| - Egyébként meg tegezhetsz - nevet. |
Újabb negyed óra múlva már egy vidámpark előtt álltunk.
- Első randink helye - enged előre a nagy világitos kapun - remélem eleget tettem az elvárásaidnak.
Hevesen bologattam majd mellette elindultam a kis pultok között.
- Mit szeretnél elösző kipróbálni? - kérdezi.
- Óriás kerék - ujjongok. - miért érzem magam egy kisgyereknek?
- Hozzám képest az vagy - nevet.
- De még is szeret - mosolygok rá.
- Néha.
- Na azért.
Az óriás kerék előtt állunk és remeg a lábam.
- Na hova tűnt a nagy szád? - kérdezi miután látta, hogy egy kicsit nagyon rosszul vagyok.
- Ez nem azért van mert félek - mutatok a lábamra.
- Persze- bolint nevetve.
- Következő - szólt az emberke nekünk. Niko rám néz mire bolintok.
Mikor már a felénél vagyunk ámulva nézem a kilátást. Niko tekintetét megint magamon érzem, de most nem foglalkozok vele.
Elmosolyodom majd tovább fűrkészem a tájat. Alattunk éppen egy gyerek az anyukáját húzza valami világítos kard miatt (legalábbis eddig ezt a két szót hallottam tőle). Mellettük csak a vidámpark többi szinesen világítós dolgok látszódnak. + A sok emberke akik azt hiszik, hogy szombaton nincs tőmeg.
Nikora nézek mikor meg áll a kerék.
- Tetszik? - kérdezi fél mosollyal.- Nagyon- bólintok.
Közelebb hajol hozzám és azt súgja.
- Megfelel az első csók helyének? - kérdezi mire full vörös fejjel körbe nézek.
- Hát - nézek rá végül - a csoki szökőkút hiányzik + a madarak csipogása, de megfelel - bólintok nevetve.
Nevetve közelebb hajol hozzám. A leheletét érzem az arcomon annyira közel van. Én végig a szemét nézem ő viszont valamikor le tér a számra.
Majd olyan közel jött, hogy a szánk össze ér és megcsókol. Ennél jobb első csókot nem kivánhatok az biztos. ( Elengedem a csoki szökőkútat és a csipogó madarakat)
Mikor már elindult az óriás kerék eltávolodott és vissza dölt az ulésére.
Fulig érő mosollyal döltem én is hátra és tovább fürkésztem a lent lévő embereket.- Milyen volt az óriás kerék? - kérdezi mikor leszálltunk.
- Nagyon tetszett - mosolygok.
- Azt észrevettem- nevet.
- Következő? - kérdezem.
Ezek után minden játékot kipróbáltunk amit csak lehetett. Mikor már az utolsórol mentünk enni elkezdtem szugerálni a kezét. Az erei még mindig látszódnak ami nem kicsit vonzó. Miközben a teste mellett lógott mint az enyém.
Mikor már többször össze ért megfogta Niko és rákulcsolta a kezemre a kezét.
Fulig érő mosollyal értem oda vele a kürtőskalácsoshoz. De ő csak kinevetett.
- Hölgyem - engedett maga elé és várta, hogy ki válasszam amit kérek.
- Ezt a tanár fizetés engedi? - kérdezem szórakozottan mikor végig néztem az árakon.