30.

789 42 1
                                    

Brooklyn egy olyan részére vitt Harry megint, ahova épeszű ember se éjjel se nappal nem tette volna a lábát. Hallottam már róla, hogy a szürke betonfalak mögött milyen ügyek folynak, hallottam az itt zajló fogadásokról, játékokról és illegális boksz meccsekről... de sose gondoltam volna, hogy egyszer én is át fogom lépni ennek a förtelmes helynek a küszöbét.

Már kezdett besötétedni, mire odaértünk, köszönhetően a hatalmas dugóknak a városban és a hely amúgy sem volt valami közel Zayn szalonjához. A házak előtt kétes alakok ácsorogtak az utcában, ahol egyébként egy árva lélek sem döntött úgy, hogy pont most jól esne nekik egy kis esti séta a friss novemberi levegőben. Nem égtek a lámpák és az egyetlen fényforrás az autók lámpája és a lakásokból kiszűrődő fény volt.

Mikor kiszálltam az autóból az utca túloldalán ácsorgó embereket figyeltem és majdhogynem a szívrohamot hozta rám Harry, mikor a karomnál fogva megfogott és közelebb húzott magához.

-Maradj szorosan mellettem végig. Rendben?- hangja egyszerre volt parancsoló és kérlelő is. Tökéletes keveréke olyasvalaminek, amire az ember képtelen nem rábólintani.- Jó...- motyogta, mikor bólintottam és tenyerét arcomra helyezte, hüvelykujját végigsimította arcomon. Szemébe néztem, ami valóban arról biztosított, hogy bármi is történjék, vigyázni fog rám.- Menjünk.- motyogta és elengedett, de utána egyből összekulcsolta ujjainkat és a sötétben tökéletesen elvezetett minket a vasajtóig, amely az épületbe vezetett.

Kettőt kopogott az ajtón, ami szinte azonnal ki is nyílt.

Erősebben szorítottam Harry kezét és fél lépéssel közelebb álltam hozzá, de ő észre sem vette – vagy csak úgy döntött, hogy figyelmen kívül hagyja.

-Hé, Paul!- köszönt Harry barátságosan és teljesen lazán az ajtóban álló férfinek. Magas volt és izmos, nagyon izmos. A sötét miatt képtelenség volt kivenni alakján kívül belőle bármit is.

-Harry!- hangja nem meglepően mély volt, de barátságos.- Ma szerencsenap van.- veregette meg Harry vállát és bár én a másik oldalon álltam, még én is éreztem, hogy Harry teste hogy reagált rá.

-Nem maradok ma sokáig.- éreztem, hogy szemeit egy pillanatra felém vezette, majd vissza a férfire, aki halkan nevetett.

-Hát hogyne.- nevetett tovább Paul és az ajtó még hangosabban megnyikordult, Harry pedig egy apró kis bíztató simítással kézfejemen húzott tovább magával.

Az ajtó hangosan csapódott be mögöttünk, a szemeim pedig már fájtak a hirtelen jött fénytől, ami fogadott minket az épületben. Halvány volt, de a hosszú perceknek köszönhetően, amit a sötétben töltöttük, már ez is elég volt ahhoz, hogy hunyorogva láthassak csak.

-Miért vagyunk itt?- kérdeztem, hangom tökéletesen kivetítette a bennem lakozó, egyre jobban növekvő félelmet. Utáltam ezt az érzést, de reménykedtem benne, hogy minél többször nézek szembe vele, annál inkább csillapodni fog egy idő után.

Harry még mindig fogta a kezem és az egyik folyosón sétált mellettem, néha körbepillantva a többi üres folyosónál. Néha szűrődött ki egy-egy férfihang, de nem gondoltam volna amúgy se, hogy bárkitől is tartanunk kéne.

-Beszélnünk kell Tylerrel.- válaszolta és megállt egy ajtó előtt, ami körülbelül ugyanakkora lehetett, mint a bejáratnál.- Minden oké?- kérdezte, kételkedve pillantva rám. Amilyen gyorsan csak tudtam, heves bólogatásba kezdtem, még ha egyáltalán nem éreztem rendben ezt az egészet. Rossz előérzetem volt, de valószínűleg csak a mocskos betonfalak válthatták ki belőlem mindezt, és az ajtó túloldaláról kiszűrődő hangos éljenzések.

Beautiful War - h.s. (hungarian)Where stories live. Discover now