És ekkor nyitódott az ajtó... és bejött Márk. Mögötte egy... lánnyal
Mutattam Evelinnek, hogy a telefonjával vegye fel.
Közben meghallottam a lány hangját
-Márk, ez biztos jó ötlet?
-Persze. Nincsenek itthon a szüleim.
Senki nincs itthon.-válaszolt Márk
Aha. Szóval ennyit érek neki. Egy nagy semmi. De mindegy. Nem fogok sírni. Akkor a legjobb a bosszú, ha csendben csináljuk.
Márk közbe felkapta a lány, és lefektette a kanapéra. Elkezdte csókolgatni, mire egy részem elhalt.
Nem hiszem el. Komolyan megcsal. Én mindent megtettem érte. Mindig azt néztem hogy neki mi a jó. Őt szerettem a legjobban. Lili is nagyon bírta. Nem hiszem el. A rohadt életbe, ezt nem fogom hagyni.... Nem cseszhetnek ki velem így. Nem. Fogom. Hagyni. Nem egy játékszer vagyok, akit csak ki lehet használni. Nem. Nem fognak érdekelni az érzései. Magasról leszarom az érzései.
Hülye Nagy Mark... Basszus... Nem szabadna sírnom... Nem, nem fogok. Erős vagyok. Erős vagyok. Nem fogok sírni. Nem sírok.
Ránéztem Evelinre és Daniellára, majd eltátogtam, hogy kövessenek.
Miután harmadjára megértették, lassan kimásztam, felálltam, és mutattam a lányoknak hogy ők is jöjjenek utánam. Evelin berakta a telefonját a farzsebébe, és ő is jött utánam. Majd amikor Daniella is felállt, lábujjhegyen kisomfordáltunk. Jajj, de nagy szerencse, hogy nyitva hagyták az ajtót...
Szóval kimentünk az előszobába, ahonnan még lehetet hallani a nyögéseket. Baromi jó...
Gyorsan felvettünk papucsokat, majd halkan kinyitottam az ajtót. Szerencsére nem nyikorgott. Kimentünk, és becsuktam. Nagyon szomorú vagyok. Evelin átkarolt.
Elkezdtem zokogni... Nem... Soha nem leszek elég erős...
-Beki... Nyugi... Van egy tervem....-morzsolgatta az ujját Daniella, miközben ördögi mosoly jelent meg az arcán.
Előre félek...
