Újra a pályán: Érzelmek

1.

A baleset utáni versenyem két éve volt. Úgy emlékszem rá, mintha tegnap lett volna.
Bár a lépéseket fejből tudtam, mégis átadtam magam a zenének és az érzésnek, hogy újra a pályán lehetek és kiélvezhetem a versenyzést.
Mire véget ért a zene és megállaptam a pár másodperce csend után taps hangja zengte be a lelátókat. A büszkeségtől, hogy igenis a pályán teljesíthettem és bemutathattam a legújabb programomat, elsírtam magam. A legelső versenyem nyereséggel zárult és azóta tartom is a nyerőszériát.
Vagyis tartottam.

A legelső szezon kezdetekor már szembe kerültem Lee Daehwivel, az új csillaggal, aki a Nan korcsolyaközösség alatt van és Mr.Kim az edzője. Bár a kórházban töltött idő alatt tolvajnak hittem, mégis akkor tudatosult bennem igazán a tehetsége, amikor a saját szemeimmel néztem végig a programját.
Elkerülhetetlen pofon volt számomra és bár a nyerőszériám megtörni látszott, fel tudtam szívni magam és Han edző segítségével sokkal odaadóbb lettem a jégen.
Daehwi olyan szinten volt tizennyolc-tizenkilenc évesen, hogy simán felvette velem a versenyt és le is pipált, de nem hagytam magam. Minden egyes alkalommal tized pontok hiányoztak a győzelemhez, de még mindig nem mutattam meg a kártyáimat a nagyközönség előtt.

Yoongi az első győzelmemkor ott volt, bízott bennem, hogy tovább tudom folytatni és legyőzöm Daehwit, de arra sem ő, sem én nem számítottunk, hogy befut. És nem csak egy országban. Világ szerte szeretik a zenéjét és rajonganak érte, épp e miatt nem tudunk randizni vagy épp egy rendes vacsorát megejteni kettesben. Plusz Yoongit köti a szerződése is, így titokban tartjuk a kapcsolatunkat, de a közönség tudja, hogy barátok vagyunk. Csak azt nem, hogy milyen értelemben.
Mióta Yoongi elfoglalt lett, azóta ritkábban tudunk találkozni, hiszen neki ott vannak a fellépései, a túrnéi, amik igen csak ütköznek az én versenyeimmel vagy épp az edzéstervemmel. Ha nagy ritkán tudunk találkozni, akkor is valamelyikünk kidől a fáradtság miatt és alig pár mondatot tudunk váltani egymással. Ez pedig olyan szinten tart már, hogy nem tudunk mit tenni.

És Jungkook.
Mivel a hokicsapata elég sok helyen meccsen vesz részt, amelyek legtöbbje ott van, ahol én is versenyzek, ezért elkerülhetetlen, hogy találkozzunk. Ez pedig a nemzetközi versenyek közeledtével csak sűrűbbek lettek.

***

- Nem lesz jó! - kiállt be hozzám Han edző, amikor ismét fenékre érkezek egy Toe-loop ugrás után. Még mindig a négyest próbáljuk tökéletesíteni, ami elég nehéz a sűrű programjaim miatt.
- Tudom. - odasiklom hozzá és visszanézem a felvételt, amit csinált. - Látom a hibát. Nem szúrom le jól, ezért nem sikerül.
- Még gyakorold. - tanácsolja Han edző. - Aztán a Rittenberget is próbáld meg, az sem megy a legjobban.
- Tudom, mindegyiket gyakorolnom kell. - bólintok egy kicsit és ellököm magam a pálya szélétől, hogy ismét megcsinálhassam a Toe-loopot, ami a legegyszerűbb ugrás, de nekem meggyűlik vele a bajom. Igaz, nagyon ritkán szoktam alkalmazni is, mert nem szeretem, sokkal inkább használom az Axelt vagy a Lutz ugrásokat.
Újra nekikészülök az ugrásnak, majd a megfelelő lendületet felvéve számolok magamban háromig és ugrom. Az ugrás alacsonyra sikeredett így már a második fordulat után a jégre érkezem, épp hogy sikerül elkerülnöm az esést. Tovább siklom és felkészülök a Rittenbergre.
Hátrafordulok, jobb lábamat a bal elé rakom keresztbe, majd egy ülő mozdulat és ugrom. Sikerült nagyobb lendületet felvennem és megugranom, de nem foglalkozom a fordulatok szamával, mert olyan gyorsan érkezek a bal lábamra, hogy számolni sem tudok.
Lefékezek Han edző mellett és felkönyökölök mellé. Lassított felvételben nézzük az ugrást, amin én négyet számolok.
- Jó lesz. - helyesel el kicsit. - Hagyd a Toe-loopot, nem megy, ne erőltesd. Azon dolgozz, ami már megy. Többek között az Axeleden is.
- Oké. - bólintok egy keveset. Visszamegyek a helyemre és ismét nekikezdek az ugrásoknak. Nagy szerencse és lendület kell a négyes fordulatokhoz, épp ezért kell sokat gyakorolnom őket.

Mire végzek este hét óra is el van múlva és a lábaimon sem tudok állni, annyit ugrottam.
Azonban nem elégszem meg ennyivel. Az országos bajnokság két hét múlva lesz, amire tökéletesítenem kell az egyik négyesemet, ha győzni akarok. Daehwi, eddig egy alkalommal ugrotta meg a négy fordulós Toe-loopot, az a specialitása, de a többiből a négy fordulósa nem megy. Ha csak egyet is ugrom a négyeseimből, már előrébb vagyok, mint ő. A nemzetközi húzós lesz mindkettőnknek, de ha sikerül kiejtenem őt, akkor Koreának helye lesz az jövőben megrendezendő olimpián.
Ha az olimpiai játékokon jól teljesítek, akkor egy nemzet büszke lehet ránk korcsolyázókra.

Nagyot ásítok, ahogy kilépek az enyhe hűvősbe. Kicsit összehúzom magamon a kabátomat és elindulok a metró felé, hiszen haza kell mennem. A hangzavar hallatán a hokicsapat felé kapom a fejem, Jungkook mosolyogva int nekem, visszaintek neki, mire a csapattársak is integetnek nekem.
- Hé Jimin! - kiállt felé az egyikük, Jun magához hívva, mire sóhajtva forgatom meg a szemeimet.
- Sziasztok! - köszönök a jelenlévő hat személynek.
- Milyenek voltunk? - kérdezi majdnem a mellét veregetve Jun. Értetlenül nézek szét, segítségkérésként Jungkookra pillantok.
- Ma volt egy meccsünk a Nan ellen. - súgja nekem. - Kikaptak. - teszi hozzá, hogy képben legyek. Nem szeretem a hokit, mint sportot, azonban az elmúlt két év alatt a hokicsapattal melegedtem össze a legjobban, főleg Jungkook miatt. És valamiért a többi műkoris olyan szemekkel néz rám, mintha embert öltem volna. Régen még azt gondoltam, hogy nem áll messze tőlem ez a tény, azonban ma már tudom, hogy nem én vagyok a hibás.
- Gratulálok! - dícsérem meg a jelenlevőket és Jungkooknak felmutatom hüvelykujjamat. - Remélem elporoltátok rendesen a seggüket, mert ha nem én fogom a tiéteket!
- Először vedd el a nyamvadt Daehwitől az aranyt. - szúrja oda Lee, ököllel a karjába csapok. - Most miért? - dörzsöli meg karját. - Csak ugrálnotok kell, meg forogni! Tök könnyű!
- Könnyű? - kérdezem felvont szemöldökkel.
- O-o. - húzza el a száját Jun. - Lee, emlékszel az egy évvel ezelőtti kijelentésemre?
- Aham, miért? - kérdez vissza a hokis.
- Hát barátom, te nem tanulsz más hibájából. - megveregeti a vállát. - Jimin, csak nyugodtan.
- Háh! - mosolyodom el a tenyereimet összecsapva. - Holnap a pályátokon! Ebéd után! És hozd azokat is, akik szerint a műkorcsolya könnyű!
- Ez érdekes lesz! - mondja Jungkook teljesen nyugodtan. Ő már a barátságunk elején megtanulta, hogy ne könnyűzzön le minden sportot csak úgy. Nem hiába kell nekem napokat töltenem gyakorlással, tánccal és edzéssel.
- Készülj fel Lee a holnapi halálra! - elnevetem magam gonoszan, sarkon fordulok és elindulok. - Jó éjszakát srácok!
- Chim! - szólnak utánam egyszerre, mire megfordulok és felsóhajtok, mintha csibék lennének.
- Ne feledd holnapután céges buli! - emlékeztet Jun, feltartom hüvelykujjamat.
- Remélem valami vicces jelmezzel jöttök! - kiálltom nekik mosolyogva, majd ténylegesen hazaindulok, hogy aludhassak egy keveset.

Halihó!
Nem kis kihagyás után, de meghoztam a második kötetet az  Újra a pályán-ból. Remélem tetszik a rész és örömmel várjátok a következő részeket😊