Secrets [H.S.]

7.rész - Don't trust anyone

because the devil was once an angel

A nap már egy ideje fent volt, én viszont még korábban keltem. Vagyis pontosabban nem is nagyon aludtam. Ilyen helyzetben ki tudna az alvásra gondolni? Egyáltalán akármi másra? Nem azt mondom, hogy félek, csupán tartok a helyzettől. De ki ne tartana, ha közlik vele, hogy valami baja fog esni? Tényleg nem tudok másra gondolni. Az agyamban azok a bizonyos kerekek folyamatosan ezen kattognak. Már több száz variációt átgondoltam, ijesztő, hogy mennyi lehetőségük van akármilyen és akármekkora kárt tenni bennem. De megnyugtat a gondolat, hogy élve túl élem. Legalábbis elvileg. Vagy nem? Végülis máshogy nem lenne értelme igaz? És ráadásul anyu ismeri, vagyis gondolom egy idegen számát nem adta volna meg. És a saját anyám csak nem akar megölni.
A lábaimat felhúzom, és az államat támasztom meg rajtuk. Jobb kezemmel éppen a hajamat babráltam mikor egy halk kopogás után valaki benyitott.

- Hát te ilyen korán? - szólal meg a lágy hang.

- Nem csak én, ahogy látom te is. - mosolygok rá.

- Ahogy látom reggeli ember vagy. Ezt tőlem örökölted. - Jah persze, ha nem azon járna az agyam, hogy meg fognak verni 11-ig is bírnék aludni.

- Már amennyit látsz engem. Nem túl sokat.

- Kicsim én...

- Sajnálom anyu én, én nem úgy értettem.

- Tudom, hogy értetted. És nem a te hibád, ne sajnáld. - egy ölésre húz a karjaiba. Mint mindig, most is kókuszillata van. Imádom. - Nincs kedved kikísérni a reptérre?

- Mi? Máris elmész?

- Este hívtak a cégtől, hogy mennem  kell.

- De csak most jöttél. - igen, csalódott vagyok. Mint mindig megint alig láttam. Miért fontosabb mindenkinek az a kicseszett munka?- Mikor jössz megint?

- Még nem tudom, majd beszélünk, de most készülj, össze 8-ra a reptéren kell lennem. - egy puszit nyom a homlokomra majd egyedül hagy a szobában. Felveszek egy fehér spagetti pántos ujjatlant egy szoknyával, és belebújok egy cipőbe. Vörös tincseimet egy kontyba fogom, össze majd beledobom a telefonomat egy barna kistáskába. Nem sietek a lépcsőn lefelé, még teljesen kényelmesen odaérhetünk. A konyhába érve leveszek, egy almát a pultról majd leülök az egyik székre. Anya egy bögre kávét nyom a kezembe majd leül velem szembe. Nem beszélgetünk, csendben szürcsölöm a kávémat, ameddig ő a telefonján beszélt valakivel. Miután sikeresen elfogyasztottam az energiát nyújtó folyadékot, betettem a mosogatógépbe a bögrét, és a pultnak támaszkodva vártam anyát. Egy sóhajtással jeleztem neki hogy igazán elindulhatnánk már, de csak felemelte a mutató ujját. 10 perc után már ingerülten köszörültem meg a torkomat. Egy bocsánatkérő pillantással elintézte a bocsánatkérést, majd elindultunk a bőröndjeivel. Egészen eddig abban a tudatban voltam, hogy taxival megyünk. De amikor megláttam, hogy kinyitja apa kocsiját, őszintén meglepődtem. Nem gondoltam volna, hogy egyáltalán itthon van. De úgy látszik, arra van ideje, amit szeretne.

- April is jön? - teszi fel a kérdést kissé unott hangon.

- Akármennyire is nem tetszik, nem fogok otthon maradni és abban a kicseszett házban leélni az életemet. - próbálok normális hangerővel beszélni vele.
Nem válaszol, senki csak bepakolják a bőröndöket és elindulunk a reptérre.
Nem mondom, hogy hosszú volt az út, de nem is 5 perc.
Miután sikeresen, időben beértünk a reptérre volt még pár percünk, anyuék még beszélgettek. Többször néztem őket, most már nem úgy beszéltek egymással, mint régen. Az a bizonyos szikra kialudt. Szívesen hallgattam volna még amint a politikáról cseverésznek, de a mobilom rezgése megzavart. SMS-t küldött valaki. Előkaptam a mobilomat, majd megnyitottam az üzenetet.