a night to remember [sanggi]

9 : egy nagy séta és egy házassági fogadalom

-Ráérsz ma? - kérdezem Wooyoungtól, aki a hangok alapján a vonal másik végén éppen az ágyában forgolódik.
-Sajnos ma nem.
-Hogyhogy? Randid van Sannal?
Wooyoung egy percre elhalkul - a hallgatásával megkaptam a választ.
-Nem randi.
-Pedig nekem nagyon úgy tűnik - nevetek - hová mentek?
-Korizni visz.
-Tudsz te egyáltalán?
-Nem, de azt mondta, megtanít.
-Istenem, ez rohadt aranyos - vigyorgok - majd mindenképpen mesélj, ha hazaértél! Minden másodpercet hallani akarok.
-Rendben, de te megleszel egyedül?
Ekkor a kezemben tartott telefonom megrezzen, az értesítésre elmosolyodok.

mingi
Kang, szereted a forró csokit?

-Nem leszek egyedül.

Mingivel szorosan egymás mellett haladva vágunk át az embertömegen; valamiért mindenki akkor jött ki megnézni a karácsonyi vásárt, mint mi.
-El ne vessz, az az én lelkemen száradna - nevet, majd megfogja a kezemet, amitől azonnal elpirulok. Maga után húzva vezet el egy kürtőskalácsosig, majd mosolyogva fordul hozzám.
-Éhes vagy?
-Tudnék enni - bólintok, mire odaverekedi magát a standhoz, ahol meglepő módon nem állnak olyan sokan. Nem kell rá sokat várnom, hamarosan visszatér két forrócsokival a kezében és ugyanennyi kürtőskaláccsal a hóna alatt, amiket gyorsan átveszek.
-Ami a bal kezedben van az fahéjas, ami a jobbodban az meg vaníliás, de az az enyém, mert tudom hogy te nem szereted.
Elképedve nézek rá, amíg ő nem foglalkozva a reakciómmal asztalt keres. Megpillant a távolban egy padot, majd int, hogy kövessem. Lerakodja a szélére az italokat, majd leteríti a kabátját a padra.
-Nem akarom, hogy felfázzunk.
-És te nem fogsz megfázni? - nézek rá aggódva, mert most csak a pulcsija van rajta ebben az ítéletidőben.
-Nyugi Kang, vasból van az immunrendszerem - vigyorog, mire csak a szememet forgatom.

-Honnan tudtad, hogy nem szeretem? - mutatok a kezében lévő kürtőskalácsra.
-Megérzés - nevet, majd mikor látja, hogy nem veszem be a dumáját, elmosolyodik - amikor kilencedikben eljöttünk ide az osztállyal, mögötted álltam a sorban. Éppen Wooyoungnak panaszoltad, hogy ki nem állhatod a vaníliás dolgokat.
Erre a kaját tartó kezem megáll a levegőben. Erre emlékszik? Nekem abból sem maradt meg semmi, hogy én mit csináltam akkor, nem hogy még az ő dolgai is. Mondjuk arra emlékszem, hogy rikító piros haja volt, de azt elég nehezen lehet elfelejteni.

-Köszönöm - mosolyodok el végül.
-Mit köszönsz? Ez csak természetes.
-Leginkább azt, hogy kibírtad az undok természetemet majdnem két és fél éven keresztül. Nem is gondoltam volna, hogy ilyen jófej vagy.
Azért a 'jófej' egy eléggé langyi jelző, ha Mingiről van szó. Legszívesebben percekig ömlengenék arról, hogy milyen csodálatos, de nem fogok, egyrészt azért, mert ő maga ül itt mellettem, másrészt pedig azért, mert szeretném megtartani a büszkeségem.

-Ugyan, jófejségben nem érek fel hozzád - nevet, felborzolva a széltől amúgy is szétcibált hajamat - de magasságban igen.
-De hülye vagy - könyökölöm oldalba, amitől elejti a kezében tartott, félig tele lévő poharát.
-Úristen, bocsánat! - mondom, miután biztosra megyünk, hogy nem öntötte le semmijét - megihatod az enyémet.
-Nem kell, tényleg.
-Idd meg - tartom felé ellentmondást nem tűrő hangon. Végül vállat vonva belemegy, ahogy kiveszi a kezemből a poharamat, a kezünk egy pillanatra összeér, én pedig az érintés hatására ismét elvörösödök, a mai napon már ki tudja hányadszorra.

Végül továbbindulunk karácsonyi ajándékokra vadászva a családtagjainknak, észre sem véve, hogy pár órája már keringünk a bódék között. Találok néhány dolgot a szüleimnek, viszont Wooyoungnak és Minginek (aki az erősködése ellenére sem ússza meg ajándék nélkül) valószínűleg nem itt fogom megvenni.
Mingi úgy megy, mint akinek pontos tervei vannak és ez valószínűleg igaz is, így ő nagybevásárlást tart, én pedig ámulva nézelődök. Idén nagyon kitett magáért a város dekoráció terén.

-Ezt nézd, Kang - mutat Mingi egy ezüst gyűrűpárra. Éppen egy ékszeres standnál állunk és már vagy tíz perce válogat.
-Jól néz ki - mosolygok - szép színe van.
-Akkor ez lesz - fizeti ki, majd húz magával egy kevésbé zsúfolt helyre. Kibontja a csomagot, majd az egyik gyűrűt felém nyújtja.
-Tessék, ez a tiéd.
-Mi? De hát...
-Akartam magunknak valami közöset venni és ez tűnt a legmegfelelőbbnek. A nyakláncok irritálják a nyakam, karkötőből pedig már van neked elég - kuncog, mire én is elmosolyodok. Még mindig nem veszem ki a kezéből az ékszert, amire még jobban nevetni kezd.
-Mire vársz? Kérjem meg a kezed?
Bólintok, arra számítva, hogy viccel, de lerakja maga mellé a táskáját és féltérdre ereszkedik. Egész testében rázkódik a nevetéstől, széles vigyorral nyújtja felém a gyűrűt.
-Hozzám jössz, Kang Yeosang?
Röhögve nyújtom felé a kezem, mire gyűrűsujjamra felhúzza az ékszert, a másikat pedig odaadja nekem, így az ő ujjára is felkerül egy.
-Igen, Song Mingi.
-Mostantól ha bárki próbálkozik nálad, mondd meg neki, hogy férjes ember vagy.
Fogalmam sincs, hogy az arca emiatt vörös vagy csak megcsapta a fagy, mindenesetre nagyon viccesen néz ki. Arcát egy pillanatra sem hagyja el a játékos mosolya, amihez most hozzácsapódik egy pár boldogságtól csillogó szem, én pedig rájövök, hogy még mindig ugyanannyira szeretem, ha nem jobban.

Ez alkalommal én kísérem haza őt és nem fordítva. Megállunk a házuk előtt, majd megölel.
-Amint bemegyek ezen az ajtón, onnantól kezdve ez távkapcsolat lesz, Kang. De ne aggódj, megoldjuk - nevet, majd belép a házukba.

A fejemet csóválva hívom fel Wooyoungot. Három csörgés után fel is veszi - ez rekord nála.
-Pont most akartalak hívni, Yeo.
-Mesélj, hogy ment a randi?
-Nem randi!! Egyébként istenem, San annyira édes volt! Egy percre sem engedett el és hála neki fogjuk rá, hogy valamennyire megtanultam korizni. Amikor már képes voltam arra, hogy elengedjem a szélét, kézen fogva húzott maga után, szerintem négy eséstől mentett meg azzal, hogy elkapott.
-Rohadt aranyosak vagytok - mosolygok - csináltál képeket?
-Persze, majd elküldöm. Veled mizu?
-Elmentünk Mingivel a karácsonyi vásárba. Kajáltunk, vásároltunk aztán összeházasodtunk.
Hirtelen minden elcsendesedik, egy pillanatra azt hiszem, hogy Wooyoung letette.
-Mi az, hogy összeházasodtatok? Mesélj el mindent!

Végül a saját házam helyett Wooyoungék felé kanyarodok el, mivel azonnali élő megbeszélést követelt. Bekopogok, az anyja pedig már úgy nyit ajtót, mintha én is a saját fia lennék - kicsit sokat járok Wooékhoz.
-Szia, Yeosang! Kerülj beljebb - mosolyog.
-Köszönöm, asszonyom - hajolok meg, majd felsprintelek Wooyoung szobájába, aki az ágyán ül a telefonját szorongatva.
-Büszke vagyok rád - mondja, miközben úgy tesz, mintha könnyeket törölne le a szeme sarkából - egy egész hónapnyi szenvedés után végre új szintre lépett a kapcsolatotok.
-De hülye vagy, milyen kapcsolatunk? Egyébként is, ez az egész csak poén volt. Egyikünk sem gondolta komolyan.
-Mindketten tudjuk, hogy te lennél a legboldogabb, ha komoly lett volna.
Erre nem tudok mit mondani, csak a fejemet csóválva huppanok le mellé.
-Kérsz valamit enni?
-Nem köszi, telezabáltam magam kürtőskaláccsal. Na de mesélj még a randitokról!
-Ha még egyszer randinak hívod, kitekerem a nyakad.
-De Woo - könyökölöm oldalba vigyorogva - nekem az elmondottak alapján nagyon úgy tűnik, hogy San randizni vitt.
-Jó is lenne - mosolyog, arcát a tenyerébe temetve, vörös füleiből meg tudom állapítani, hogy elpirult - annyira aranyos volt, istenem! Folyamatosan mondogatta, hogy meg tudom csinálni és egy pillanatra sem tűnt el az az édes mosoly az arcáról. Ráadásul miután hazaértem, írt hogy minden rendben van-e és megbeszéltünk egy újabb találkozót holnapra - motyogja, én pedig vigyorgok.
-Ez volt a legédesebb dolog, amit valaha hallottam. Ha nincs már most beléd zúgva, én vagyok a Mikulás - nevetek, amibe ő is becsatlakozik.

Fél órával később még mindig az ágyán ülünk nasikkal a kezünkben, elemezve a randijuk (ami akkor is az volt, akárhogyan tagadja) összes pillanatát és közben levakarhatatlan mosollyal az arcomon nézem, ahogy a szemei csillognak a szerelemtől. San boldogabbá teszi ezalatt a két nap alatt, mint bárki vagy bármi más eddig és ezért talán én vagyok a leghálásabb.

12.22.