Epilógus

1.3K 78 5
                                    

Öt év telt el, amióta újra egymásra találtunk Alexanderrel. Voltak szebb és rosszabb napok is, de mi kitartottunk egymás mellett.
Nem adtuk fel az egymás iránt érzett szerelmünket, és most kéz a kézben állunk az új otthonunk küszöbén.

-Öt évvel ezelőtt, mindez még egy távoli álom volt. -pillantottam fel Alexanderre, majd a mellkasára hajtottam a fejem.

Alexander nem csak a férjem, hanem a gyermekeim édesapja és a férfi, aki örökre bezárta magát a szívembe.
Amit iránta érzek, az megfogalmazhatatlan. Nem csak szeretem, de ő a mindenem. Vele boldog vagyok.

-Sok nehézségen mentünk keresztül, de megérte. -nyomott puszit a homlokomra. -Értetek megérte. -nézett az előtérben játszó gyerekeinkre.

A fiúnk Dominico, olyan akár csak az apja. Az ő kicsinyített mása. Makacs és önfejű, de mindezek ellenére igazán aranyos kisfiú.
A lányunk Nicola, viszont ahogy Alexander mondaná, az én szépségemet örökölte. Az óceán kék szemével és az arany színű göndör fürtjeivel, igazi kis hercegnő.

-Ha már a gyerek témánál vagyunk...Bevállalnál egy harmadikat? -tettem a kezem a hasamra.

Alexander először nem szólt semmit, csak az arcomat fürkészte. Néztem, hogy a tekintete könnybe lábad, majd mosolyra húzza az ajkát.

-Mármint? Terhes vagy? -lépett hátrébb egy lépést, majd a hasamra pillantott.

-Igen. -mosolyogva bólogattam.

-Te jó ég! Harmadszor is apuka leszek. -húzott közelebb magához, majd lágy csókot lehelt az ajkamra.

-Örülsz neki?

-Alig várom,hogy ismét apa lehessek! -nézett rám könnyes szemmel. -Köszönöm.

-Ez az új életünk kezdete! -suttogtam boldogságtól könnyes szemmel.

A sötét múltunk után, most már boldog jövő vár ránk.

Sötét Múlt |✓Where stories live. Discover now