Miután feláldozták az erejüket, hogy legyőzzék a Kristálykirályt, Kai, Zane, Cole és Jay elvesztették elementális erejüket. Ezek után a nindzsák képesek lesznek új célt találni a hétköznapi életben? Vagy felfedezik az akadályokat, amik visszatartják...
– Légy üdvözölve a paradicsomban! – mondta vígan Nya, lerakva a táskáját. A luxusszálloda szobájában túlzsúfolt bútorok, vastag szőnyeg és puha törölközők voltak. És biztos volt benne, hogy Jay szomszédos szobája is ennyire kellemes volt. – Már most imádom ezt az üdülőhelyet... és alig van valaki, aki hallott volna erről a szigetről! Nincsenek videójátékok, se televízió, csak egy büfé, ahol annyit ehetsz, amennyi csak beléd fér minden étkezésnél... Csend és nyugalom!
Választ nem kapva megfordult és látta Jay-t, ahogy az üvegajtón keresztül bámult a teraszra. Azon túl nem volt más, csak a dús növényzet. Még a táskáját sem vette le. – Jay? – kérdezte. Ezúttal sem fordult meg. – Jay!
Ijedtében felugrott és gyengéden elmosolyodott. – Bocs, Nya – mondta. – Máshova figyeltem.
– Nos, siess és gyere ide – válaszolt Nya. Az ágyon ült, kicsiket pattogott rajta, hogy lássa mennyire kényelmes. Jay mereven sétált felé. – Ne már, Jay, úgy beszéltük meg, hogy ez egy remek vakáció lenne a Kristálykirály elleni csata után! Néhány vendéget leszámítva, szó szerint olyan messze vagyunk mindentől, amennyire csak lehet.
– Tudom – mondta Jay, kissé bűnbánóan. – És igazán gyönyörű.
– Akkor megfelelőnek kell lennie, hogy lepihenjünk és... igazodjunk, igaz? – kérdezte óvatosan Nya.
– Igazad van. Sajnálom, Nya – mondta újra. – Csak úgy érzem, mintha... mintha hiányozna belőlem egy darab.
Nya felállt, megértően bólintott. – Nos, igen. Nincs meg az erőd, amit a Villámlás Mestereként birtokoltál.
Jay is felállt, és visszasétált a terasz ajtójához. – Úgy érzem magam, mint amikor arra gondolok, hogy a biológiai anyám lemondott rólam és odaadott a Walker-eknek. Szeretem Ed-et és Edna-t – ők a szüleim –, de mindig is bennem lesz ez az üresség, amit az igazi anyámnak kéne betöltenie.
– Hékás, időbe fog telni, hogy megszokd az életedben a változásokat, de ez teljesen rendben van – szólt a lány. – Csak azt szeretném, ha visszaállnál arra, hogy önmagad legyél, tudod? Egyetlen rossz viccet sem hallottam tőled, amióta eljöttünk a kolostorból.
A fiú megfordult, eltúlzott fájdalom terült szét az arcán. – Várj. Rosszak a vicceim?
Nya mosolygott és játékosan megütötte barátja karját. – Ezt már szeretem. Miért nem sétálsz egyet, felfedezed a helyet, és próbálsz nem a biológiai anyukádra, vagy az erődre, vagy... vagy bármire gondolni? Ha visszajössz, elmegyünk abba a büfébe!
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Jay kétkedve nézett rá. – Sétálni? – A sűrű lombozat felé mutatott a szobájukon túl. – Kint?
– Nem kell a dzsungelbe menned, városi srác. A tengerpart az üdülő másik oldalán van. Maradj a hotel környékén és semmi bajod sem lesz – nyugtatta meg Nya. Ahogy az ajtó felé lépett, hozzátette: – De gyere vissza, oké? Ne szaladj el valami világítótoronyba, fess rémes képeket, és legyél megint remete.
– Ne aggódj; ott voltam, ezt tettem – válaszolt mosolyogva Jay. Aztán az arca megint felvette azt a vicces fájdalmas kifejezést. – Várj. A festményeim rémesek voltak?
Nya nevetett, megkönnyebbült, hogy Jay humorérzéke, ha lassan is, de legalább visszatérni látszott. – Tűnj el! – mondta neki gúnyos szigorúsággal.
Jay mosolygott és kisétált.
____________________ Sziasztok! ✨
El sem hiszem, hogy már lassan befejeződik ez a könyv 😭
Remélem tetszett nektek ez a rész, jövőhéten találkozunk! ❤️
