Kérlek... [n.j.h. hun]

Untitled Part 33

32. fejezet

Elképesztő, milyen gyorsan eltelt ez a pár hónap. Már február van.

Sophia novemberben jött rá, hogy már 5(!) hónapos terhes. Így maradt neki négy hónap, amiből kettő elment. És most február 10-e van. Mind itt ülünk  Liamék házában és a pici Payne bébit csodáljuk. A nyolcadik hónapban, február 2-án született meg James Payne, 40 centivel és 570 dekával.

- Egyem meg – mondta Amy – már én is alig várom, hogy megszülessen a pici.

- Lesz kivel játszania – tette Harry a kezét Amy növekvő pocakjára.

- Lesz bizony – mosolygott büszkén Liam.

- Megfoghatom? – kérdeztem.

- Persze – mosolygott Sophia.

- Szia, picúr - simogattam meg az ujjacskáit. Egyszer csak kopogtak. Liam ment kinyitni az ajtót.

- Ne haragudjatok, hogy késtem, csak valamit el kellet intéznem, és elhú... - lépett be Niall az ajtón, majd hirtelen megtorpant – istenem, de pici – sétált mögém – szia Jamie – simított végig a pici fején – gratulálok – nézett az ifjú szülőkre.

- Köszönjük – mosolygott Sophie.

- És nektek is, a következő picihez – nézett az Amy+Harry párosra.

- Köszi – mosolygott Amy.

- Aszta. Mindenkinél jön a baba. Gemma, El és Lou, nektek meg már szaladgálnak is a picik. Aszta.

- Niall, minden rendben? – kérdezte Louis.

- Ne haragudjatok, egy kicsit ki kell mennem levegőzni, nem érzem jól magam – ment ki a hátsó ajtón. Odasétáltam Sophiához és óvatosan visszaadtam neki a picit.

- Utána megyek – sóhajtottam – Niall, mi a baj?

- Mindenkinek gyereke van vagy lesz, én meg még barátnőt sem találtam. Neked meg nem mondhatom azt, hogy szülj nekem egy gyereket, aztán meg menj isten hírével.

- Nem, azt tényleg nem mondhatod, mert akkorát rúgnék oda, hogy többet nem is lenne gyereked – nevettem, mire szem forgatva rám nézett, de a nézése gúnyosból aggódóvá ment át.

- Jézusom, Mia. Azonnal menj be és vegyél fel egy kabátot.

- Nem fázom.

- Persze... én meg tojást tojó kismalac vagyok...

- Tojást tojó kismalac? Ez honnan jött? – nevettem.

- Hagyjuk – mosolygott, de az arca megint elkomorult.

- Hé, majd találsz egy lányt, akivel le tudod élni az életed. És lesz sok pici Horan. Csak várnod kell és a jó dolgok eljönnek. Jobb később, mint soha – simítottam a vállára a kezem.

- És ha nem?

- Akkor magányosan fogsz meghalni és mindenki elfelejti, hogy létezett valaha egy Niall James Horan nevű, makacs, beképzelt, durva, olykor kedves pasi – néztem rá hatalmas vigyorral az arcomon.

- Kösz Mia. Te tényleg meg tudod nyugtatni az embert.

- Figyelj. Ha görcsösen akarod, úgy sem fog összejönni. Csak ússz az árral.

- Igazad lehet – sóhajtott, majd megölelt.

- De most már menjünk, mert kezd hideg lenni – mondtam.

- Még hogy nem fázol.

- Eddig tényleg nem fáztam.

- Aha, persze. Ne játszd a kemény lányt.

- Nem játszok semmit.

- Persze – nevetett, miközben felém fordult, így már hátrafelé sétált.

- Niall, vigyázz, mert el fogsz – és ekkor elesett – esni – nem bírtam ki, muszáj volt elröhögnöm magam.

- Persze, nevess csak ki – durcázott – segítenél?

- Még meggondolom – kuncogtam, mire megforgatta a szemeit. Odasétáltam hozzá, majd odanyújtottam a kezem, erre lehúzott. Szerencsére nem a hóba estem, hanem rá.

- Most is olyan vicces? – suttogott a fülembe, majd mélyen a szemembe fúrta kék íriszeit. Tartottam vele a szemkontaktust, majd hirtelen ajkaimra tapasztotta övéit. Percekig csak feküdtünk a hóban/hóesésben és csókolóztunk.

- Kívánlak Mia - vált el ajkaimról. Nem mondtam semmit, csak apró puszit adtam szájára, majd mosolyogva felálltam és visszasétáltam a házba.