Unexpected Selected

4. - Kaya

  A családom furcsán fogadta a hírt, hogy potyautasként, úgymond a hercegnő meglepetéseként érkezem a Párválasztóba. Egyszerre örültek, szomorkodtak, meglepődtek, és mintha meggyászoltak volna, vagy nem is tudom.

Greer jóformán a nyakamba ugrott.

- Nagyon jó sorod lesz! Az a sok ínyencség! És beszélhetsz a hercegnővel! Az én csodás nővéremből királyné lesz! – visította egyenesen a fülembe. Egy cseppnyi irigység vagy rosszállás se volt a hangjában, nagyon örült nekem.

Ez volt tegnap este. Ma korán kelek, próbálok valami szép ruhát keresni a szekrényemben, hogy mégse szakadt rongyokban jelenjek meg a palotában, ahol minden olyan elegáns, fényűző. Én lennék a mezőny penészvirága, és nekem ehhez semmi kedvem. Végül a legszebb fellépő ruhám veszem fel, egy krémszínű csipkéből készült, ujjatlan nyári ruhácskát. Elég csinos vagyok benne. Nem annyira, mint amennyire illene, de az illem nem az én asztalom. Egy barna vászon bakancsot kapok fel hozzá, az egyetlen csini cipőm. Letűröm, hogy a rózsa mintázatú belseje kilátszódjon, mostanság ez itt a divat a pénzes lánykák körében. Ez a cipőt is a szomszéd ikrektől kaptam, Mayáé volt, amíg ki nem nőtte. De szerencsémre egyáltalán nem látszik, hogy használt, rajtam meg még alig volt.

A hajamat befonom, koronába rendezem, de előtte még egy babarózsaszín szalagot kötök meg a korona helyétől indulva, a füleim mellett, majd a fejem búbján masniba kötöm a két végét. Anya egyetlen régi gyűrűjét húzom fel, de olyan nagy, hogy csak a középső ujjamra jó. Egy olcsó ezüst gyűrű, teljesen dísztelen, mégis gyönyörű.

Még egyszer fordulok egyet a tükör előtt. Olyan ártatlanul festek, az ellenfeleim biztos aranyos kislánynak, veszélytelennek tekintenek majd. Ez ironikus, mert pont egy tőrt csatolok fel a combomra, ott ahol a szoknya elég bő ahhoz, hogy senki ne vegye észre. Gyorsba beleteszem a késkészletem meg a bicskám a táskámba, aztán a vállamra vetem az olcsó bőrből készült hátizsákot.

Lent elkészült a reggeli, míg én fent szöszmötöltem. A lépcsőn leérve mindenki felém fordult, mert ma én vagyok a műsorszám. Pörgök egyet, hogy a ruhámra figyeljenek, Greertől akarok hallani valami véleményt.

- Milyen? Jó leszek így? – kérdezgetem őket, mert egyikük se szól semmit.

- Nem csak jó, tökéletes! A herceg az első pillanatban beléd szeret majd! – vigyorog a húgom, örömében csodásan nevet, és a nyakamba veti magát.

- Azért ne túlozzunk! – nevetek fel a húgom merész elképzelésén. Még ha ilyen gyorsan belém is szeretne, azonnal meggondolná magát, amikor megismerne. Meg amúgy is, lehet, hogy csak a melleimbe szeretne bele, amiket ez a ruha igencsak kihangsúlyoz.

- Gyönyörű vagy! – nyögi elérzékenyülten apa.

- Örülök – bár gyönyörű szerintem nem vagyok, maximum csinos, vagy szépecske. – De most reggelizzünk meg, mert különben nem lesz időnk búcsúzkodni!

Így is teszünk. Rekordidő alatt megreggeliznek, én meg alig eszek. Nincs kedvem rágni, nincs kedvem enni, nincs kedvem menni, csak aludni, de ezt nem árulom el nekik, úgy teszek, mintha majd' kicsattannék a boldogságtól.

- Kár, hogy Margaretet nem láthatom, mielőtt elmegyek... És Nellyt – mondom szomorúan.

Pont ebben a szent pillanatban csapódik ki az ajtó. Margaret, az unokahúgom Nelly, és a nővérem férje, Horatio lép be rajta. Felpattanok a székemről, ami jóformán feldől mögöttem, de nem izgat, odafutok a nővéremhez. Ő rögtön magához ölel, az unokahúgom meg ugyan ebben a pillanatban nekicsapódik a lábamnak, átkarolja a vádlim.