Kérlek... [n.j.h. hun]

Untitled Part 10

10. fejezet

Arra ébredtem, hogy leszállt a gép. Kipakoltuk a csomagokat, majd elindultunk a szállodába.

A portás felvitte a bőröndjeinket és átadta a kulcsokat. A szoba gyönyörű volt, pont az Eiffel toronyra nézett.

- Gyere Mia, a többiek már várnak minket a hallban – mondta Niall. Kisiettem utána az ajtón, megvártam, míg bezárja, majd elindultunk.

- Miaaaaa – hallottam Amy és Gemma hangját.

- Csajok – szaladtam feléjük, amiből egy hatalmas csoportölelés lett. Miután kinyomták belőlem a szuszt, a többiek felé fordultam.

- Sziasztok, Miranda Scott vagyok, de mindenki Mia-nak hív. Örülök a találkozásnak.

- Szia, Mia, én Liam Payne vagyok, ő itt pedig a menyasszonyom, Sophia.

- Szia, Én Louis Tomlinson vagyok, ő pedig Eleanor, a feleségem.

- Engem pedig már ismersz. Szia, Mia – ölelt meg Harry.

Összebarátkoztam a többiekkel. Nagyon aranyosak voltak. Tudták miért vagyok Niall mellett, még sem ítéltek el. Talán azt is tudják, hogy mi még nem...

- Min töröd a fejed? – lépett mellém Gemma.

- Semmi különösön, csak... örülök, hogy a többiek nem ítélnek el – hajtottam le a fejem.

- Ugyan, Mia. Miért ítélnének el? Aranyos vagy, és nem a te hibád, hogy Niall... - kezét vállamra tette - még nem történt meg, ugye? – kérdezte, én pedig nemlegesen megráztam a fejem.

- Félek Gemma – öleltem meg.

- Nem lesz semmi baj – szorított ölelésén – mind itt leszünk neked, bármi történik. A srácok sem örülnek, hogy Niall ilyen... „életmódot" folytat, a lányokról nem is beszélve. Amy sem, hiába ajánlotta ő neked ezt.

- Gemma... fájni fog? - tettem fel félve a kérdést.

- Az attól függ, Niall hogy csinálja majd. De ha fájdalmat mer neked okozni, remélem, tudja, hogy nem csak velem kell szembenéznie, hanem a többiekkel is. Ja, és Amy tuti kiheréli – nevetett, mire belőlem is kitört a nevetés.

- Mi ez a nagy jókedv, hölgyek? – na, csak emlegetni kellett.

- Szia Niall, jó újra látni – küldött felé Gemma egy „megöllekhamegbántodazegyiklegjobbbarátnőmet" mosolyt.

- Téged is Gem – mosolygott vissza.

- Na, mi megyünk – mondtam, majd elrángattam Gemmát.

- Hé, miért nem hagytad, hogy megöljem a szemeimmel? – durcázott, én meg csak nevettem. A csajokkal beültünk a szálloda kávézójába, amíg a fiúk elmentek a stúdióba. Mi nem mehettünk, megtiltotta a stúdió. Amy, El és Soph ennek nem örültek, de nekem felüdülés volt ez a pár óra Niall nélkül.

- Csajok, nagyon köszönök, mindent – hát igen, elláttak pár jó tanáccsal. Nagyon jóban lettünk.

- Szívesen, máskor is, kicsi lány – ölelt meg Eleanor. (Hát igen, a fogadott kis húga lettem.) Egy gyors csoportölelés, majd mindenki ment a saját szobájába, hisz megjöttek a fiúk.

- Szia, milyen volt az interjú? – léptem be a szobába.

- Csak a szokásos – mondta unottan.

- Nem vagy túl feldobva.

- Hidd el Mia, te sem lennél, ha már tízedik éve ugyanazokat a kérdéseket tennék fel neked.

- Ööö... oké. Mi a program mára? – kérdeztem feszengve.

- Arra gondoltam, hogy megnézhetnénk az Eiffel Tornyot. Mit szólsz? – nem épp erre számítottam, de örülök, hogy ez a terve.

- Az remek lenne – mosolyogtam.

Egy 15 perces taxizás után már ott is voltunk.

- Ez gyönyörű – néztem fel a kivilágított toronyra.

- Tényleg az – mondta, majd kétségbe esett fejet vágott.

- Mi a baj?

- Nem találom.

- Mit?

- Egy cetlit. Előbb még itt volt a kezembe, itt kell lennie valahol.

- Mi van rajta?

- A szálloda címe, ha taxizunk – ekkor letérdelt és úgy kereste tovább. Az emberek el kezdtek figyelni minket.

- Ööö... Niall. Most vagy minden ember Directioner, vagy azt hiszik, hogy meg kéred a kezem – nevettem.

- Mi? – kérdezte, miközben még mindig a földet kutatta – Á, meg is van – nézett rám – ööö... mit mondtál?

- Azt, hogy itt vagy minden ember Directioner, vagy azt hiszik, hogy meg akarod kérni a kezem.

- Mi? – állt fel a földről.

- Most leromboltad az illúziómat – nevettem.

- Milyen illúziódat? – nézett rám értetlenül.

- Mindig azt reméltem, hogy itt fogják megkérni a kezem, de most így itt állni... mégse – nevettem még jobban.

- Gonosz vagy, tudod? – nevetett ő is.

- Köszönöm a bókot – húztam ki magam, majd kirázott a hideg. Fázni kezdtem, amit Niall is észrevett.

- Szerintem hívok egy taxit és menjünk – mondta, mire bólintottam. Oda adta a cetlit a sofőrnek.

Egész úton őt néztem. Úgy éreztem, ma, vagy soha. A sofőr hangja zavarta meg a bambulásomat. Kifizettük, majd bementünk a szállodába. Ahogy beértünk a szobába, levetettem magam az ágyra.

- Mehetek először fürdeni? – kérdeztem.

- Nyugodtan – ült le a TV elé.

Összeszedtem a cuccaim, majd bementem a fürdőszobába. Folyton Niall járt a fejemben és az, amin, egész úton gondolkodtam. Itt lenne az ideje, hogy bevessük a „tanultakat"? Azt reméltem, hogy a víz majd lenyugtat, de nem így lett. Megtörölköztem, majd felvettem a legszebb fehér neműm, rá a szokásos rövid gatya, hosszú póló.

Niall is elment fürdeni, addig gondolkodtam, de bár ne tettem volna. Folyton ugyanott lyukadtam ki.

- Mia – megijesztett Niall hangja, ezért sikítottam egy aprót - ne haragudj, hogy megijesztettelek csak kérdezni szeretnék valamit.

- Semmi baj. Mond. – szívem hevesen vert. Mellettem ült, pár centire voltunk csak egymástól.

- Miért sírtál, mielőtt elindultunk? – nem épp erre a kérdésre számítottam.

- Nem szeretnék róla beszélni. – sütöttem le a szemeim.

- A miatt volt, amit mondtam?

- Nem.

- Figyelj, Mia, tudom, hogy nem is ismersz, sőt nem épp én vagyok a kedvenced sem a baráti körödből, de hidd el, neked is jó tenne, ha kiöntenéd a szíved. Én meghallgatlak, nekem bármit elm...

- Apám miatt sírtam.

- Van valami komoly betegsége?

- Bár csak beteg lenne – hajtottam le a fejem.

- Bántott Mia?

- Meghalt. Még a születésem előtt. Leesett egy hegyről. – és ezután mindent elmeséltem Niallnak a képről, apámról és a gyerekkoromról. A végén megint sírtam. Megölelt, én pedig szorosan hozzá bújtam.

- Annyira sajnálom – adott egy puszit a fejemre.

Barna íriszeim az ő kékjeibe fúrtam. Szánk egyre közelebb és közelebb került egymáshoz, majd...