Utálom Az Életem |befejezett|

42.rész

Igen, tudom, soha sem vezettem még, katasztrófát is okozhattam volna, de két utcát vezettem csak, és el lestem már, hogy miket kell ide-oda huzigálni...(író: nem rosszra gondolni, folyt.) Igen. A gondolatok... Azok a szép gondolatok... Nem szépek! Összeszedtem magam. Felnyomtam magamat a földről, majd az ajtóhoz csoszogtam olyan lassúsággal, hogy azt el sem lehet mondani.

Fáradtan estem be az ajtón. Megpillantottam Michaelt, akitől nagyon megijedtem, hiszen nem számítottam rá.
-Mivan, ennyire ijesztő lennék?-kérdezte, miközben egyre közelebb tartott felém.
-Ne-nem...-dadogtam.

Valamiért tartok tőle.

-Miért húzódsz hátrébb?-kérdezte összevont szemöldökkel.
-Nem húzódok hátrébb.-feleltem.

Nagyon is hátrébb húzódtam.

-Tudod mióta várok arra, hogy csak ketten legyünk?-bombáz a kérdésekkel.

Ettől mégjobban megijedtem.

-Nem tudom mit akarsz, de...
-De?
-Mit akarsz?
-Hamarosan megtudod.-villantotta ki fogait, amitől a hideg futkosni kezdett a hátamon, és remegni kezdtem.

Hátrafogta kezeim, és elkezdte csókolgatni a nyakam.

Mivan?

Szívem hevesen dobogott, és kezdtem homályosan látni a szobák falait.

-Hagyjál békén, kérlek...-suttogtam magam elé.
-Kár lenne téged békén hagyni.-fordított maga felé.
-Te meg akarsz erőszakolni?-folytak le patakokban a könnyeim.
-Na végre, hogy leesett.

Szabad lábammal tökönrúgtam, mire egyből odakapott, és ezért elengedte kezeimet.

-Ezért duplán kapni fogsz.-támaszkodott fel a földről, egy félmosoly kíséretében.

Reszkettem a félelemtől.

Pólóm széléhez nyúlt, majd neki lökött a falnak, leszorítva engem. Ajkaimnak esett. Soha sem csókolóztam még. És nem is akartam, hogy valaha is így legyen meg az első.

Lekerült rólam a pólóm. Lehunytam szemeim, kifolytak alóla a könnycseppek. Reménytelennek éreztem a helyzetet.
Lépteket hallottam a bejárat felől. Szemeim felcsillantak, tágra nyíltak. Michael meg sem hallotta.

Jason rontott be az ajtón, kissé felrepedezett szájával. Amint meglátta Michaelt, fáradtsága szemeiben átváltott dühbe; majd neki esett a fiúnak, a földre teperte, én pedig lekuporodtam egy sarokba, és felhúztam a térdeim. Tenyerembe temettem az arcom, és behintettem könnyel.

-Luna!-hallottam meg Jason agresszív kiáltását. Sohasem akartam így hallani mély, olykor rekedtes hangját.
Nem válaszoltam. Felemeltem fejemet, majd a zokogástól feldagadt szemeimmel feltekintettem rá.

Az akkori méretes keze ökölbe szorult, nyakán kidudorodtak az erek, állkapcsa erősen össze volt szorítva. A nevelőapámra, illetve vérbeli apámra emlékeztetett.

-Te meg most azonnal tűnj el innen, soha ne is lássalak. Nem hittem volna, hogy pont téged foglak így elküldeni. Egy kibaszott undorító féreg vagy, rád sem akarok nézni!-üvöltötte. Gyomrom görcsbe rándult. Szívem a nyakamban dobogott. Szinte tudtam, hogy nekem mondja. Jasonre pillantottam, aki Michael ingjének gallérját fogta. Nem nekem mondta.
Szívem a nyakamból vissza került a rendes helyére.
Odakúszott mellém, miután szabályosan kidobta a házból Michaelt.
-Mi volt ez az egész?-szegezte rám tüzes tekintetét. Megrémísztett. De tudtam, hogy jogosan viselkedik így.
-Én...én nem tudom.-sütöttem le szemeim, majd hajamat vállam mögé csaptam. Pólóm nedves volt, beterítette a könnyem.
Szorosan magához húzott. Éreztem szíve dobogását, ami megnyugtatott. Szívem egy ütemben kezdett zakatolni az Övével.
-Most akkor dalolsz, mint a kismadarak, oké?-fogta kezei közé arcomat. Képtelen voltam belenézni a szemébe.

*****

Esetlenül hajtottam Jason vállára a fejemet, miután elmondtam mindent, az elejétől a végéig. Megkönnyebbülést éreztem, hogy nem csak én cipelem a vállamom ezt a terhet.
-Ha nem jössz időben, akkor...-csuklott el a hangom, majd hosszasan a szemébe néztem. Vérzett az alsó ajka.
Mellkasán pihentettem a kezem, miben éreztem enyhe remegést. Nem tudom mitől remegett, talán attól, hogy "elintézte" a drogos bizniszt, utána pedig a barátjának kellett esnie, vagy mert velem vele látott, vagy esetleg mindegyik miatt?
Újra, és újra belegondoltam abba, hogy mi is történt valójában. Meredten bámultam az előttem levő bézs színű falat, aminek neki lettem lökve. Feldolgozhatatlan ez az egész, ami történik.
Felálltam, majd hoztam egy zsebkendőt, és erősen a szájára tapasztottam. Mogyoróbarna szemeit az én tengerkék szemeimbe meresztette. Derekamon pihentette a karját, amitől bizsergés fogott el. A hold sárgás fénye bevilágított az ablakon keresztül, ezáltal megvilágítva minket, ami inkább egy rossz szerelmes filmbe való alapjelenethez kellett volna.
Szememből elsöpört egy tincset, majd szemét a számra vezette. Cikázott a tekintete.
-Szabad?-kérdezte arcomat fogva.
Félénken bólintottam.
Ajkait enyémnek tapasztotta, ami semmihez sem volt fogható.
Óvatosan simultam hozzá, kezemet nyaka köré fontam.