Egy Lány Naplója - Lizett (16+)

15. fejezet

Pénteken a tanítás végén átöltöztünk kényelmesebb viseletbe és indulhattunk a kastélyba, mert az esküvő előtti napot, már szerette volna lent tölteni az ifjú pár a vidéki birtokon a barátokkal és a közeli családtagokkal. Másrészről a készületeket is szemmel tartaná az ara. Nagyon feszültek mindketten, szabad napot vett ki Szabi, reggel óta nyüzsögnek, hogy semmi ne maradjon ki, vagy felejtődjék el a nagy napjukon.

Marci velünk tart, mert Viki nem tudta itt hagyni a munkát, mivel reklám szerződései is akadnak szép számmal, teljesíteni kell az elvárásaikat, fotózáson van reggel óta, csak estére ér majd be minket.

Kedves barátom a hátsó ülésre utasított az elvesztett kő-papír-olló miatt, ezért eldöntöttem, hogy megkeserítem az életét, amíg le nem érünk az óriási birtokra, ami a családja tulajdonában áll, és kastélyszállóként üzemel. Középen ültem, előre hajolva a két első ülésen támaszkodtam. Hallgattam, ahogy beszélgettek a számukra érdekes közösen tolt játékról, szörnyen unalmas utazás lesz így.

Marci Áron felé fordította a fejét, szabadon hozzá fértem az arcához. Saját magam szórakoztatására és az ő bosszantásának érdekében, belenyaltam a fülébe, megrázkódott az ülésben, reflexből elkapta az államat, dühös arccal szorította meg, miközben gúnyosan vigyorogtam rá.

- Nem vagy normális Lizett, komolyan mondom! – elengedte az arcomat. Bosszankodva a szemeit forgatva törölte a fülét egy zsebkendővel.

- Figyelmeztettelek, hogy ne kezdj vele. – nevetett Áron, egy pillanatra ránk nézve.

- Nem mondtál újat! Ilyeneket művel a suliban egésznap, csak még Zsófi is csatlakozik hozzá. Múlt héten a nyakamat szívta ki... Elment az esze!

- Volt vízhangja, Viki részéről tudok mindent! – forgatta a szemeit Áron.

- Azt hittem legalább melletted tud viselkedni. – rázta a fejét, mire a megjegyzésére ráncoltam a homlokom. Hát mi nekem Áron, hogy fegyelmeznem kellene magamat a közelében?!

- Kikérem magamnak, ő a kedvesem nem pedig a nevelő tisztem. – szóltam Marcira.

- Ugyan ezt csinálja velem is. – nevetve vont vállat Áron. – Csak már rájött, hogyha szórakozik, visszakapja. – sokat sejthetően vigyorogva néztünk össze. Röviden, mert neki az útra kell koncentrálnia.

- Nem csodálkozom semmin... – sóhajtott egyet a barátunk. – mindketten egyformán hülyék vagytok! – gúnyosan kinevettük, ugyan arra gondoltunk, ez telitalálat zsák a foltját. Kis puszit nyomtam a szerelmem arcára, közben Marci az előbbit elengedve, az autóról kezdte faggatni Áront. – Mi a vége? Kipróbáltad már? – kérdezte és a műszerfalat bámultuk. Száznyolcvannál táncolt a mutató, szinte fel sem tűnik, az óriási sebesség. Kivetíti a szélvédőre az információkat a fiúk onnan olvasták le, a jelenlegi sebességet.

- Próbálkozom, de háromszáznál „sikított" a hölgyike, – mutatott rám. – Pedig még bírná a kicsikém. – megsimította a kormányt dicsérve a kincsét, majd a váltóval átállította a kocsit sport fokozatra, és a kijelzőn matatva dinamikát szabályozott, ettől nagyot nyeltem. Már tudom mire készül. – Csatold be magad Lizi! – kért, egy pillanatra rám nézve. Péntek délutánhoz képest az autópálya forgalma gyér volt, úgy ítélték lehet fokozni a sebességet még ennél jobban. Áron mögé csúztam az ülésben és szorosan húztam a biztonsági övet a testem köré. A torkomban dobogott a szívem miközben a srácok feszítették a kocsi határait, talán jobb, ha nem látom mennyivel megyünk. Belenyomott az autó ereje az ülésbe.

- Erős! – kiáltott fel Marci, túl hevülve az RS7-től, belemélyesztettem az ujjaimat az ülés szegélyébe, az adrenalin a fejemig szállt, mint mikor Szabival motorozunk a versenypályán. Szeretnek oda járni a fiúk, ha új járgány kerül a piacra mindig kapnak ízelítőt, hátha elcsábulnak és megveszik, így van ez a motorokkal is az idősebb testvér gyengéi én pedig felülök mögé mikor kiheverem az előző sokkot. – Hihetetlen teljesítménye van! – lelkendezett Marci.