𝑇𝑜𝑥𝑖𝑐 𝑑𝑒𝑠𝑖𝑟𝑒

•HATVANNYOLC•

  Az ágy kemény matracán feküdtem, amihez már egészen hozzászokott a hátam. A fehér plafont figyeltem, kezeimet hasamon tartottam, testemet puha szürke takaró melegítette. Asher illata volt. Az ő parfümjének illatát éreztem minden este, mikor a takaróm alá bújtam. Nevetségesen hiányzott. Lehunytam szemeimet mialatt vettem egy mélyebb levegőt, mit lassan fújtam ki orromon keresztül, majd jobb oldalamra fordultam. A lámpa fénye megvilágította arcomat pont, mint minden éjszaka. Felmordultam frusztráltan, aztán a fal felé fordultam. Lehunytam szemeimet, amik azonnal kipattantak. Felültem az ágyban, a takaró mellkasomról lehullott combjaimra, a barna íróasztal szélére elhelyezett órára pillantottam. Este fél tizenkettőt mutatott. A versenynek már biztosan vége volt, amin Asher is indult. Telefonom viszont egy alkalommal sem remegett vagy villant fel a képernyője, hogy kaptam értesítést valakitől. Ez miatt sem tudtam igazából álomra hajtani fejemet, túlságosan zavart, hogy lassan három napja nem hallottam semmit barátomról. Senkivel nem beszéltem, senkit nem kérdeztem, hogy tudnak-e Asherről valamit, bármit.

  Kezembe vettem telefonomat, ami sosem volt ilyen csöndes, mint az elmúlt napokban. Az egyetlen üzenet egy frissítéssel kapcsolatos volt ma délután, de azt is töröltem. Miután átpörgettem az üzeneteket remélve, hogy kaptam valakitől, csak nem jelezte a telefon. Kiléptem onnan, és Instagramra léptem. Kevés embert követtem, összesen negyvenet, azok közül is legalább tizenhét díszekkel, kreatív dolgokkal kapcsolatos fiók. Egyetlen kép volt kint az oldalamon, egy éves a kép. Az egyetem udvarán készült, padon ültem, balra fordítottam fejemet és halvány mosoly volt számon, míg kezeimben fűből szedett sárga virágokat fogtam. Azt a pulóvert viseltem, amit Asher leszólt egy nap a könyvtárban. A lila pulóver, a kedvencem. Még mindig az valójában. Fülemnél egy sárga virág pihent, amit Cora tett oda. Ő csinálta a képet. Pontosan emlékszek arra a napra, boldogok voltunk, rengeteget nevettünk és a nyarat terveztük, hogy mit szeretnék csinálni. A következő évünkről beszéltünk, hogy vajon mennyivel lesz másabb másodéves egyetemistának lenni. Tudtam, hogy sok minden fog változni majd, azonban nem mertem soha arra gondolni, hogy ennyivel másabb lesz az évem majd. Cora és én hiszen már nem is vagyunk olyan közel egymáshoz, nem beszéltünk hetek óta. Sokat nem is gondoltam rá, de valami hiányzott. A mellkasom kellemetlenül feszült, mikor a közös emlékeinkre gondoltam. Hiányzott, viszont valamiért már nem szerettem volna újra olyan jó barátja lenni. Igazából, sose volt a legjobb barátom. Se ő, se Violet. Hiányzik sok minden velük kapcsolatban, de már jól vagyok nélkülük is. 

  A napi történetekre kattintottam. Lassan pörgettem őket, elolvastam néhányat, ahol hosszabb szövegek voltak. Semmi nem történt, Violet és Cora sem tett ki semmit, pedig tudtam, hogy elmentek a versenyre ők is. Újra és újra frissítettem az oldalt és még mindig üres volt minden. Aztán egy perc elteltével ismét frissítettem, az első kis karika színesbe borult. Melody tett ki valamit. Gondolkodás nélkül kattintottam rá, nem foglalkozva azzal, hogy csupán pár másodperce tette ki. Látnom kellett, ha történt valami. Szívem torkomban kezdett lüktetni, torkom kiszáradt, ahogyan néztem a videót. Ashert dobálták párán a levegőbe, kezében kis kupát tartott arcán hatalmas vigyor volt. Olyasféle boldogság játszott arcán, mint amit eddig még sosem láttam rajta. A háttérben hangos zene szólt, de az ordibálás hangosabb volt. Asher nevét kiabálták egymás után újra és újra, miközben dobálták őt. A fenti sarokban egy arany érmét tett Melody, és kettő fekete szívet. A videónak vége lett, mikor valaki pezsgőt kezdett locsolni mire Melody is felsikított. A videót egymás után játszottam le háromszor. Észre sem vettem, hogy mosolyogni kezdtem kis idő elteltével. Nyert. Asher megnyerte. Elképesztően örültem neki, boldog voltam, hogy sikerült elérnie ezt végre. Hiába akartam örülni azért, hogy nyert és azért, mert végre tudtam róla valamit két nap elteltével... volt valami, ami szorította a mellkasomat. Még csak az üzeneteimre se válaszolt, el sem hívott engem a versenyre, azt se kérdezte meg, hogy van-e kedvem menni vele, hogy szurkoljak, hogy mellette legyek. Nem vagyok neki annyira fontos, hogy magával vigyen, nem számított neki sohasem a jelenlétem. Ha ott voltam néhány versenyén mindig vesztett, most pedig nyert. Sage oldalán. Sage és ő közösen nyertek.