Beautiful War - h.s. (hungarian)

15.

Aznap este, mikor minden kezdett kész káosznak tűnni körülöttem, egyedül voltam. És még sosem voltam ennyire csalódott, főleg miatta... mikor tudtam jól, hogy nem fog maradni. Miért is tette volna? Miért is akart volna velem kettesben tölteni minél több időt?

Csak az én gondolataim és érzéseim szórakoztak velem és az utána lévő napokban próbáltam meggyőzni magam arról, hogy mindez csak a történtek miatt volt és mert Harry olyan hirtelen bukkant fel, ezzel teljes katasztrófát sújtva az életemre.

És mint azt az estét, az utána következő napokat is javarészt egyedül töltöttem.

Zayn addig győzködött, míg rá nem beszélt, hogy háztól házig vitessem magam autóval, mikor dolgozni mentem és szigorúan a lelkemre kötötte, hogy a szabadidőmben ki se mozdulok a lakásból. Persze számára teljesen mellékes volt minden jellegű bevásárlás és önmagában a szabadság fogalma. A második estémen, amit a műtermen kívül, a saját lakásom börtönében töltöttem, komolyan elgondolkoztam rajta, hogy Zayn vajon fordított esetben hogyan viselkedne.

Szarna a szabályokra. Ugyan, hiszen Zaynről beszélünk. Más lehetőség meg sem fordult a fejemben.

A harmadik napon Louis a délután nagy részét, majd az egész estét nálam töltötte. Próbálta minden gondolatomat elterelni. Csak pár pillanatra sikerült szóba hoznom Zaynt és sikerült belőle kihúznom, hogy Vincentnél van. Nem beszélt Harryről, én pedig nem kérdeztem róla.

A negyedik napon Lana vitt haza munka után és szinte Perrie nyakába ugrottam, mikor meglepve engem tárta ki előttem a bejárati ajtót. Az egész éjszakát átbeszéltük és megkönnyebbültem, hogy végre valakivel önfeledten nevethettem és egy kis időre elfelejthettem a problémákat, amik maguktól szakadtak a nyakamba. Nem beszéltem a történtekről Perrienek és bár nagy önfegyelem kellhetett neki hozzá, nem kérdezett Zaynről.

És ez volt az ötödik nap.

Egy borongós, esős pénteki nap. De mivel péntek volt, ez csak egyet jelenthetett: egy újabb őrült bulit Zayn házában. A konyhában ültem és a telefonomba merülve tértem egyik értelmetlen weboldalról a másikba, miközben Perrie magában bosszankodva valamin kevergette a pultnak dőlve kávéját.

-Lesz ma Zaynnél valami?- törte meg a csendet végül. Elfojtottam egy mosolyt és felnéztem telefonomból, szembenézve a türelmetlenül várakozó barátnőmre.

-Lesz, Niall küldött üzenetet.- feleltem teljesen nyugodtan, holott a pulzusom vagy a százszorosára szökött.

-És... mész?- kérdezte bizonytalanul, hirtelen bögréjébe merülve.

Mély lélegzetet vettem. Nem akartam menni. De egy részem – amiben mostanában egyáltalán nem tudtam kiigazodni tudni akarta, hogy Harry jól van e. És ez egyáltalán nem tetszett nekem.

-Nem tudom, te akarsz menni?- kérdeztem én is ugyanolyan bizonytalanul.

Beharapta a száját és mély levegőt vett, majd szinte könyörögve nézett rám.

-Csak benézünk, és ha nem tetszik, jöhetünk is haza.- hadarta és keze a bögrével együtt a levegőben járt.

Most már képtelen voltam visszatartani a mosolyomat.

-Rendben, megyek elkészülök.- nevetve sétáltam ki a konyhából, a sarkban lihegő Perrivel, aki azt kérdezgette, hogy mit veszek fel.

***

-Megyek, hozok még egy pohárral!- üvöltötte túl Perrie a zenét, miközben közelebb hajolt hozzám. Bólintottam, jelezve, hogy értettem. Belekortyoltam a saját poharamba és azzal Perrie el is tűnt.