Arra keltem, hogy valaki suttogott a fülembe.
-Beka, megjöttünk.
Fáradtan kinyitottam a szememet, és semleges arccal néztem Márkra.
-Hol vagyunk?
-Nálam- vigyorgott önelégülten.
Megforgattam a szemeimet, és kiszálltam. Márkkal bementünk a házba. Még integettünk körtének, aki elindult a házához.
-Annyira furcsa.- mondtam Márknak
-Micsoda?
-Hogy ennyivel vége van. Ennek az egésznek. A zenéléssel találkoztam Aszádékkal, Evelinnel, Pablóval, Daniellával, Körtével. És veled is. Szerinted hogyha már nem fogok zenélni, akkor..... nem foglak titeket elfelejteni? - vallottam be Márknak.
-Beka- kezdte Márk- Te vagy a legkedvesebb lány, akit ismerek. Hogyha te még el is felejtenél minket, mi még akkor is keresnélek téged. Majdnem mindenki neked köszönheti a sikerét. És hát engem hogy is lehetne elfelejteni? Hogy is írtad?
,,Nem veszíthetlek el újra. Szökjünk meg mindenki elől. Hadd keressenek... Valahol.''
-Igazad van. Tényleg nincs olyan dolog amiért aggódni kéne.
-Na ugye. De most menjünk be a házba.
-Oké.
Mikor bementünk a házba, sötétség volt. Márk szülei biztos alszanak.
-Öhm.. Mit csináljunk?
-Mit szeretnél csinálni?
Szerintem megnézhetünk egy filmet, de utána aludjunk.
-Nagyon fáradt vagy?
-Hát, eléggé.
-Akkor inkább aludjunk.
-Köszi Márk.
Hát igen. Márk az ilyenekre is odafigyel.
Felmentünk a szobájába. Adott egy pólót. Márk elment zuhanyozni, és én addig átöltöztem.
A pólónak Nagy Márk szaga volt. Ezt megtartom.
Márk kijött a fürdőből. Én bebújtam az ágyba, és ő mellém feküdt.
-Ne félj Beka. Nincs mitől!
Rögtön elaludtam.
