𝓌𝒶𝓎 𝑜𝓊𝓉 𝑜𝒻 𝓉𝒽𝑒 𝒹𝒶𝓇𝓀. /𝓀𝒾ú𝓉 𝒶 𝓈ö𝓉é𝓉𝒷ő𝓁/

~4.~

Hiába Onyx nem érti mi történt, apja szavai nagyon rosszul esnek neki. Hihetetlen hogy valaki így bánik a saját gyermekével.
Mivel érdemelte ezt ki? Mit és miért ront el folyton? Miért bánnak így vele azok akik világra hozták?
Megannyi és ehhez hasonló kérdések suhannak át Onyx fejében, mialatt kiszökik egy kósza könnycsepp szeme sarkából. Erőt vesz magán és a miután megköszörülte a torkát, apjához szól.

-minek vagy itt ha a halálomat kívánod?- a kérdés feltétele közben Onyx-ot kirázza a hideg. Soha nem hitte, hogy egyszer egy ilyen mondat hagyja el a száját.
Nem néz az apjára. Szigorúan a vele szemben lévő fehér falat bámulja. A férfi felsóhajt, majd beszélni kezd.

-Onyx Onyx..- rázza a fejét -nem akarom hogy meghalj. És tudod miért?- Onyx a tekintetét a mellette ülő szörnyetegre vezeti és kíváncsian várja a választ, bár tudja hogy nem lesz szép az amit hallani fog. -akkor nincs kin kitöltenem a dühöm- mondja nemes egyszerűséggel, széttárt karokkal. -most pedig megyünk haza- Mike feláll a székből és kiindul a szobából. Onyx köpni nyelni nem tud a hirtelen kijelentéstől. Most tért magához és máris hazaviszik?
Onyx nem mozdul, türelmesen várja mi fog következni, de egy cseppet sem nyugodt. Pár perc elteltével azonban egy nővér jön be a szobába.

-szia Onyx, hogy vagy?- kérdezi kedvesen és az ágy mellé áll.

-egész jól.. azt hiszem.- adja a választ, majd folytatja. -nem emlékszem semmire- fel néz a fiatal nőre aki szánakozva rámosolyog.

-most jól figyelj rám Onyx. Rendben?- Onyx félve bólint. -tudom, hogy apád haza akar vinni, jelenleg az orvosoddal veszekszik. De. Látom hogy valami nem oké vele. Nem kell félned.- gyengéden a fiú karjához nyúl, de Onyx ijedten húzza el onnan a kezét. Ez szimpla ösztönös reakció. -ez sok mindent elmond- sóhajt a hölgy. -nézd én tudok segíteni neked ha..- nem tudta befejezni ugyanis Mike a két testőrrel oldalán, belépett a kórterembe.

-gyerünk fiam. Öltözz és megyünk- Onyx a nőre néz és egy másodpercre mosolyra húzza a száját de ez csak épphogy látható.
A fájdalmat csendben tűrve ül fel, majd a nővér kiveszi a karjából a kanült.

-köszönöm- mondja kedvesen a nőnek aki csak biccent neki, majd elköszön és elhagyja a szobát.

-igyekezz- rivall rá az apja erőteljesen, ami miatt Onyx egyből sietősre veszi a tempót. Átöltözik normális ruhákba, majd indulnak is.
A kocsiban egész úton néma csend uralkodott, hazaérve pedig Onyx-ot az apja az otthoni dokihoz viszi. Az ajtó előtt megállítja a fiát és a fülébe súgja. -itthon maradsz amíg a Dr. mondja. És amint felépülsz folytatjuk- Onyx nagyot nyel, mert tudja hogy olyan dolgot fog megtapasztalni amire ő még csak nem is gondolna. Pedig hidjétek el, rosszabbnál rosszabb gondolatok suhannak át az agyába 5 másodperc alatt.
A férfi kopogtat, majd az ajtó hamar nyílik is.

-jó napot Mr. Brewster miben segíthetek?- Onyx apja elmondja mi történt és hogy milyen műtét volt, majd a nőre bízza a fiát.
Onyx belép a szobába ahol a nő egyből az ágyhoz tereli a fiút. Segít neki levenni a pulóverét, majd az ágyra fekteti. -életem. Úgy sajnálom, hogy ezeken kell átesned. Hogy érzed magad?-

-fáradtan és.. és nagyon fáj- nyöszörgi és segítségkérőn néz a doktorra.

-gondolom már kezd kimenni a fájdalomcsillapító a szervezetetből. Pillanat és adok valamit.- Onyx bólint, a nő pedig már megy is a gyógyszeres szekrényhez.
Miután Onyx bevette a fájdalomcsillapítót, tulajdonképpen parancsba kapja, hogy pihenjen, így a hét további részét pihenéssel tölti. Dr. Carter nagyon kedves hozzá és jól bánik a fiúval, Onyx-nak talán ez hosszú idő után a legjobb hete. A szüleit nem látta ami nagyon jó, de sajnos a barátainak nem tudott írni ugyanis a telefonját nem kapta vissza. De hosszú idő után végre ki tudta pihenni magát és az évek során ez volt a leghosszabb idő, hogy senki sem ütötte meg.