𝑇𝑜𝑥𝑖𝑐 𝑑𝑒𝑠𝑖𝑟𝑒

•NYOLC•

________
"Egy nap"
_______

Idegesen firkáltam át előző leírt mondataimat, a tollat pedig ledobtam az ágyamra. A fülemben fülhallgató volt és teljes hangerőn hallgattam egy lassú zenét, hogy jobban figyelhessek a tanulni valómra. Viszont ismételten vendégek voltak a szobánkban, azzal a kivétellel, hogy senkit nem ismertem onnan, mivel mindenki Clara baráti körébe tartozott. Persze nem szólt nekem előre, hogy jönnek hozzá és ha tanulni szeretnék jobb, ha elmegyek a szobából. Olyan hirtelen állítottak be, hogy még pislogni is elfelejtettem abban a pillanatban. Összesen hárman jöttek, ami pont elég volt ahhoz, hogy nagy hangzavart okozzanak a kis helységben. Oldalra néztem, igyekeztem szobatársamat nézni, abban reménykedve, hogy észre fogja venni pillantásaimat, de ez nem történt meg. Clara barátja ölében ült az ágyon, a fiú erősen szorította magához a lány vékony testét, míg állát az előtte ülő vállán támasztotta meg. Elég jól összeilletek, a fiúnak is elég vad stílusa volt a ruhák felé, a haja is erős pirosra volt festve bőrét pedig mindenhol tetoválás fedte. A másik két személy lány volt, viszont ők is eléggé beolvadtak a társaságukba. Biztos voltam abban, hogy rajz vagy művészeti ágon voltak, mint a szobatársam is.

Felálltam az ágyamról, könyveimet és füzetemet a táskámba pakoltam, mit vállamra dobtam. Telefonomat halványkék nadrágom farzsebébe csúsztattam, majd a kis konyhánkba mentem, hogy feltöltsem kulacsomat vízzel. Már nem hallgattam zenét, így mindent tökéletesen hallottam, azt is, hogy miket beszéltek éppen... rólam. Tudtam a stílusom elég egyszerű és letisztult volt mindenkinek, persze azért is öltöztem úgy, mert szerettem a letisztult dolgokat. Sosem értettem mi gond volt ezzel. Az egyik lány megjegyezte, hogy ő sosem venné fel azt a fehér testhezálló felsőt egy halványkék farmerrel. Erre a megjegyzésre a másik lány nagyon helyeselni kezdett, míg szobatársam annyit mondott, hogy én ilyen vagyok. Tovább nem akartam hallani őket, ezért gyorsan az ajtónk felé indultam feléjük sem pillantva.

-Ilaria, hová mész? –vállam fölött szobatársamra néztem, aki kicsit előrébb hajolt barátja öléből. Leakasztottam kulcsomat az ajtó mellőli kulcstartóról aztán kinyitottam az ajtót.

-Elfelejtettem, hogy a lányokkal kávézni megyünk. Szóval még sietve utol érem a buszt. –félig igazat mondtam, ha sietek, még elérem a buszt. Clara visszadőlt barátjára mellkasára, s intett felém elköszönésként. Lehet kicsit bunkó volt tőlem, hogy senkitől nem köszöntem el, de amúgy sem fogom őket sűrűn látni, remélem. A lépcsőn lefutottam, s nagy erővel nyitottam ki a széles ajtót magam előtt. Az udvaron végig kellett futnom, nem számított, hogy sokan voltak kint, muszáj voltam elérni azt a rohadt buszt, ami legközelebb csak egy bő másfél óra múlva jön erre. Gyalogolni pedig nem sok kedvem volt a városközpontig. Jobban kezdtem el futni, mikor a távolból már hallottam a busz motorjának hangját, viszont a cipőfűzőm kezdte megadni magát a jobb oldali lábamon. Arra is figyelnem kellett, hogy ne lépjek rá, de jobban a futásra figyeltem és a buszra. Távol voltam még a buszmegállótól, gyalog összesen tíz perc leérni oda, futva pedig... öt talán. Persze akkor, ha lett volna több időm szaladva elértem volna. A kövek csúszkáltak lábaim alatt, ahogyan szaladtam és már egyáltalán nem néztem hová léptem. Szaladtam, majd hirtelen megakadtam és a földön találtam magamat. A kulacsom kiesett kezemből, a kövek felkarcolták a tenyereimet, amik nagyon hamar elkezdtek zsibbadni és égni. Szemeimmel pedig végig néztem, ahogyan a fehér busz elment előttem. Feltérdeltem, majd megtöröltem kezeimet a nadrágomban, ami már eleve koszos lett az esésem miatt. Az én szerencsém volt, ami mindig mellettem volt... sosem voltam szerencsés. Lehet jobb döntés lett volna leülni valahová és később visszamenni a szobába, ha elmentek onnan. Mindenre utólag gondoltam.

-Jól vagy? –táskámon egy lágy érintést éreztem meg, miután meghallottam a kérdést. Axel volt az, sötétkék szemeivel engem vizsgálgatott, hol kezeimre, hol a lábaimra nézve. Észrevettem rajta valami újdonságot, a bal oldali fülében volt egy új fülbevaló. Ezüst színű kis karika, persze ez is remekül nézett ki rajta. Hiába volt a másik fülében már eleve egy fülbevaló -aminek közepén fekete kő volt -ez az ezüst jobban állt neki. -Ilaria? -megingattam a fejemet és feltoltam magamat a földről. Olyan kínosan éreztem magamat, hiszen látta az esésemet ő is a többi emberrel együtt, akik engem figyeltek még akkor is miután felálltam.