13.

801 37 0
                                    

Harry szemszöge


Forró lávaként áradt szét az egész testemben a fájdalom, de minden egyes lélegzetvétel jégként kúszott végig a torkomon. Épphogy csak megmozdultam, de kész gyötrődés volt utána visszahelyezkednem ugyanabba az átkozott pózba, amiben egész éjjel feküdtem. A hasam megállás nélkül lüktetett és égett, szemeimet összeszorítva szitkozódtam magamban.

Jó ötletnek tűnt így maradni, mintsem újra átélni azt a kínszenvedést, amit egyetlen mozdulat okozott. De ami a legjobban aggasztott, hogy Rose lakásában voltam, és ha továbbra is ekkora fájdalmaim lesznek, kétlem, hogy haza tudnék vánszorogni.

Csendben rendszereztem a légzésemet, miközben továbbra is lehunyt szemekkel azon gondolkoztam, vajon mennyi lehet az idő. Tudom, hogy későn – vagy inkább korán – jöttem ide. Azt is tudom, hogy ha legközelebb meglátom Thierryt, még a szart is kiverem belőle. De arról gőzöm sincs, hogy volt erőm idáig elvonszolni magam a történtek után.

A bőröm kezdett egyre melegebbnek tűnni és a lehunyt szemhéjamon keresztül is kezdte irritálni a nap a szememet. A hasamon lévő seb, ami végigvezette a végeláthatatlan fájdalmat a testemen csak pulzált és pulzált, néha már úgy éreztem, hogy a fejem is belelüktet.

És aztán halk szuszogást hallottam. Sokkal halkabb volt mint az én zihálásom, amit talán a szomszédok is hallhattak. Résnyire kinyitottam a szemem és az érzékeim nem csaltak. Rose a dohányzóasztalon ült, akárcsak Liam tegnap este, miközben összefoltozta a hasamat. Még a gondolatától is kirázott a hideg.

Lábait mellkasa előtt átkarolta és szótlanul figyelt engem. Ez azok közé a ritka pillanatok közé tartozott, amiket élveztem Rose társaságában. Még életemben nem találkoztam nála makacsabb nővel, így mondanom sem kell, mekkora megváltás volt, ha csendben töltöttünk egy kis időt.

De istenem, sosem láttam nála gyönyörűbbet se.

-Hogy érzed magad?- kérdezte suttogva. Észre sem vettem addig, hogy szemeim lábát figyelik, ahogy a nap fénye megcsillan bőrén, míg arcára nem pillantottam.

Automatikusan mocorogni kezdtem, amit nem kellett volna.

-A francba!- szorítottam össze fogaimat, és biztos voltam benne, hogy Rose semmit nem értett abból, amit mondtam.- Mint akit leszúrtak.- mondtam, miután ismét felvettem a világ legkényelmetlenebb fekvőhelyzetét.

Hangosan fújta ki a levegőt és összevont szemöldökkel nézett rám, mint mindig.

-Mi történt?- kérdezte bátortalanul, de le sem tagadhatta volna a kíváncsiságát.

Kék szemei csillogva várták a válaszomat. Mit mondhattam volna neki? Egyetlen pillanat sem tartozott rá a tegnap történtekből.

Dale paranoiája csak púp volt a hátamon már napok óta, de a tegnapival felülmúlt mindent. Pár perc alatt dőlt romba amit heteken keresztül terveztünk, csak mert egy rendőrautó hajtott el tőlünk legalább ötven méterre. Ez elég volt Dalenek ahhoz, hogy komplett összeesküvés elméletet kreáljon a fejében arról, hogy a múltkor is ugyanígy kezdődött minden. Abban a csökött agyában helyt állt az az elmélet is, hogy én ezzel az egésszel összefüggésben állok és felakarom adni a rendőröknek. Pedig ha tudná, hogy teszek a rendőrségre... egyedül csak az érdekel, hogy Vincent bizalmába férkőzzek, de ha így haladok tovább és sorra csak a Dale féle idiótákkal üzletelek, nem fogok sokra jutni.

És romba dől minden tervem.

A rendőrök ezúttal két pillantást sem vetettek felénk, de már teljesen mindegy volt. Dale és az egyik nyomorult haverja – a többi nyomorult közül – az autóba menekültek, míg a másik kettő szinte habzó szájjal kiabált. Egyetlen lépés, még meg se tudtam szólalni és a hasamban mérhetetlen fájdalom áradt szét. Hát persze, hogy az a hülye leszúrt és utána gyáva féreg módjára követte Dalet.

Beautiful War - h.s. (hungarian)Where stories live. Discover now