a night to remember [sanggi]

1 : egy lázálomszerű éjszaka

Villódzó fények, össze-vissza dülöngélő illuminált állapotban lévő emberek és fülsiketítő zene - Wooyoung pontosan tudja, mennyire utálom a bulikat és mégis képes volt elrángatni erre a borzadályra. Mondjuk talán magamtól is jöttem volna, hiszen mégiscsak a szülinapját ünnepeljük, de azt hiszem jobban örültem volna, ha most ehelyett egy szokványos születésnapi ünnepség keretein belül lennénk.

-Szia, Yeosang! Hogy tetszik a buli? - borul a szülinapos a karjaimba, látom rajta, hogy alig tud megállni a lábán. Nagyokat pislogva néz fel rám és bár alig vagyok pár centivel magasabb nála, most mégis olyan mellettem, mint egy elveszett kisfiú.

-Elmegy - mosolygok, ő pedig a válaszomra széles vigyorral az arcán támolyog tovább következő áldozatához. Egy darabig még aggódva nézem, hiszen kicsit furán megy, de betudom annak, hogy az előbb a szemem láttára vedelte seggrészegre magát.

Pár perccel később Wooyoungot ismét megpillantom, de most Yunho és Seonghwa társaságában. Harsány nevetése idáig elhallatszik, de most mégsem rá figyelek, hanem a másik kettőre - Mingi nincs velük.

Még a nevének gondolatától is feláll a szőr a hátamon. Mingi egy nagyon érdekes ember, ha illik rá egyáltalán ilyen lealacsonyítás. Valamiért nagyon nem jövünk ki jól, folyton talál valamit, amivel ugrathat és nem segít a szituációmon, hogy a padtársam.

-Szia, hogy hívnak?

Ezt a hangot ezer közül is felismerném és egyáltalán nem jó értelemben. Megfordulok, mire szembetalálom magam nem mással, mint a híres-neves Song Mingivel, aki látszólag ittasabb állapotban van, mint bárki más ebben a szobában. Még a szemei sem állnak egyenesen, magában rötyögve teszi meg óvatos lépéseit az irányomba. A kérdéséből feltételezem, hogy a sok ivástól pillanatnyi amnéziája van, mégis, pontosan úgy vigyorog, mint amikor a suliban éppen bosszantani akar.

Kezemmel eltakarom az orrom - bűzlik az alkoholtól. Már szinte az arcomban áll, úgy néz le rám, a szemei kedvesen csillognak.

Még sosem láttam ilyennek.

-Nagyon szép vagy, ugye tudod? - mondja, nyoma sincs az előbbi bizonytalan nyökögésének. Szavait most tisztán és érthetően ejti ki barackszínben pompázó száján, pirulásra késztetve engem. Égő arcomat közrefogja kezeivel, folyamatosan tartva a szemkontaktust.

Nem nézek el. Van valami a tekintetében, amely arra késztet, hogy elvesszek gesztenyebarna íriszeinek hívogató mélységében, olyannyira, hogy egy pillanatra elfelejtem, ki is az, aki éppen előttem áll. Úgy érzem magam, mintha én is be lennék rúgva, pedig csak a szavai és az arcberendezése szédítettek meg olyannyira, hogy ezt gondoljam. 

Közelebb hajol, az orrunkat csupán pár centi választja el. Szemügyre veszem a már lenőtt világosbarna haját, ami piszkosul jól áll neki és amely minden reggel kiborít, amint észreveszem.

Mielőtt rájönnék, mire készül, a szemeit becsukja és még közelebb hajol, teljesen bezárva a távolságot kettőnk között. Ajkait lassan és bizonytalanul az enyémekre tapasztja, mintha várna a reakciómra. Meglepődök, de nem lököm el magamtól - valamiért úgy érzem, ki akarom még egy kicsit élvezni ezt a pillanatot. Végül én is becsukom a szemeim és átengedve magam a teljes vereségnek visszacsókolok, megadva neki a választ.

Még egy dolgot megtudtam ma Song Mingiről; kibaszottul jól csókol. Olyannyira, hogy teljesen elfelejteti velem, ki is ő és milyen kapcsolatban állunk egymással. Most csak ő és én létezünk - egy részeg srác és egy ismeretlen, akivel egy partin találkozott először.

Végül én vagyok az, aki megszakítja a csókot. Mingi lassan nyitja ki a szemeit, egy mosoly kíséretében felborzolja a hajam, amire csak nevetek - ebből a szituációból már úgysem jövök ki jól, akárhogy is próbálkoznék.

Egy utolsó kacsintás kiséretében hagy ott lovagom, megindulva barátai felé, mire Wooyoung visszajön hozzám, vállamat átkarolva.

-Most már tetszik a buli, Yeo? - röhögcsél magában, én pedig hálát adok az égnek, hogy holnapra semmire nem fog emlékezni.

Elkísérem inni egy kis vizet, hogy legalább egy kicsit józanodjon ki, pont annyira, hogy eltaláljon az emeleten lévő szobájába, majd én is egy pohárért nyúlok. A harmadik kortyom már a földön végzi - most jut el a tudatomig, hogy mit is csináltam az előbb. Dobok egy üzit Wooyoungnak, hogy leléptem, reggel nehogy aggódjon, a fejemet fogva lépek ki a friss levegőre. Felidézem az elmúlt öt perc történéseit, úgy érzem magam, mintha másnapos lennék, akinek gőze sincs arról, mit csinált előző este.

Ujjaimmal értetlenül simítok végig a számon, még mindig érezve a csók keserédes ízét. Megbolondított és mohóvá tett, ezt a gondolatot pedig lerombolja a tudat, hogy az ember, aki ilyen érzéseket ébreszt fel bennem, az Mingi. Konkrétan az utolsó ember, akit ezen az éjszakán látni akartam, nem hogy beszélni vele vagy éppen... nos, azt csinálni, amit csináltunk. De ami történt megtörtént és az egyetlen reményem ebben a helyzetben az, hogy hétfőre nem fog emlékezni rá. Jobb lenne egyedül megszenvedni ennek a következményét, mint csendben tűrni, hogy az orrom alá dörgölje.

Mosolyogva nézek fel a csillagos égre; ettől eltekintve jó volt ez az este.

11.26.