Újra a pályán: Érzelmek

12.

Egy rendes kivizsgálást követően hazaengednek, de pihennem kell. Így is aranyérmes lettem.
A srácok meg akarták ünnepelni, de lebeszéltük őket Han edzővel, mert mindenkinek pihennie kell.

Mivel Jungkook nem akart magamra hagyni, így nálam kötöttünk ki. Csendesen vacsoráztunk meg, majd a hálóban a tévét néztük. Felpolcolt lábbal feküdt hanyatt, míg én a vállán pihentem, átölelve őt. Épp a Reszkessetek betörők! ment.
- Nem értem, hogy miért kell leadni a filmet az ünnepek előtt pár hónappal. - mondom a tévét bámulva.
- Hogy az olyan szerencsétlenek, mint mi megnézze. - válaszolja Jungkook az oldalamat cirógatva. - Nem vagy rosszul?
- Csak szédülök. - legyintek kezemmel. - De jó tudni, hogy valaki vigyáz rám.
- Mindig. - ölel jobban magához Jungkook. - Amúgy, hogyhogy Yoongi dalára koriztál?
- Már rég megvolt az ötlet. - válaszolom. - Most jött el az ideje, hogy bemutassam és "elköszönjek" tőle.
- Fogsz menni a koncertjére? - kérdezi érdeklődve Jungkook.
- Nem tudom. - rázom meg a fejem. - Mire Yoongi hazaér a turnéjáról, addig én kell utazzak az olimpia helyszínére. - magyarázom. - Vagy ha nem az, akkor valami program lesz nekem beszervezve. És van nála sokkal fontosabb most az életembe.
- Kicsoda?
- Te Jungkook. - válaszolom mosolyogva. - Ha van választásom, te vagy, aki mellett leszek.
- És a korcsolya? - kérdez rá.
- Az is a szerves részem. - bólintok. - De nem tudom sokáig csinálni. Tudod a kiöregedés...
- Lehetsz hatvan éves Jimin, akkor is nagyszerű leszel. - puszil homlokomra Jungkook.
- Lehet, de akkor már nem fog menni az ugrás - nevetem el magam egy kicsit. - Ne nevetess, fáj a fejem tőle!
- Jól van, de le ne hányj. - megigazítja rajtam a vékony takarót. - Emlékszel, mikor először ittunk?
- Te hánytál le elsőnek. - mondom visszaemlékezve az ominózus esetre. - Én csak nem bírtam.
- Aham és pont fölém hajolva kellett megtenned. - elneveti magát, amitől a mellkasa is remegni kezd. - Két napig éreztem.
- Panaszkodtál is rá! - helyeselek egy kicsit. - Kopaszra vágattad a hajad, utána nem volt bajod.
- Tényleg! - jut eszébe Jungkooknak valami. - Te mikor kell bevonulj?
- Már voltam a központba. - mondom. - A lábam miatt - felrakom bal lábamat az ő vastag combjaira. - Irodába fognak majd elhelyezni. De még nem fog megtörténni, tekintve az eredményekre és versenyekre.
- Megvárod, míg kiöregedsz? - kérdezi somolyogva.
- Nem. - válaszolom. - Egy csendesebb időszakot várok. De mindennek eljön az ideje.

***

Két hét elteltével, már a pályán köröztem. A koreográfiát gyakoroltam fülessel a fülemben, mert ha hangosan engednénk a zenét, akkor az újságírók egy része, aki az épületen kívül tanyázik lecsapna az információra és azonnal megjelenne, tekintve, hogy a három hét alatt még egy interjút sem adtam a következő terveimről.
De az Olimpia előtt részt kell vegyek egy előválogatón, mert több száz műkorcsolyázó van és alig a negyede jut tovább az Olimpiára.
Nagy a nyomás rajtam, hiszen kézpénznek vettem az országos aranyat, hogy avval tovább jutok az Olimpiára, de még csak a kapuig jutottam el. Átlépni rajta, csak akkor tudok, miután megtudtam a sorrandből, hogy ki is mehet tovább.

Egy álló forgás után, kiveszem fülemből a fülhallgatót és a pálya szélére siklok. Han edző ma nem ért rá, így egyedül gyakorolok. Van lehetőségem olyan ugrásokat is gyakorolni, amiket anno Han edző alkalmazott az országosán.
Kiképek a pályáról és felveszem a székre rakott kulacsomat, amiből iszok egy keveset. Egyedül irtó magányos a pályán lenni.
- Hé! - hallom meg az ismerős hangot, felkapom a tekintetem a lépcsősor tetejére.
- Hát te? - kérdezem mosolyogva, miközben felindulok hozzá. - Levették?
- Igen, de muszáj még ezzel a vacakkal járjak. - utal mankóira, felcsipeszkedem hozzá egy csókra. - Mizu veled?
- Gyakorolok az előválogatóra. - válaszolom meg kérdését. - Egész jól mennek az ugrások és Han edző megengedte, hogy gyakoroljam az ő ugrásait.
- Átalakítottad Jiminesre? - kérdezi mosolyogva.
- Nagyjából. - nevetem el magam egy kicsit. - Megnézed?
- Meg, de ahhoz zene is kell. - helyesel, lassan kezdünk lelépkedni a lépcsőn.
- Odaadom a fülesem. Az egész számot megjegyeztem. - tájékoztatom páromat.
Átadom a fülesem, amikor helyet foglal a harmadik sorban, én pedig visszamegyek a pályára.

Amint a fejemben is végetér a szám Jungkook felé nézek, aki tapsol egy keveset. Visszamegyek hozzá és leülök mellé.
- Pár ugrásnál meginogtál, de egész jó. - dícsér meg.
- Köszönöm. - bólogatok egy kicsikét. - Még kell gyakoroljam, főleg azt az ugrást, amelyiknél elestem. Mennyire vagány lenne, ha sikerülne?
- A legvagányabb. - ért egyet velem Jungkook. - Meg fogod nyerni Jimin.
- Remélem. - bólogatok egy kicsikét. - Jó lenne. - vállának döntöm a fejem.
- Meglesz Jimin! Szurkolunk a fiúkkal! - biztat Jungkook továbbra is.
- Köszönöm. - kap egy arcrapuszit tőlem.
- Mi lenne, ha mára abbahagynád az edzést és elmennénk enni? - kérdezi, felkapom a fejem és elmosolyodom egy kicsit. - Aztán, nálam folytatnánk?
- Benne vagyok. - bólintok egy kicsit. - Iszunk is?
- Nem. - rázza meg a fejét Jungkook.
- Igaz, ha iszom, akkor neked kéne támogatni. - elhúzom a szám. - Bepótoljuk?
- Akár egész héten keresztül ihatunk. - kacsint rám.
- Az húzós lenne, inkább az ágytorna. - felállok a helyemről. - Azt jobban bírom, ha mindennap kell csinálni.
- Hatalmas étvágyad van akkor! - kiált utánam Jungkook.
- Süti, lassan egy éve nem volt benne részem - tájékoztatom, a cuccaimhoz megyek és átveszem a cipőmet. - Napról napra nő.
Összeszedem cuccaimat és a vállamra kapom a táskámat, Jungkook már a lépcsőn vár. Felcammogok hozzá, megilletődöm, amikor fenekemre csap.
- Akkor ideje egy kicsit csillapítani nem? - kérdezi, szinte biztos vagyok benne, hogy ha tudna szaladni, most előlem futna.
- De igen. Hagyjuk ki a kajálást. - jelentem ki, megfogom Jungkook karját és vele együtt mászom meg a lépcsősort és hagyom el a pályát.