Through Dark Secrets [H.S.]

5.rész - Shoot

Idegtépő ugatás. Igen, a lehető legkellemesebb dolog, amire kelhet az ember. A párnámat és a meleg takarót is a fejemre húzom, ezzel tompítva a kutya által keltett zajt. De még így sem teljesen. Abban bíztam, hogy csak látott valakit sétálni az utcán, és nem akarta, hogy az ő birtokát megsértése. Sokszor elgondolkodtam egy kiskutya örökbe fogadásán, de az ilyesmi incidensek miatt mindig hagytam a francba az egészet. Még mindig nem hagyta abba az ugatást. Nem is tudom, hogy ébredtem e már ennyire rosszul, de ez most nagyon felhúzott. Összeszorított öklökkel léptem az ablakhoz, majd becsuktam és elhúztam a sötétítőt is. Még mindig bántotta a fülemet a hang, de most már jelentősen kisebb volt a hangereje. Visszavánszorogtam az ágyhoz, és egy hullaként dőltem a meleget árasztó ágyi ruhák közé. Belegondoltam, hogy miért lehetek fáradt egyáltalán, hiszen mióta elment nem csináltam semmit, csak magamba roskadva halálra untam magam. A fejemre húztam a takarót és próbálta újból visszamerülni az álomvilágba, ahol még mellette aludtam el. De nem sikerült. Akárhogy szorítottam össze a szemeimet, akármilyen pózban próbáltam újból visszaaludni, csak annál jobban magamhoz tértem, a kemény valóságba. Nem volt itt. És ez a legrosszabb, amikor tudod, hogy hosszú ideig nem fogod látni. Az ő pólója volt rajtam, még mindig éreztem jellegzetes illatát. Minden érintése, a hanga, a szavai belevésődtek emlékezetembe, úgy érzem, hogy meg fogük őrülni, ha így folytatom.
Erőt veszek magamon, majd a konyha felé indulok. Út közben beletúrok kócos hajamba, majd felfogom egy copfba. Álmos szemeimet dörzsölöm a hirtelen fény hatására, miközben egy ásítás hagyja el a számat. A szekrényben matatok a kávéfőző előtt állva, de a kávészacskót csak azért sem találom meg. A hűtő kilincsét markolom meg, de észreveszek egy citromsárga cetlit az oldalán.

"Kávépor és a tej elfogyott. Estére lesz otthon."

Varázslatos. Pedig én nem bírom ki a napot kávé nélkül, szóval be kell mennem a legközelebbi kávéshoz. Nem sok kedvem van taxizni, apa sem lesz elragadtatva, de ha nem tudja meg nem lesz belőle baj. Ránéztem a digitális órára a szekrényen, és nem is volt olyan korán, mint éreztem. 11:56 villogott piros számokkal a kijelzőjén, éhes viszont egyáltalán nem voltam. Amilyen gyorsan ment, magamra kaptam egy rövidnadrágot egy egyszerű pólóval, felvettem egy barna magas sarkút majd tükörbe néztem. Kicsit nekem is furcsa volt a látvány, karikák a zöld kissé kialvatlan szemeim alatt, és még látszódott az ágynemű gyűrődése az arcomon. Hajamat hagytam abban a "copf" szerűségben, nem is tudom, hogy nevezhetem e annak, a sminket pedig teljes mértékben kihagytam. Kinek van ereje ilyenkor tökéletesre festeni az arcát, amikor nem ivott kávét? Egy napszemüveggel is beértem, majd leszaladva a lépcsőn megfogtam a barna táskámat, ami meglehetősen passzolt a ruhákhoz azt tekintve, hogy csak találomra megfogtam. A kulcsomat és telefonomat felkapva zártam be a házat és hívtam egy taxit.

                                          XXX

15 perce állok a sorban. Igen, lassan 1 óra lesz, és most már a hasam korgása is jelzi, hogy éhes vagyok. Azt hiszem, rendelek valami ételt is. Mióta jöttem otthonról folyamatosan úgy érzem, hogy valaki figyel. Ilyen hosszú sorban esküszöm, hogy nem álltam még. A telefonomat kezdtem nyomkodni, de egy idő után egyre rosszabb lett az érzés, hogy figyelnek. A táskámba süllyesztettem a készüléket, majd körbenéztem. Az egyik sarokban lévő asztalnál 2 pasi ült, talpig feketében, az arcukat nem láttam, és van egy olyan érzésem, hogy azért mert odanéztem. Átfordultam a másik irányba, és egy ugyan olyan fekete ruhás pasi ült ott is.
A sor szépen lassan haladt előre, a rendelésemet leadtam, már csak percek kérdése volt, hogy mikor vethetek véget ennek a gyomorkorgásnak. Nem tartott sokáig, amíg megkaptam az életet mentő ételt, viszont az nagyobb akadályt jentett, hogy hol fogok ülni. Egyetlen egy üres asztal volt, és az is a fekete ruhás, ijesztő pasasok mellett. Egy nagy levegőt vettem majd elindultam. Út közben láttam, hogy egy lány is ugyan arra az asztalra pályázik. Felgyorsítottam a tempómon, láttam, hogy ő is ezt tette. Egyszerre csaptuk le a cuccainkat az asztalra, de akkoris szerintem én voltam az első.