Tokyo Devil

Mission 1: Üdv a problémában

Tokió sosem alszik, de a neonfényes artériák és a lüktető tömeg mélyén ősrégi árnyékok húzódnak meg. A beton és acél dzsungel nem csupán emberek otthona. A felszín alatt, a sikátorok sötétjében és a legfelső emeleti luxuslakások magányában ragadozók élnek. Embernek látszanak, emberként mozognak, és tökéletesen beleolvadnak a társadalomba. Csak egyetlen dolog különbözteti meg őket: a táplálékuk. Ők a ghoulok, az emberhússal táplálkozó rejtett faj, akiknek létezése a város legnagyobb, nyílt titka.

Velük szemben áll a Ghoul Elleni Küzdelem Bizottsága, a CCG. Nyomozók, katonák és hóhérok egyben, akik az életüket tették fel arra, hogy felkutassák és kiirtsák ezeket a szörnyetegeket. Évtizedek óta tartó, véres háború ez, amit az átlagember legfeljebb csak a hírekből érzékel, egy-egy megmagyarázhatatlan gyilkosság vagy eltűnés formájában. Egy örökös patthelyzet.

A japán kormány azonban megelégelte a holtpontot. Egy diszkrét, de határozott lépéssel egy szövetségeshez fordultak, aki a színfalak mögött komoly tapasztalattal rendelkezett a megmagyarázhatatlan jelenségek terén: az amerikai A.D.A.M.-hoz (Agency for Demonic Anomaly Management – Ügynökség a Démoni Anomáliák Kezelésére). A megbízásuk egyértelmű volt: alkossanak valamit, ami végleg felborítja az erőegyensúlyt. Valamit, ami megkülönbözteti a bárányt a báránybőrbe bújt farkastól.

Az A.D.A.M. R&D részlege pedig teljesítette a feladatot.

Helyszín: A.D.A.M. Föld Alatti Komplexum, Nevada

A tárgyaló rideg volt és funkcionális. Ablakok helyett csak megerősített acélfalak vették körül, mélyen a sivatagi homok alatt. Az asztal közepén egyetlen tárgy feküdt: egy letisztult, katonai minősítésű, grafitszürke aktatáska.

Arthur Chenault, az Ügynökséggel szorosan együttműködő veterán diplomata nyugodt arccal figyelte a táskát. Hatvanas évei elején járt, ősz halántéka és a szeme körüli apró ráncok évtizedes tapasztalatról árulkodtak. Látott már háborúkat, tárgyalt már terroristákkal, de ez a mostani küldetés még az ő mércéjével mérve is különleges volt.

„A neve RCSI Prototípus, a belső kódneve pedig Projekt Chimera" – szólalt meg az Igazgató, egy kimért, arckifejezés nélküli férfi. Hangja éppolyan hűvös volt, mint a szoba levegője. „Resonant Cell Signature Identifier. Képes felismerni a megemelt Rc sejt koncentrációt az emberi testben, akár tizenöt méteres távolságból is. Leegyszerűsítve, Mr. Chenault: ez a készülék megmondja, ki ember, és ki... nem az."

A diplomata bólintott, tekintete a táskára szegeződött. „A hatékonyságát igazolták?"

„Terepen, szimulált körülmények között a tévedési aránya nulla egész nulla egy százalék alatti. A japánok által biztosított biológiai mintákon tökéletesen működött." Az Igazgató a táska zárjára mutatott. „A készülék biometrikus azonosítóval van lezárva, csakis ön aktiválhatja. A feladata egyszerű: juttassa el a tokiói CCG főhadiszállására, és felügyelje a hivatalos bemutatót. Ez a technológia életeket menthet, Arthur. Vérengzés nélkül vethet véget egy háborúnak."

Chenault arcán egy pillanatra átsuhant valami. Nem naivitás volt, hanem remény. Túl sok vért látott már a karrierje során. A lehetősége annak, hogy egy konfliktust nem fegyverekkel, hanem tudománnyal zárjanak le, ez hajtotta előre.

„És mi történik, ha a táska rossz kezekbe kerül?" – kérdezte halkan, a tőle megszokott körültekintéssel.

Az Igazgató arca rezzenéstelen maradt. „A fogantyú belső oldalán található egy vörös biztonsági gomb. Három másodpercig tartó folyamatos nyomás aktiválja a termikus töltetet. A táska, a prototípus, és minden, ami kétméteres körzetben van, lényegében elpárolog. Ez egy államtitok, Mr. Chenault. Nem engedhetjük meg, hogy illetéktelenek kezébe kerüljön."