Kérlek... [n.j.h. hun]

Untitled Part 4

4. fejezet

Csengettem. Az ajtó kinyílt. Fejem felemeltem és épp köszönni akartam, de egy hang sem akart kijönni a számon. Eddig is láttam képeket és videókat a srácokról, főleg Gemma és Amy miatt. Eddig sem volt semmi kétségem Niall „sármját" illetően, de így, élőben... aszta.

- Szia, bizonyára te vagy Miranda. Üdv... itthon?

- Szi-szia, Niall. Igen én, vagyok, de szólíts csak Mia-nak – fogtam vele kezet. Illedelmesen elvette csomagjaim egy részét, majd bekísért a házba.

- A szobád az, amelyiknek nyitva van az ajtaja. Van bent egy fürdő is. Pakolj ki nyugodtan. Kérsz enni vagy inni valamit? Épp most álltam neki ebédet főzni. – mosolygott.

- Azt megköszönném. Ma még semmit nem ettem – villantottam meg én is egy apró mosolyt.

Végigmentem egy kisebb folyosón, majd beléptem a szobába. Pont az én ízlésem. Egyszerű fehér falak, egy nagy ablak, egy kanapéágy, gardrób, komód, pár fiók. Csillár és spotlámpák.

- Na, hogy tetszik? – egy aprót sikítottam Niall hangjára.

- Nagyon szép – mosolyogtam rá.

- Örülök, hogy tetszik. Segítsek kipakolni?

- Nem kell, köszönöm, menni fog egyedül is – kicsit mogorvább voltam a kelleténél.

- Öööö... oké... akkor én most megyek – nézett rám furin.

- Ne haragudj csak... - kezdtem volna, de közbevágott.

- Megjött mi? Semmi baj, tudom, hogy nektek nőknek vannak ilyen dolgaitok, megértem, tényl...

- Mi? Nem. – most én szakítottam meg a mondókáját – csak nem aludtam valami jól és egy kicsit nyűgös vagyok – hajtottam le a fejem.

- Ugye tudod, hogy mostanában nem fogsz sokat aludni? - kezét állam alá téve emelte fel a fejem, majd kaján vigyor jelent meg az arcán.

- Menj ki, mielőtt olyat tennék, amit később megbánok – mondtam fenyegetően, miközben ellöktem kezét.

- Milyen kis harcias vagy – nevetett, majd elindult – tizenöt perc múlva ebéd – kiáltott még vissza.

Mérgesen fújtam ki a tüdőmben lévő levegőt, majd elkezdtem kipakolni. A nagyjával már kész voltam, amikor Niall kopogott.

- Kész az ebéd, gyere, mielőtt kihűl.

Kinyitottam az ajtót, majd elindultam a konyha felé.

- Mit kérsz inni? – vett elő két poharat.

- Egy kis jeges teát. Köszi.

- Ülj csak le – mosolygott. Nem értem ezt a srácot. Az egyik percben kedves, aztán bunkózik, majd megint tök normális.

Egy farmert, csíkos pólót, szövet dzsekit és régies sapkát viselt.

- Készülsz valahová? – kérdeztem.

- Ezt miből gondolod? – nézett fel a tányérjából.

- Gondolom nem így szoktál öltözködni, ha otthon vagy – csavartam fel egy kis spagettit a villámra.

- Jól gondolod – mosolygott – az egyik ismerősömmel elmegyünk a közeli bárba.

- Értem. És mikor érsz vissza? Tudod, csak hogy felkészüljek a...

- Ma még semmire sem kell felkészülnöd – mosolygott – amúgy későn érek haza. Nyugodtan járd körbe a házat, csak kérlek, a szobámba ne menj be.

- Öööö... oké – miért nem mehetek be a szobájába? Talán rejteget valamit? – hát, köszi, az ebédet, én szerintem folytatom a pakolást. Jó szórakozást – mondtam, majd visszamentem a szobába.

Miután befejeztem a pakolást, elmentem lezuhanyozni. Felvettem a pizsim, ami egy hosszú pólóból és egy rövidgatyából állt. Még maradt egy kicsi a spagettiből, azt ettem vacsinak. Leültem a nappaliban lévő kanapéra. Nagyon szép volt a nappali is. Egy hatalmas TV, kandalló, amőbás (játék) kávézóasztal, hatalmas teraszajtó egyben ablak, és egy nagyon kényelmes kanapé. A polcokon pár kép és díj. Még volt a nappaliban egy számítógép, gitárok a falon, egy dobszerkó, pár szobanövény.

Kimentem az udvarra. Egy kis teraszra nyílt az ajtó. Volt grillsütő, jakuzzi, kerti kanapé. A kert átlagos méretű volt. Volt egy kis hátsó ajtó, ami egy hatalmas garázsba vezetett.

Amikor meguntam a nézelődést, visszamentem a házba.

Nagyon kiváncsi vagyok, Niall mit rejtegethet a szobájában, ami miatt nem mehetek be. Lehet, hogy pár lányt, akik előttem „dolgoztak" neki? Oké, ez hülyeség – hesegettem el a gondolatot.

Vajon mi baj lesz, ha egy kicsit belesek abba a szobába? Niall úgy sincs itt, és nem is fog rájönni.

Halkan lépkedtem a szoba felé, minta félnem kellene, hogy valaki meghall. Lassan nyomtam le a kilincset. A szobát sötétség vette körül. A redőnyök lehúzva, az ágynemű összegyűrve, papírgalacsinok az íróasztalon, egy gitár a szoba közepén. Felkapcsoltam a villanyt, majd megfogtam az egyik papír „gombócot" és elolvastam azt, ami rá volt írva. Egy dal. Egy dal a szenvedésről, a csalódásról, a fájdalomról. Ez a srác egyre érdekesebb. Talán köze van mindennek a „törött darabokhoz" amikről Gem mesélt?

Egyszer csak lépteket hallottam...