49.

994 51 20
                                    


Harry szemszöge


Az ajtó hangosan dübörgött, ahogy az öklömet nekiütöttem számtalanszor, az izmaim minden egyes másodperc elteltével egyre jobban megfeszültek.

Tyler odabent volt, hiába próbált meg halk maradni az irodában, szinte már a légzését is hallani lehetett.

Türelmetlenül vágtam neki kezemet ismét az ajtónak, amibe még az ajtó kerete is beleremegett, Zayn és Niall pedig felsóhajtottak két oldalamon állva.

-Hagyd haver, nincs bent.- mondta lemondóan Niall, vállamnál megragadva, de azonnal kitéptem vállam keze alól.

Egy pillanatra belém nyilallt a fájdalom, amitől még jobban összeszorítottam fogaimat.

-Bent van. CSAK NEM MER ELŐJÖNNI!- kiabáltam teli torokból, amibe az egész testem beleremegett.- Gyerünk Tyler, azt hittem jó haverok vagyunk!- hangom merő gúny volt, ahogy az ajtóval szemben álltam és bár tudtam jól, hogy alig pár méterről Rose is hallhat, az ereimben szétáramló düh ezúttal háttérbe szorította.

Különben sem alacsonyodhattam le az eddiginél is jobban Rose szemében.

-Nyisd ki az ajtót, vagy esküszöm, hogy rád gyújtom az egész, szánalmas kis bárodat!- fejem alig pár centire volt már csak az ajtótól, tenyereimmel nekitámaszkodtam és egy hatalmas reccsenés kíséretével belerúgtam az ajtóba.

-Haver...- Zayn hitetlenkedve nézett rám, majd hangosan fújtatva megforgatta szemeit.- Gyerünk, Tyler! Nyisd már ki!- emelte meg hangját Zayn, érzékelhetően türelmesebb hangnemmel, mint én.

Ugyanakkor, nem is Zaynt lőtték meg alig tizenkét órája.

Hangosan felmordulva löktem el magam az ajtótól, hajamba túrva. Ajkaimat összeszorítva készültem fel, hogy újra belerúgok, mikor az ajtó végre kinyílt, Tyler rémült tekintetét feltárva előttünk.

-Te kibaszott idióta...- hördültem fel, azonnal nekiugorva Tylernek.

Pólójánál fogva rángattam az asztalig, ismerős érzést keltve ezzel bennem, miután nem ez volt az első alkalom, hogy legszívesebben megfojtottam volna. Ujjai erőtlenül próbálták karomat elhúzni tőle, de minél inkább próbálkozott, annál erősebben fogtam közre pólóját és tagadhatatlan öröm járt át, ahogy hallottam hátát nekiütődni az asztalnak, amit egy fájdalmas kiáltás kísért.

-Mi a fasz bajotok van?!- kérdezte, hangja arról árulkodott, hogy akár el is sírhatja magát bármelyik percben, amitől halkan felnevettem.

És persze azon is, hogy azt hiszi, hogy ekkora idiótának nézhet.

-Ismerősen cseng az a név, hogy Sonny Mantegna?- kérdeztem, ismét rántva rajta egyet, amitől végre elengedte kezem.

-Segítséget akartatok, nem értem, miért jössz nekem vele.- hadarta tágra nyílt szemekkel.

-Képen fogom törölni, Zayn.- nevettem el magam hitetlenkedve, oldalamra nézve, ahol Zayn állt, keresztbefont karokkal.

-Csináld csak, ez egy seggfej.- legyintett Niall, aki időközben az asztalhoz ült és Tyler jelentéktelen kacatjait piszkálta.

Kezemet ökölbe szorítottam, mintha csak az engedélyükre vártam volna és hátrahúzva kezemet készültem fel az ütésre, amiért borzasztóan égett már a bőröm.

-Frank volt az! Frank!- kiáltotta el magát rettegve Tyler, az utolsó pillanatban, mielőtt behúzhattam volna neki egyet.

De azt az örömet akkor sem vehette el tőlem, hogy rántsak még egyet rajta, amitől ezúttal leverte az asztalról a lámpát és néhány papírt is.

Beautiful War - h.s. (hungarian)Where stories live. Discover now