Miután feláldozták az erejüket, hogy legyőzzék a Kristálykirályt, Kai, Zane, Cole és Jay elvesztették elementális erejüket. Ezek után a nindzsák képesek lesznek új célt találni a hétköznapi életben? Vagy felfedezik az akadályokat, amik visszatartják...
– Reménytelenül elvesztem – jelentette ki Jay öt perccel később, a dzsungel közepén ácsorogva.
Az üdülőhely ösvényén sétált, az úszómedence körül, ahol gyerekek szórakoztak, egy férfi pedig vas dobokon játszott. Amikor Jay feleszmélt, a medence sehol sem volt, helyette a dús növényzet vette körbe.
Jay hibája volt; a séta egyáltalán nem segített elméje kitisztításában. Nem tudott nem arra gondolni, hogy mennyire hasonló érzés volt az, hogy nincs meg az ereje, ahhoz, hogy nem ismerte az indokokat, hogy az anyja, akitől ezt az erőt megörökölte, elhagyta. Azt hiszem, mindkettő az elvesztésről szól, gondolta. Sosem fogom egyiket se visszakapni.
Jay megtorpant és fülelt, hátha hall valamilyen hangot, ami segíthet neki visszatalálni a hotelhez. De semmi – se gyerekpancsolás a medencében, se trópusi zene a dobostól. Nem tudott kapcsolatba sem lépni Nyával vagy a hotellel.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Jay körbe-körbejárt. – Az összes növény ugyanúgy néz ki! – nyögte. Aztán nyelt egyet. – Lehet, hogy mérges békák bújnak meg alattuk, csak arra várva, hogy lecsapjanak rám és én legyek a büfé, ahol annyit ehetnek, amennyi csak beléjük fér... Milyen gáz lenne már? Túléltem a Kristálykirályt, hogy aztán egy korgó pocakú breki letaperolnjon...
Mély levegőt vett. – Semmi baj, Jay – biztatta magát. – Csak a képzeleted játszik veled. Nem lehetsz olyan messze a hoteltől, és nem is sétálsz olyan sok ideje... Csak örökkévalóságnak tűnik. Csupán felnézel, látod, merre van a nap, és máris tudod mennyi az idő és hogy merre mész. – Felnézett, át a ponyvalevelek között, de ezeken kívül nem látott mást. Kedvetlenül felmordult, aztán rájött valamire. – Tudod, hogy egy szigeten vagy. Ha egyenes vonalban haladsz, előbb-utóbb úgyis eléred a partot, utána meg csak követed, amíg el nem éred a hotelt. És nem is fogsz éhes, nindzsa-evő békákra gondolni. – Jay magabiztosan bólintott, majd elindult. Semmi rossz nem történhet vele.
***
– Ez nagyon rossz – mondta öt perccel később, csapdába esve egy tövisbokor sűrűjében.
És az eltelt négy perc sem volt valami kellemes: Jay egy halom lehullott levélre lépett, amikről kiderült, hogy egy sikamlós, sáros oldalú gödröt fedtek, amiből csak egy kis ravaszsággal lehetett kimászni; átsétált egy szúnyogfelhőn, ami körülbelül négy milliószor megszúrta; és megijesztett két nagyon éles agyarú vaddisznót, amik erre üldözőbe vették... és egyenesen a tüskebokorba kergették.
– Jólvan – merengett –, legalább a vaddisznók elmentek. Most kulcsfontosságú a nyugalom.
Vagy három másodpercig maradt nyugton, aztán őrült vergődésbe kezdett, csakhogy egyre jobban összegabalyodott. Végül befejezte, nehezen lélegzett.
