47.rész

64 4 0
                                    

Hónapok óta együtt vagyok Katsuval, már mindenki tud róla, és örülnek nekünk hogy összejött. Nagyon hosszú ideig minden jó volt, nem álmodtam semmi rosszat, csak azt hogy Katsuval vagyok együtt... de még is kételkedtem valamiben. Be is igazolódott...

Egy osztályfőnöki órán bealudtam, mert hát nagyon unalmas volt és semmi újat nem mondtak.

,,Szó szerint a semmi közepén álltam, vérben, sehol senki. Elkezdtem sétálni mire belebotlottam valamibe, vagy inkább... valakibe, aki már nem élt. Bakugo és a többiek hullája volt ott, testük ellepte a hamu, ez Shigaraki képessége volt... aki pont mögöttem állt és megérintett, és én is meghaltam.,,

-Mia, megtennéd hogy nem alszol az órán?!-kiáltott fel morogva Aizawa.

Lassan felemeltem a fejemet, a tekintetemről le lehetett olvasni a félelmet, de csak magam elé néztem és könnyeztem. Mindenki hökkenve suttogott egymásnak hogy mi bajom lehet. 

-Mia?-kérdezte aggódva Bakugo előttem.

Lassan felnéztem rá rémülten és a szememből a könny egyre jobban folyt.

-Már megint... nincs vége semminek.-remegett meg hangom.

Katsu már sejtette miről van szó, így gyorsan odarohant a tanárhoz engedélyét kérni hogy visszamenjünk a kollégiumba, amit megadott. Katsu tartotta a kezét hogy ugorjak rá, amit habozás nélkül megtettem, és lábamat köré kulcsolva fúrtam fejemet a vállába, miközben ő szorosan ölelve vitt a koli felé, nyugtatóan suttogva hogy itt van és nem hagy el.

Amint elérkeztünk a kollégiumba, Katsu csinált nekem forró csokit amit lerakott elém és leült mellém. 

-Megint rossz jövő vár ránk?-kérdezte óvatosan.

-Mindenki meghalt... még én is...-suttogtam magam elé, még mindig sokkolt állapotban.

Lépteket hallottam mire felnéztem megpillantottam Harut, aki ugyan azzal a sokkolt tekintettel nézett rám.

-Te nem tudsz meghalni... hiszen az átkod még mindig nincs feltörve, ugye?-kérdezte rekedtes hangon.-Egyetlen módon lehet csak kikerülni ezt a mészárlást...

Megfogtam Haru vállát és megszorítottam, miközben választ várva néztem rá.

-Hogy lehet megállítani?! Mond el kérlek! Az átkom még mindig jelen van, nem fogok belehalni semmibe! Kérlek!-csuklott meg hangom.

Haru aggódva Katsukira nézet aki csak sötét tekintettel nézett le a földre.

-Kérlek Mia, most ne játszd a hőst.-nézett vissza rám Haru.

-Értsd meg, hogy csak én állíthatom meg.-öleltem meg szorosan.-Ennek meg kell történnie.

Haru elkezdett szipogni majd hirtelen kitört belőle a halk zokogás, magához szorított és egymás vállába potyogtattuk könnyünket. Haru fülembe súgta hogy sajnálja majd egy homlokpuszival felment a szobájába. Katsukira néztem sajnálkozva, mire leesett neki mi fog történni. Lassan odasétált hozzám és szorosabban ölelt mit Haru.

-Én akkor se foglak elfelejteni, jó? Remélem ezt tudod.-suttogta fülembe.

-Én meg a szívem mélyén is szeretni foglak, akkor is ha elfelejtelek.

Egy ideig álltunk majd utána leültünk és úgy voltunk egymás karjában. A többiek is végeztek a sulival, kérdőre vonták mi van velem de Bakugo közbe szólt hogy hagyjanak békén.

------

Este volt, már mindenki aludt, csak én nem. Fogtam egy edző táskát, raktam bele pár ruhát, majd az ablakhoz mentem hogy leugorjak, de valaki pont ott volt... Hawks.

Mindvégig! Bakugou x OCWhere stories live. Discover now