Egy Lány Naplója - Lizett (16+)

1. fejezet

  Hatalmas fehér osztályterem, kényelmes padjában görnyedve, úgy éreztem soha nem fog véget érni az utolsó délutáni órám. Vánszorgott az idő, többször pillantottam rá a megjelenésemet elengedhetetlenül kiegészítő Watchra, mintha nem akarna a perc számláló működni. Hogy lehet betenni történelmet napzárásnak? Siránkoztam magamban, körbe nézve a termen láttam a társaimon mennyire unatkoznak, sokan szinte aludtak. Zsófi előttem ülve SMS-ben küldött szundikáló emojikat ezekkel a bolondozásokkal tartottuk ébren egymást.

Marci ő a legjobb barátom gyermek korom óta, mellettem az asztalra hajolva bóbiskolt, kezei alá bújtatva hosszúkás arcát lehunyva szemeit nem láthattam gesztenye barna írészét. Ujjaimat fúrtam a sötétszőke melírozott göndör fürtjei közé, hátha felébred, de semmi reakció. Biztosra veszem az egész éjszakát végig játszotta a fiúkkal közösen tolt játékon. Óra után átküldőm majd neki a jegyzeteket.

Hallgatva a tanárnő monológját az európai történelemről azon belül a Római császárság bukását, teljesen úgy éreztem vele bukom, ha nem hallom meg perceken belül a tanítás végét jelző dallamos csengőt. Bezzeg, amikor reggelente még öt percet szunnyadnék egy pillanatnak tűnik, itt az utolsó percek éveket vesznek el az életemből.

Az örökké valóságig tartó tanóra végén bejelentették a holnapi dolgozatot, már ez a negyedik csak a következő napra. Szigorú követelményekkel megáldott intézmény a miénk. Többen siránkoztak a sok tanulni való miatt, ahogy elhagytuk a termet, köztük én is. Múlt héten kezdődött csak az új tanév. Marci nyújtózkodott oldaltáskájával a vállán, kezemben az iPad úgy lépkedtem mellette elküldve a jegyzeteket az óráról. Álmos hangon köszönte meg, majd hármasban sétáltunk le a parkolóba Zsófival.

Friss levegőre érve éreztem, hogy új erőre fogok kapni, kellemes melegség járta át a testemet a nap éltető sugaraitól, szép idő volt még szeptember elejéhez képest. Bár nem olyan csodásan verőfényes, mint Seychellen.

Kerestem a szememmel a parkolóban őt a flancos autója közelében és nem tévedtem. Az ajtónak dőlve várt rám. Hevesen kalapáló szívvel váltam el a barátaimtól, hogy repülhessek felé. Napszemüveg takarta arcáról nem lehet tudni éppen merre figyel... hol járhatnak a gondolatai, de amint ő is észrevett széles vigyor jelent meg az arcán.

- Keres valakit hölgyem? – csintalankodva villantotta a fogsorát.

- A barátomat... de biztos nem ismeri! – válaszoltam kekeckedve.

- Valóban? – megálltam alig karnyújtásnyira tőle és arcát kémleltem.

- Irdatlan jóképű. Szőke, leírhatatlan zöld szemekkel, nem járt erre? – fenekemet csaptam meg a hátra vetett kézi táskámmal még tovább pimaszkodtam vele. Úgy tettem, mintha valóban keresnék valakit.

- Sajnálom, de sosem láttam! – viccelt velem még, karon ragadva rántott magához és ellenállhatatlan lénye csókot követelt. Kuncogva öleltem a nyakát.

Kinéztem az ablakon útközben, a Szemlőhegyi otthonom felé vezető utat pillantottam meg, de most nem arra visz az utunk. Áronhoz mentünk, hónapok óta csak egyszer voltam ott, amikor összeszedte Viki az utazáshoz szükséges holmimat. Amíg anyám Európában turnézik Áronnál „lakom". Anett az édesanyja nem engedte a garázdálkodást a lakásunkban, így ez volt a legkézenfekvőbb, hogy a villában töltjük az időnket. Bár a házvezetőnőnk, vagyis inkább a dadám velünk él. Anyu távolléte, na meg a fiúm, aki egész nyárra elcsábított vidékre, hosszú szabadságra invitálta a gyermekeihez. Ezért hamar meg volt a közös nevező a két édesanya közt. Jobb szem előtt tartani kettőnket, úgy vélték... Ki érti ezt? Anett ismeri a tizennyolc éves fia playboy hírét, anyámnak pedig meggyőződése, hogy mikor Európába ment még érintetlen voltam. Fogalma sincs mekkorát tévedett. Semmit sem tud az életemről, annyiszor maradt ki belőle, hogy már nem avatom be, mikor előkerül.