Baljós érzelmek

VI.Fejezet

Egy óra múlva már újra a Roxbury Park feletti meghitt lakásában volt. Otthona tiszta és otthonos légkört nyújtott. A hotelben sem volt rossz, de mégis más volt saját kis lakásában, ami teljesen õt tükrözte. Magányosnak érezte magát. Hiányzott neki Gabriel. Kegyetlenül. Üresnek érezte magát nélküle, bár nem tudta, hogy milyen alapon. A tudat, hogy egy angyallal lakik egy fedél fölött, biztonságot éreztet vele. Habár tudta, hogy Gabriel továbbra is figyel rá, de ez mégsem volt olyan. Nem volt jelen –Ha tovább maradtam volna, talán el sem tudtam volna jönni.- gondolta, majd neki fogott a ruhái kipakolásának.

Estére végzett is. Egész nap próbálta magát meggyõzni, hogy jól döntött, de sikertelenül. Minden egyes perc múlásával azt érezte , hogy túl elhamarkodottan döntött. Túl sok múlott rajta. Nem csak a saját életére, hanem másokéra is kellett gondoljon. Gabriel szinte sosem volt a hotelben. Hisz a két bajkeverõ démont kereste és minden erejével azon volt, hogy megakadályozza a további gyilkosságokat. Ami tudomása szerint sikerült is neki. Emily volt a préda, akire vadásztak. Õ volt az, akit ha megölnek, akkor az emberiség közelebb fog kerülni a kipusztuláshoz.Az utolsó áldozat. Egy angyal- démon összecsapás . Szörnyû és végzetes lenne az emberiségre nézve.

Emily akkor éjjel nem tudott aludni. Túl sok mindenen pörgött az agya. Végül arra jutott, hogy nagyon óvatos lesz. Vigyázni fog az életére , és újra talpra fog állni. Sikerülni fog neki. Hisz így nevelték, hogy mindig küzdjön és ne adjon fel semmit. Most is küzdeni fog. Ezekkel a pozitív gondolatokkal sikerült végül álomba merülnie.

Két hónap telt el. Gabriel nem jelentkezett, ahogy Felix sem. Barátja végleg lemondott róla. Talán így is a legjobb. Emily szinte nulláról kezdte az életét. Reggeltõl estig állásinterjúkra járt, de hiába igyekezett, a szerencse sosem állt melléje. Vagy túl jól képzett volt, vagy nem volt elég jól. Amilyen poszt pedig megfelelt volna, az mindig foglalt volt. A félre tett pénzébõl már szinte semmi nem maradt. Így, hogy nem volt állása , a lakás, amelyet már évek óta bérelt, kezdett túl drágává válni. Kezdett lassan kétségbe esni. A szüleitõl esze ágába se volt támogatást kérni. Ahhoz túl büszke volt és nem volt kedve a mamája kioktatását hallgatni. Közeledett a hónap vége, õ meg távol volt attól, hogy kitudja fizetni a havi lakbért.

-Ki fognak lakoltatni.- gondolta, majd kétségbeesetten az ágyára borult. Percekig csak a hálószobája plafonját bámulta, mintha örökre az emlékezetébe akarná vésni minden egyes hibájával együtt. Próbált megoldást találni. Aztán eszébe jutott valami. Hirtelen felült az ágyon és az éjjeliszekrényéhez sietett. Kinyitotta a kis fiókot és kivett egy fekete papír darabot. Mr. Jones mobilszámja volt rajta és a bank neve. Emily visszaemlékezett a gálaestre és a markáns igazgatóra, aki egy jól fizetõ állást ajánlott neki. Nem repdesett az örömtõl, hogy lehet egy helyen kell dolgozzon volt barátjával, de a munkára nagy szüksége volt. Két hónap telt el azóta. Nem várta, hogy a poszt szabad lesz, de reménykedett. Mr, Jones túl megnyerõnek találta akkor ahhoz, hogy most nemet mondjon, ha még nem talált alkalmazottat. Vett egy mély lélegzetet és tárcsázta a számot. Izgult, de tele volt reményekkel. A negyedik csengetésre valaki bele is szólt a vonal másik végén a készülékbe és ekkor Emily imádkozni kezdett amint bele fogott a mondandójába.

Egy óra múlva már a taxiban ült és az állásinterjúra tartott. Haját begöndörítette, fehér selyeminget vett fel egy térdig érõ fekete testhez simuló szoknyával. Igyekezett úgy öltözni, ahogy elõzõ munkahelyén. Elegánsan , de visszafogottan. Arcán mosoly jelent meg, ahogy visszagondolt Mr. Jonessal való beszélgetésére.

-Emily , drága.- köszönt Mr. Jones nyájasan a mobilba.- Örülök, hogy hívott. Mit tehetek Önért?

- Érdeklõdni szeretnék, hogy az állásajánlata esetleg még érvényes-e? – túl hosszú csend következett az ártatlan kérdése után. Emily úgy érezte, hogy ez egy nemet jelent és kár is volt felhívnia Mr. Jones. De aztán a férfi újra beleszólt a készülékbe.

- Mit szólna, ha ma délután öt órakkor behívnám egy interjúra?- Emilyt elöntötte az öröm. Egy percet sem habozott és azonnal rá vágta, hogy ott lesz. Most meg az Union bank felé tartott, amely remélhetõleg hamarosan az új munkahelye lesz. Merengésébõl a taxisofõr zökkentette ki. Emily mindig utálta a Los Angelesi taxi szolgáltatásokat, fõleg, mert a sofõrök nem épp a kedvességükrõl voltak híresek.

Emily oda adta a pénzt a fuvarért, amelyet a sofõr durván kikapott a kezébõl majd ahogy kiszállt , gyors léptekkel az iroda felé vette az irányt. Most az egyszer nem volt késésbe, de nagyon jó benyomást akart tenni Mr. Jonesra. Nagy szüksége volt az állásra. Mindenképp meg kellett szereznie. A lift hamar felvitte az irodákhoz . Széles mosoly jelent meg az arcán és magabiztos léptekkel indult meg az interjúra felé. Az épület tiszta és fényes volt. Sokkal barátságosabbnak és meghittebbnek látta az elõzõ munkahelyéhez képest. Imádott volna itt dolgozni. Lelki szemei elõtt már látta is magát egy szép, tiszta és fényes irodában, ahol segít az ügyfeleknek. A gondolatra elmosolyodott és leszögezte, hogy megfogja szerezni az állást.

Félúton járt az iroda felé, amikor érdekes hangok csapták meg a fülét a volt barátja irodájából. Emily tudta, hogy Felix irodája is ezen az emeleten lesz, de a terve az volt, hogy gyorsan elmenjen mellette és rá se fog pillantani. De ez sajnos nem így történt. Az iroda ajtaja félig nyitva volt. Emilyn akaratlanul is úrrá lett a kíváncsiság. Az irodából Felix hangja mellett egy nõi hang is kihallatszódott. Mintha veszekedtek volna. A lány összehúzta a szemöldökeit, és halkan az iroda felé vette az irányt. Olyan halkan próbált a félig nyitott ajtóhoz lopakodni , ahogy csak tudott. Már szinte odaért , amikor hallotta, hogy valaki nagy zajjal valamit a földhöz csap. Benézett a résen. Felix állt az irodában az egyetlen íróasztal elõtt. Szemei dühösek voltak. A homlokán a bõr ráncba szaladt. Egy vastag ér lüktetett a halántékán. Elõtte egy szõke, elegáns nõ állt. Emily még sosem látta Felixet így kikelni önmagából. Teljesen idegen volt számára. Fenyegetõen tett egy lépést a nõ felé.

-Egy szót se többet! Ha szólni mersz errõl bárkinek is, akkor búcsút mondhatsz az állásodnak .- ujjával fenyegetni kezdte a megszeppent lányt. Emily felismerte. Néha látta az épületben. Felix többször mesélt is róla, de nem tulajdonított nagy jelentõséget neki. Csak barátok. Mindig ezt mondta a fiú.

- De már nincs a képben. Szakítottál vele. Most már nyugodtan együtt lehetünk. Nem kell már titkoljuk a kapcsolatunkat. Megmondhatnánk , hogy most jöttünk össze. Senki sem kell tudja az igazságot .- a lány hangja tele volt reménnyel. Felixhez lépett és dacosan végig húzta a mutató ujját a fiú mellkasán, de õ durván ellökte magától. Emily szíve összefacsarodott. Könnyek gyûltek a szemeibe. Hirtelen rájött, hogy miért volt mindig annyi kifogása a barátjának , mikor lemondta a közös programjaikat. Megcsalta. Kitudja mennyi ideje volt együtt a munkatársával. Emily a világ legbutább emberének érezte magát. Még soha nem bántották meg ennyire. Nem tudta, hogy hol ronthatta el. Hibásnak érezte magát, pedig tudta, hogy nem kellett volna. A düh és a szomorúság keveréke öntötte el . Nem bírt uralkodni magán. Berontott az ajtón.

- Te- mutatott Felix felé. A fiú szemei elkerekedtek a meglepetéstõl.- Megcsaltál. Kitudja mióta volt viszonyod, ezzel a cafkával! – patakokba kezdtek folyni a könnyei és a szõke lányra nézett. A hangja elvékonyodott.- Gyülõllek!- megfordult és amilyen sebesen csak tudott a lift felé sietett. Hallotta, ahogy Felix a nevét kiáltotta, de nem érdekelte. Semmi nem érdekelte. Már az interjú se. Az élete helyre hozása se. Semmi. Csak egy olyan helyen akart lenni, egy olyan valakinek a karjaiban, aki soha nem tenne vele ilyent. Aki mindentõl megvédené. Még az élete árán is. Megalázták és a földbe tiporták. Teljesen megsemmisülve érezte magát.

Ahogy kiért az esõ is eleredt. Nem hívott taxit. Nem tudta, hogy hova akar menni. Csak elindult. Az esõ egyre jobban felerõsödött , míg nem lassan ömleni kezdett. Emily teljesen elázott, mire a hotelhez ért. Ömlött a víz a ruháiból. A recepción megbámulták. Próbálták megállítani, de hiába. Õ csak ment elõre élettelenül. Szemeibõl még mindig folytak a könnyek. Mire észhez tért a hotel lakosztálya elõtt állt és kopogott a tisztafehér ajtón. Pár másodpercig nem történt semmi , aztán kinyílt. Gabriel állt az elõszobában. Arany szõke haja kissé kócos volt, mintha sietve ért volna vissza. Arckifejezése meglepõdöttségrõl és zavartságról árulkodótt. Emily állapotát látván, szánalom futott át az arcán, fájdalommal keverve és ekkor a lány nem bírta tovább. A földre rogyott és sírni kezdett megállás nélkül.