|Hiányzik. Nagyon. Pedig amugy itt van velem a kiránduláson. Hamar kiderült, hogy igazából csak 20 méterre van.|
- Olyan ismerős ez a szituáció - mondja majd leguggol és nevet- ugyan így estél el körübelul- nevet- csak annyi a különbség, hogy akkor csak ketten voltunk - mondja.
Komolyan ez hiányzott?
Miután kinevette magát és Isabel közölte, hogy el kell mennie és persze Lucas is egyből utána ment felsegített.
Körbe néztem és megállapodott a tekintetem Olivia tanár nőn. Ezek szerint nem egyedül jött.
- Most is au-san fájt? - kérdezte.
- Pedig már azt hittem, hogy kedves lett - fogtam a hátam ugyan is eléggé fájt.
Niko nevetni kezdett és akkor vettem észre, hogy Olivia tanár nő milyen szerelmetesen nézi. Na hé.
- Most akartunk vissza menni a táborba- mondja Niko tanár úr - esetleg johetnél velünk.
- Rendben- bolintottam, majd elindulunk.
Az út kissé csendesen alakult.
Mikor oda értünk elköszöntem tőluk majd bementem a faházba.
Lucas és Isabel az ágyon ülve beszélgettek, mikor megláttak felpattantak.
- Ne haragudj, hogy ott hagytunk csak azt hittük lesz valami- kezd egyből magyarázkodni Isabel.
- Semmi baj- nyugtatom meg őket- igazából nem volt semmi.
Esteledik, ez a nap nagyon lassan telt.
* Már otthon*
-Milyen volt a kirándulás? - kérdezi egyszerre anya miután beléptem a házba.
- Unalmas- mondom mire elhúzza a száját.
- Csalódott vagy? - kérdezi.
- Nem- rázom egyszerre a fejem - szimplán csak nem történt semmi olyan - mondom mire megértően bólint.
Miután megbeszéltük anyuval a roppant fontos dolgokat (nem cigiztem, nem drogoztam stb.) furodtem és elaludtam.
A napok nagyon lassan és unalmasan teltek. Lucassal és Isabellel egyre szorosabb barátságunk lett. Az osztálytársaim közül is néhány a barátom lett akikkel csak odáig jutottunk, hogy köszönunk egymásnak mindig, ami kezdésnek szerintem egész jó. És Niko tanár úr beteg lett így nem volt kit idegesítenem. Jó kicsit bevallom, hogy hiányzott, de na. És hát kb ennyi.
Reggel fáradtan kelltem fel, de aztán eszembe jutott, hogy ma jön Niko tanár úr így kipattanok az ágyból és mentem felöltözni. Megcsinálom mindent is, majd elköszönök a szuleimtől és elindulok Natettel a suliba.
- Miért kell ilyen korán kelni? Meghalok -nyöszörgök.
- Még azért ne- mondja Nate mire elnevetem magam.
- Tudtam, hogy szeretsz - nézek rá.
Az egész út azzal telt, hogy azok veszekedunk, hogy kivezetheti a kocsit. Végül én nyertem ugyan is megengedte, de csak akkor ha ő is ott van és egy olyan terepen ahol nincs semmi állaz.
- Az állatokat jobban félted mint engem?- kérdezem tátott szájjal.
- Téged nem kell- legyint.
Mikor oda értünk a suliba elköszöntunk és az osztályterem felé indulok. Útközben egy mellkasba érkezek. Niko tanár úr szórakozottsn néz le rám.
- Nem futott és beteg lett? - kérdezem mire nevet.
- Nem, elmentem egy táborba ahol gyerekekre vigyáztam - mondta.
