𝓌𝒶𝓎 𝑜𝓊𝓉 𝑜𝒻 𝓉𝒽𝑒 𝒹𝒶𝓇𝓀. /𝓀𝒾ú𝓉 𝒶 𝓈ö𝓉é𝓉𝒷ő𝓁/

~19.~

Önfeledett boldogság, vidámság, hülyéskedés és viccelődés a kedvenc emberekkel az életedben. Folyamatos mosolygás és nevetés.
Ezek azok amikkel elterelte a figyelmét Matt az elmúlt hetekben. Elhitette a legjobb barátjával és a párjával is azt, hogy minden rendben van, és mennyire boldog. Sőt, talán még magával is próbálta ezt elhitetni, hátha a végén még valóságos lesz. Próbált arra koncentrálni, hogy Onyx-al minden rendben legyen, már amennyire a fiú helyzetében ez lehetséges. Próbált mellette állni és támogatni őt, amikor a kicsinek haza kellett mennie az apja parancsára. Mindketten tudták hogy mi fog következni, és ez sajnos minden alkalommal be is következett.
De az igazság az az, hogy Matt is végig szenvedett. Részben azért is, mert nehéz volt a szerelmét szenvedni látni úgy, hogy ő semmit sem tehetett ez ellen. Másrészről pedig végig ott motoszkált a tudatalattijában a tény, hogy az apja él. Próbálta mélyre eltemetni ezt a tényt, azt meg főleg hogy az anyja majdnemhogy egész életében hazudott neki. Karácsony utáni egy héttel is csak azért volt hajlandó hazamenni mert kellett neki egy pár ruha meg egyéb személyes dolgok. Na meg persze a testvéreinek azért vett karácsonyra ajándékot, amit késve, de oda is adott nekik. Persze a kicsik durcáztak mert nem volt otthon karácsonykor, de amikor kibontották a megkésett ajándékokat a haragjuk azonnal elszállt. Még kicsik ahhoz, hogy megértsék ami éppen a bátyjuk és a szüleik között zajlik, ezért csak annyit észlelnek az egészből, hogy Matt nem hajlandó a felnőttekkel beszélni és nem jár haza egyáltalán.
Adam szülei szívesen látják őt, és egyáltalán nem teher a számukra, és ezt természetesen hangoztatják is a fiúnak. De persze azt is a tudtára adják, hogy aggódnak érte, és szerintük ezt az egészet meg kéne beszélnie az anyjával. De Matt erről hallani sem akar. Az apja azóta is próbálja elérni telefonon, de már reflex szerűen nyomja ki a hívásait. Nagyon elveszettnek érzi magát, és fogalma sincsen hogy mit tegyen. Ha éppen nem Onyx-al van, akkor Adam van mindig a közelében. Matt rávette magát január környékén, hogy megosztja velük ezt az egészet, és az érzéseivel is megnyílt előttük. A két fiú tudja, hogy Matt soha nem okozna magában kárt, de a biztonság kedvéért valamelyikük mindig mellette van. Nagyon ritka az ha egyedül van, de ha előfordul mindig ő kéri. Jól esik neki hogy ennyire törődnek vele, de néha kell neki is a magány, hogy tudjon gondolkodni. Cameron-hoz is gyakran jár főleg tanácsért, de előfordul hogy füveznek hiszen akkor legalább Matt agya is végre kikapcsol. Legalább pár órára nem érzi a tonnás sújt ami a mellkasára nehezedik minden áldott nap.

És hogy visszatérjünk a jelenbe, a srácok az utolsó hetet töltik a suliban ami még a februári hónapban van. Mindannyian élvezik, hogy nem kell végre kabátot viselniük, és ennek Matt különösen örül, ugyanis így jobban kirajzolódik Onyx felsőteste. Együtt jártak el edzeni Onyx-al és Adam-el, ami azt jelenti hogy mind a hárman jelentősen megizmosodtak. Tény, hogy Onyx még mindig nem meri levenni a pólóját a fiú előtt, de legalább már magabiztosan viseli az éppen rövid ujjú pólókat, sőt még az izompólókat is.

Jelenleg éppen statisztikán szenvednek, bár Onyx már vagy húsz perce meg sem moccant. A karjai a padon hevernek, melyekre a fejét is lehajtotta, de Matt-nek nincs rálátása az arcára.

-Nyx..- óvatosan a hátara simít, de semmi reakció. -baba alszol?- beletúr a kisebb hajába, mire ő egy alig hallható morgást hallat. -tehát nem- kuncog, mire Onyx felé fordul, így láthatóvá válnak Matt számára a fáradt szemei.

-haza akarok menni- motyogja

-hidd el én is- Matt mosolyogva néz a kisebb kékjeibe, miközben gyengéden simogatja a puha tincseket. A "haza" nekik mostmár a "Ross" család házát jelenti. Az az egyetlen hely ahol ki tudnak bontakozni és önmaguk lehetnek. -viszont nekem suli után vissza kell mennem a tesóim miatt. Rég nem láttam őket és megígértem nekik hogy elviszem őket mekizni.- megdörzsöli az arcát, majd egy sóhajtás kíséretében hátradől a széken.