One Piece Imagine

💫10(3/3)

– Jaj – szólal meg Sanji – Csak huh – egy meglepett nyöszörgést hallasz a szakács felől mire a kezedbe rejted az arcod egy pillanatra.

– Sanji – hirtelen megfogod a kezét és olyan erősen szorítod amennyire csak tőled telik, mire kikerekedett szemekkel nézz rád – Mit tegyek? Zoro ezt biztosan nem fogja megenni.

– Nem tudom – vesz egy kanállal az általad készített levesből, ami furcsa módon...fekete lett – örülnie kell, hogy ennyi erőfeszítést tettél az ételébe. – szinte már szipogva nézed ahogy Sanji lenyeli és az arckifejezésén látod, hogy nem épp a legjobbra sikerült levesed. El is szomorodsz, hiszen így már biztosan meg sem fogja kóstolni – Csak...túl sok a só benne. De egyébként finom – mosolyodik el, ami nem segít rajtad, hiszen sós.

– Ezt csak azért mondod, hogy jobban érezzem magam – sóhajtasz fel fájdalmasan, mire nagyot nevet.

– Nem, dehogyis. Tényleg nem szörnyű, egy kis alaplével helyre hozható. – meg fogadod tanácsát és próbálsz ezúttal jó alaplevet főzni, majd szépen hozzáadod, míg Sanji elkezdi takarítani a konyhát, de mg mielőtt elindulnál megállít. – Tudod, ha egy férfi nem tudja értékelni a nője főztjét, akkor nem érdemli meg őt. Szóval T/N – fordul meg, hogy szemben legyen veled – Nem kell idegesnek lenned. – furcsán pillantasz rá, hiszen nem érted mire fel mondta, de vállvonogatva indulsz a halálodba.

Nem sok idő telt el a Mihawkal lévő harca után, és bármennyire nem akarta beismerni, de ezeknek a sebeknek több idő kellett míg begyógyulnak, viszont ha folyton harcba keveredik, sohasem fog ez bekövetkezni. Így egy kisebb vita után, meggyőzted, hogy pihenjen le míg te főzöl neki valamit. Sanji szerint a gyógynövények segítenek a gyorsabb gyógyulásban. Viszont sötét színét nézve, azon gondolkodsz, biztosan túlsütötted őket. Ahogy elérted az ajtót, nagy levegőt vettél és bekopogtál.

– Zoro, én vagyok – mondod kissé félve tartva attól látni sem akar.

– Gyere csak – motyogja a kardforgató, mire vigyorogva lépsz be hozzá. A legnagyobb örömödre valóban az ágyon pihen. Karjait összefonja a feje mögött, miközben téged néz, ahogy közelebb lépkedsz hozzá. Szemed egy pillanatra végigköveti az inge alatti kötések nyomát, és keserű szájízzel nyújtod felé a tál levest.

– Remélem éhes vagy. Bevallom Sanji kicsit segített elkészíteni – Zoro szemügyre veszi a kezedben lévő tál levest, de nem mozdul onnan, ahonnét fekszik.

– Nem mérgezett?

– Nyilván, ezért fekete – forgatod meg szemeid az abszurd kérdésén, mire válaszként összeszorítja a száját, és nem válaszol. - De mindegy is – felnyögsz és megfordulsz – Talán jobb ha odaadom Luffynak. Ő biztosan megeszi – még egy lépést sincs időd tenni, mivel átkarolja a derekad, mire majdnem kiöntöd a levest ugyanis nem számítottál erre a cselekedetére.

– Add ide – nem fordulsz meg hangjára, de az ajkaid felfelé görbülnek, mivel Zoro soha nem tudott nemet mondani neked.

– És miért tenném?

– Mert éhes vagyok és az illata...nagyon finom – motyogja mire megfordulsz és észreveszed az apró kis pírt arcán.

– Tényleg szüksé...

– Csak add ide azt az átkozott tálat – morog fel mire kissé felnevetsz de kérésének eleget téve, oda adod a tálat. Türelmetlenül várod mit fog mondani, mikor először megkóstolja, azonban csak tovább eszik csendben. Ugyan arcán nem látod, hogy ne ízlene neki, mégis jobb szeretnéd hallani. Már érdeklődnél is iránta, mikor felemeli fejét és apró mosollyal nézz rád.

– Ez a legjobb leves, amit valaha ettem – egy pillanatra csend telepedik rátok, mire Zoro ismét neki esik a levesnek, és te képtelen vagy visszatartani könnyeid. Halkan szipogsz, azonban a fiatal férfi meghallja és azonnal felkapja a fejét, majd leugrik az ágyról és teljesen közel lép hozzád, hogy megsimogassa az arcod és letörölje könnyeid. – Miért sírsz?

– Majdnem elvesztettelek Zoro... – motyogod arcod mellkasába rejtve.

- De én..

– Nem vagy jól – zokogsz felemelve a fejed, hogy ránézz – Majdnem meghaltál. Ha nincs Zeff, elvéreztél volna. A fenébe, nem tudok úgy aludni, hogy ne gondoljak arra, hogy előttem halsz meg és nem tettem érted semmit – amikor végre befejezed a mondatot, arcod kipirul, hiszen voltaképp ez egy vallomás felé. Megdöbben a fiatal férfi de szinte azonnal ismét arcodra helyezi kezét és óvatosan simogatni kezdi hüvelykujjával a finom bőrt.

– Lélegez – mormolja Zoro – Lélegez T/n. Minden rendben van, jól vagyok – továbbra is suttogva beszél miközben homlokát a tiedhez támasztja, kezed pedig mellkasára teszi, ahol érzed szíve dobogását. – És máris jobban érzem magam a varázslevesedtől.

– Igazán? – erre természetesen felnevettél mikor válaszként bólintott, de szinte abba is hagytad ugyanis még közelebb hajolt hozzád.

– Ettől pedig máris teljesen rendben leszek – motyogja majd óvatos csókot lehel ajkaidra.